Az aranystandard és a Latin Érmeunió

Két ezüst 5 frankos azonos kényszerértékű egy arany 10 frankossal Két ezüst 5 frankos azonos kényszerértékű egy arany 10 frankossal http://www.coindatabase.com/coin_detail_france.php?cdb=U210207

Az országoknak jellemzően két fő pénztípusa van: az értékpénz (más néven: forgalmi pénz, folyópénz, kurrenspénz, kurant) jelenti azt a valutát, amely bármely belföldi vagy külföldi fizetésnél korlátlan mértékben törvényes fizető eszköz.

Az értékpénz anyaga történelmileg arany vagy ezüst, de kivételesen (pl. Oroszországban) platina is lehet, illetve manapság az államok törvényei és gazdasági erejük által garantált bankjegyek. Ha az értékpénzt a nemzetközi pénzpiacok is megbízhatóként elfogadják, akkor konvertibilis valutáról beszélünk. A váltópénz pedig az a pénz, ami csak meghatározott összegig törvényes fizetőeszköz, és ezen felül az állam sem köteles a váltópénzt értékpénzre becserélni.

Ezeken kívül beszélhetünk arany vagy ezüst kereskedelmi érmékről és emlékpénzekről, amelyek nem a törvény által kötelezően elfogadandó fizetőeszközök, hanem a bennük lévő nemesfém adja meg a csereértékét, illetőleg az értékpénzben kifejezett értékét. A papírpénz lehet értékpénzt helyettesítő bankjegy, amikor azt az állam, vagy a vele szerződésben álló jegybank vagy magánbankok a kibocsátás mértékében beváltják értékpénzre vagy más értékpénzt képviselő valutára. Ha ez a beváltás nem szavatolt, akkor a papírpénz vagy csak váltópénznek tekinthető, vagy belföldön kényszerárfolyammal kibocsátott államjegynek, amit a külföldiek nem fogadnak el értékpénzként.

A váltó- és papírpénzek fedezetére az értékpénz szolgál, amihez érckészletet (vagy vele egyenértékű konvertibilis bankjegyeket) kell az államnak vagy a jegybanknak fenntartani. A 19. században négyféle pénzrendszer létezett. Ha az értékpénz és az ércfedezet csak aranyérmékből állt, akkor tisztán aranyvalutáról, azaz aranyalapú pénzrendszerről beszélünk. Ha az értékpénz ezüst, akkor ezüstvalutának, ha vegyesen arany és ezüst, akkor bimetális, vagy kettős valutának tekintik a pénzrendszert, amelyben a két fém értékének viszonyát törvény határozza meg.  Több országban (Latin Érmeunió, Németország, Osztrák-Magyar Monarchia) viszont olyan „gyengített” aranyvaluta jött létre, amelyben egyes ezüstérméket is bevontak törvényileg az értékpénzek körébe, hogy enyhítsék az ércfedezet szigorú követelményét. Ezeket a majdnem aranyalapú pénzrendszereket nevezik „sánta”-aranyvalutáknak.

Az aranystandard, mint az aranyvalutákon alapuló nemzetközi fizetési rendszer lényege, hogy az adott ország által kibocsátott valuta értékét a benne lévő, törvény által meghatározott tiszta aranymennyiség szabja meg. Legelőször az Egyesült Királyság (Nagy-Britannia + Írország) vezette be 1816-ban, ahol ettől fogva az ezüstpénzek csak mint váltópénzek voltak forgalomban, meghatározott összegig (2 fontig, azaz 40 shillingig[1]) elfogadási kötelezettséggel. Az ezüst árfolyamváltozásának kockázatát így az állam viseli a váltópénzek beváltási kényszerének mértékéig.

 1817sovereignoverlay

Az 1817-ben Nagy Britanniában bevezetett aranypénz, a sovereign
Forrás: https://www.chards.co.uk/blog/19

Az aranystandard óriási előnye, hogy az országok valutáinak egymás közötti váltóárfolyama könnyen számítható az aranytartalmak arányából. Ezt a viszonyszámot hívják aranyparitásnak. Ennek köszönhetően a valuták váltóárfolyamai, egészen az első világháború 1914-es kitöréséig szinte állandóak voltak. A napi aktuális árfolyamok ugyan függtek az aktuálpolitikai és gazdasági eseményektől, de ezek mértéke elég minimális volt. A paritástól legfeljebb 1-1.5% mértékig lengtek ki az árfolyamok, mindaddig, amíg az adott ország képes volt a kibocsátott papír- és ezüstpénzei fedezetéül megfelelő mennyiségű aranyat tartalékolni. Ez az árstabilitás ugyanakkor korlátozta is a kormányok mozgásterét a monetáris politikájukban.

Latin Érmeunió: az aranyvaluta elterjesztője

A Latin Monetáris Szövetség (röviden: Latin Érmeunió) a 19. század utolsó harmadának leginnovatívabb és legnagyobb földrajzi kiterjedésű pénzügyi egyezményeként számos ország pénzrendszerét egységesítette szabványos súlyú és finomságú arany és ezüstérmék bevezetésével. Az 1865-ben kötött érmeegyezmény kezdetben bimetális alapon indult: az ezüstérmék mellett az aranyérméket is egységesítette az ezüsthöz számítva 15,5-szeres paritáson, de az ezüst árának jelentős csökkenése miatt 1873-tól korlátozták a szabad arany-ezüst átváltást és áttértek az aranyalapú pénzrendszerre, az aranystandardra. Az uniót alapító Franciaország, Belgium, Svájc és Olaszország, mellett Görögország is csatlakozott a szerződéshez, majd fél Európa (a gyarmataikkal együtt) társult tagként igazodott a szövetséghez. Szigorú értelemben a Latin Érmeunió sánta-aranyvaluta rendszert tartott fenn, mert az ezüst 5 frankosok (és a tagállamok ennek megfelelő legnagyobb ezüstérméi) értékpénzként funkcionáltak, két darab ilyen 5 frankos, még ha nemesfém értékében nem is ért annyit, törvényileg egyenértékű volt egy 10 frankos arannyal.

A Latin Érmeunió hivatalosan csak 1927-ben szűnt meg, Svájc viszont 1967-ig vert a szerződésnek megfelelő ezüstérméket.  Maga az aranystandard Európa néhány országában, mint például Nagy Britanniában egészen az 1931-es valutaválságig fennmaradt, az Egyesült Államok pedig 1934-ben volt kénytelen szakítani valutájának aranyhoz kötésével, mert a sárga fém mindennél erősebbnek bizonyult.

 

[1] http://www.numismaticnews.net/article/sovereign-look-now-200-years-old

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned