Timeline | Artortenet

Zoom: egér görgetés. Időtengely előre-hátra: egér rákattintás és mozgatás

Legfrissebb...

Nem mind arany, ami aranykorona

Az első korona érménk, az arany 20 koronás Az első korona érménk, az arany 20 koronás koronaportal.hu

125 éve, 1892. október 22-én jelent meg a pesti utcákon az aranykorona-rendszer első érméje, ami természetesen egy aranypénz volt, a 20 koronás. Ennek magyar változatát öt nappal előtte mutatta be Wekerle Sándor akkori pénzügyminiszter Ferenc Józsefnek, majd az uralkodói rábólintás után – csupán ebből az első veretből – közel 1,8 millió példány került ki Körmöcbányáról, az évszázadok óta legfontosabb pénzverdénkből.

Kevésbé ismert, hogy óriási jelentőségű lépés volt az új pénz bevezetése az Osztrák-Magyar Monarchia gazdasága szempontjából: az aranykorona bevezetésével az utolsó pillanatban tért át a birodalom az aranystandardra 125 évvel ezelőtt, pedig az elsők között lehettünk volna.  Az okokról és dilemmákról szól ez a cikk. 

A 19.-20. század fordulója, az aranykor, nem csak nevében volt arany: a korona pénzrendszer aranyalapú valutának számított, amire sikeresen konvertáltuk át az ezüstön alapuló pénzrendszerünket a kor gazdasági elvárásainak megfelelően. Noha csak „sánta”-aranyvalutával indultunk, és igazából sosem született törvény a teljes konvertibilitásra, azaz a papírpénzek és váltópénzek aranyérmére cserélésére, az Osztrák-Magyar Monarchia monetáris rendszere ekkor közelítette meg leginkább a világ élvonalát. A pénztörténetünkben a „legkeményebb” valutát vezettük be, amit szerte a világon mindenütt jegyeztek, elsődlegesen az osztrák és a cseh gazdaság erejével a háttérben.

„Valutarendezés”

Bő két hónappal korábban, augusztus 11-én lépett életbe az aranykorona pénzrendszer bevezetéséről szóló törvény[1], amit a császár kilenc nappal korábban szentesített. A korabeli szóhasználattal csak „valutarendezésnek” hívott pénzcserével látszólag nem sok minden történt: az addigi pénzegységünkkel, az osztrák-értékű forinttal és váltópénzével, a krajcárral szemben névlegesen felére értékelték az új számolási egységet. A lakosság mindössze annyit érzékelt, hogy a napilapokért 4 krajcár helyett az új váltópénzben 8 fillért kell adni, a fehérkenyér kilója 13 krajcár helyett 26 fillérbe kerül, 1 liter finom rumért pedig 1 forint helyett 2 koronát számítanak fel. Természetesen a fizetések is duplázódtak, tehát senki nem járt se jobban, se rosszabbul. Ráadásul az átmenet sem egyik napról a másikra történt, mint majdan a korona dicstelen „kimúlásakor”, amikor 1926 végén néhány hét alatt leváltotta a pengő. (HVG 2017. jan. 19.) A 34 évet megélt korona első hét évében párhuzamosan forgott a forinttal, és csak 1900. január 1-jétől vált kizárólagos fizetőeszközzé. Ez időszak mindennapjaiban egymás mellett élt a forint és a korona, a krajcár és a fillér, papírpénzekben pedig kizárólag a forint. A kereskedők gyorsan átlátták, hogy a kisebb számértékek megnyugtatóbbak a vásárlók szemének, így az átmeneti időszak végéig forintban árazták portékáikat, de egyre inkább a korona rendszerben történt a fizetés.

Előzmények

A 19. század második felében az arany vált minden földi dolog „abszolút” értékmérőjévé, a nemzetközi kereskedelmi elszámolások szinte kizárólag a sárga fémben folytak. Korábban az ezüst is alkalmas volt erre a szerepre, mert az aranyhoz viszonyított értéke kétszáz évig nem változott, egyes kivételes évektől eltekintve mindvégig 14,8-15,8 grammnyi ezüstöt kellett adni egy gramm aranyért. Ezt az arányt még az 1848-tól 1855-ig tartó kaliforniai és ausztrál aranylázak sem tudták megingatni, bár ez volt az első alkalom, amikor megkérdőjeleződött, hogy alkalmas-e az arany a mindenható értékmérésre.

A magyar szabadságharc leverése után Ausztria a német hercegségekkel és Poroszországgal szorosabbra fűzte kereskedelmi kapcsolatait és 1854 végén szövetséget javasolt az aranyvalutára való áttérésre, elsők között a kontinensen[2]. (Lásd a cikkünket az aranystandardról itt.) Az osztrákok azzal érveltek, hogy a növekvő nemzetközi termelés miatt elegendő mennyiségű aranyat kedvező áron lehetne beszerezni a kereskedelmi igények kielégítésére. Az erősebbnek bizonyuló német államok viszont úgy vélték, hogy az aranykitermelés nagymértékű várható növekedése le fogja nyomni az arany értékét az ezüsthöz képest. Emiatt 1857-ben, a német államokkal Bécsben kötött szerződés szerint az Osztrák Császárság tisztán ezüst alapú pénzként vezette be az osztrák értékű forintot. Mindez elég peches időzítéssel történt, mert az aranyforrások elapadását követően 1858-tól kezdve komoly ezüstlelőhelyeket tártak fel Nevadában[3], és folyamatosan ontották a világpiacra az olcsóbbik nemesfémet, lenyomva annak árát. A pénzpiacok folyamatos káoszt érzékeltek, mert az arany és ezüst árának állandó ingadozása hol az aranyra már áttért, hol az ezüst-alapú országokat segítette. Legtöbben kompromisszummal kísérleteztek, a bimetális rendszerrel, miszerint mind az aranyat, mind az ezüstöt értékpénznek fogadják el rögzített árfolyamon, de ez néhány év után zsákutcának bizonyult. A 70-es évek elejére a fejlett országok válaszút elé kerültek és dönteniük kellett. Végül az országok többsége aranyalapú pénzrendszerre, az ún. aranystandardra tért rá, amit először Anglia kísérletezett ki Napóleon legyőzése után.

Ausztria is elkezdte a tárgyalásokat az akkor még bimetális rendszert működtető Latin Érmeunióval (lásd részletesen itt), és 150 éve, 1867. július 31-én előzetes szerződést kötött a franciákkal[4], amire még a kiegyezési törvényekben (XVI. Tc. XII. cikke, lásd itt) is utalás történt. Ausztria ismét a tisztán aranyvaluta mellett szállt síkra, megelőzve korát, mert – előre látó szakmai indoklással – nem hitt a kétfémes pénzrendszerben. Ideális időzítésű is lett volna a lépés, hiszen az 1866-os vesztes königgrätzi csata után Ausztria kilépni kényszerült a németekkel kilenc évvel korábban kötött bécsi egyezményből, ami így fel is bomlott. Az 1870. januárra tervezett csatlakozás azonban politikai indíttatás miatt nem valósult meg: miután III. Napóleon 1870-ben megtámadta Poroszországot és vesztett, Ausztria nem kívánt szembehelyezkedni a megerősödött németekkel, és inkább őket tekintette természetes szövetségesének.

1870 8 frt
Az első kettős címletmegjelölésű érme 1870-ből: egyszerre ért 8 aranyforintot és 20 frankot

Az Érmeunióhoz csatlakozásból végül csak annyi valósult meg, hogy 1870-től a Monarchia 4 és 8 forint névértékű, 10 és 20 frankos aranypénzeket hozott forgalomba kereskedelmi célokra. Az unióhoz csatlakozás helyett a gazdasági érdekeknek kielégítően megfelelt az érmeunióhoz illeszkedő aranypénzek verése. Ez az aranyforint 1870-ben viszont már 1,23 osztrák értékű, azaz ezüstforinttal volt egyenértékű, az ezüst értékvesztése folytán. A forintról szóló kereskedelmi szerződésekben tehát megérte pontosítani, hogy arany- vagy ezüstforintot gondolnak-e a felek az elszámolásukban. Ez az eltérés onnan eredt, hogy az arany grammja a korábbi stabil 15,5-ről 19 grammnyi ezüstre drágult. Ezek az aranyforintosok nem csak azért lettek fontosak, mert törvényes fizetőeszközként elfogadták őket a Latin Érmeunió országaiban (és így szinte az egész civilizált világban), hanem azért is történelmet írtak, mert először fordult elő kettős címletmegjelölés (forint és frank) egyazon érmén.

Ezt követően a Monarchia folyamatosan kereste az aranystandardra való áttérés lehetőségét, de az 1870-es évek pénzügyi válsága, majd az arany folyamatos drágulása miatt (az aranyvalutára áttérő országok keresletének növekedése és annak árfelhajtó hatása okán) mindig lekerült a napirendről a valutarendezés. Az 1880-as évek végén már nem lehetett tovább halogatni a dolgot, mert addigra egész Európa aranyvaluta rendszerben működött Oroszország kivételével, és a Monarchia külföldi piacoktól való elszigetelődése jelentős hátrányt okozott. Ha nem álltunk volna át az aranystandardra, akkor néhány év alatt – az ezüst értékvesztése folytán – kevesebb, mint felére lezuhant volna a pénzünk értéke.

Az akkori nemzetközi helyzet megértéséhez párhuzam húzható a mai Európai Unióval és az euróval. Ahogy az Unióban megvalósul az emberek, pénzeszközök, áruk, szolgáltatások egymás közötti könnyű, akadálymentes forgalma a törvények és a közös pénzegység révén, a 19. század végén az aranyalapú valuta jelentette azt a bizalmi alapot, amire építeni lehetett a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat. Ugyancsak szemléletesen érzékelteti az euró-forint naponta változó kurzusa, hogy ehhez hasonlóan mozgott az aranyalapú és ezüstalapú valuták váltóárfolyama. Csakhogy abban az időben nem voltak számoló- és számítógépek, tehát a folyamatosan mozgó árfolyamok nagyon lassították és megdrágították a kereskedelmet a különböző pénzrendszerű országok között.

Lebonyolítás

A koronára való átállás megtervezésében és előkészítésében oroszlánrészt vállalt Wekerle Sándor, a magyar pénzügyminiszter. Az állam, és rajta keresztül a jegybank (Osztrák-Magyar Bank, OMB) legfontosabb feladata a forgalomban lévő bankjegyek, államjegyek és váltópénzek fedezetének biztosítása lett. Nem volt egyszerű összeszedni mindezek legalább 40%-ának az ércfedezetét, amit a nemzetközi gyakorlat írt elő. Ebben az arany jelentette a legnagyobb részt, de emellett szükség volt a régi ezüst egyforintosok fedezetként való beszámítására is. Emiatt lett a korona sánta-valuta, mert nem tisztán aranykészlet biztosította a helyettesítő pénzek értékét. Érdemes volt bevállalni ezt a kockázatot, mert a felpezsdülő nemzetközi gazdálkodásnak köszönhetőn a századfordulóra már nagyon stabil, ténylegesen aranyfedezetű koronát sikerült létrehozni. Amíg 1892-ben a jegybank és a Monarchia összesen kb. 250 millió koronányi arannyal vezette be az új pénzrendszert, addig 1895-re, főleg külföldi vásárlások útján, a jegybank maga 488 millió koronányi, majd 1901-ben már 1 milliárd koronát meghaladó aranykészlettel rendelkezett. Ekkor már nyugodtan tudták megindítani a korona bankjegyek kibocsátását, és a pénz gyakorlatilag tiszta aranyvalutává érett.

1892 őszén nagy volt a várakozás az új aranyérmék iránt. Kezdetben csak úgy lehetett hozzájuk jutni, ha régebbi magyar vagy forgalomban lévő európai aranyérmeket váltott át a tulajdonosa az új aranyra. A korabeli híradások szerint az országgyűlési képviselők a novemberi fizetésüket már új aranypénzekben kapták. Hamarosan a 10 koronás arany is megjelent, mindkét pénzből külön magyar és osztrák változat is. A fő eltérést az jelentette, hogy amíg az osztrák arany előlapján a császár arcképe látható, a magyar változatra – évszázados hagyományoknak megfelelően – az uralkodó álló, egészalakos képe került.

Egy 20 koronás – a törvény szerint – 6,09756 grammnyi tiszta aranyat tartalmaz, 1 koronára tehát ennek huszadrésze jutott, ami a koronarendszer alapját adta más aranyalapú valutákhoz, pl. a fonthoz vagy a német márkához képest. Bárki kérhette a nemzeti bankban, hogy aranyából aranykoronát verjenek, azaz praktikusan az aranyát érmére váltsák. 1 kg színarany árát 3280 koronában állapították meg, és figyelembe véve a 6 korona verdedíjat, az aranyat érmére cserélő így kilogrammonként 3274 koronát kapott kézhez 20 és 10 koronásokban. A koronarendszer váltópénzei (bronz 1 és 2 filléres, nikkel 10 és 20 filléres, ezüst 1 koronás) 1893. áprilisában és májusában kerültek forgalomba.

dombornyomott levelezolap korona ermes zaszlo hun hun eng 1frt 01a
A korona pénzrendszer magyar változatú érméi

Mit ért a korona?

Az árak összehasonlítása alapján egy aranykorona nagyjából 1700 mai forintnak felel meg. Ezzel szemben a fizetések mára – a gazdasági fejlődés így is kimutatható hatásaként – ennek többszörösével nőttek. A korabeli napszám 1 és 2 korona között szóródott a férfiak számára, a nők és gyerekek jó esetben ennek felét-harmadát kapták. Másik végletként a honatyák – lakáspénzzel együtt – havi 200 koronát kaptak képviselői javadalmazásként, amit egyébként keveseltek, és erről komoly viták folytak 1892 őszén. Ha ezt a mai 750 ezres képviselői fizetésekhez mérjük, akkor egy korona értéke 3750 mai forint. Érdekes viszont, hogy ha aranyban számolunk, akkor nemigen történt előre lépés: 10 db 20 koronás mai értéke aranyban kb. 650 ezer forint, numizmatikai értékben pedig legalább 800 ezer...

Az arany csodálatos erejét mutatja, hogy évszázadok, sőt évezredek óta stabilan tartja az értékét. Akár a jómódúság definícióját is könnyen hozzá köthetjük: aki évi nettó fizetéséből 1 kg aranyat tud vásárolni, (jelenleg 10,5-11 millió ft) az már a középosztály felső rétegéhez sorolhatja magát – igaz volt ez 125 éve csakúgy, mint ahogy manapság is.

Az aranykorona iránti mai nosztalgia talán legerősebb forrása az az irigység, hogy őseink zsebében arany csörgött, akár a mindennapokban is. Az igazság ennél árnyaltabb: törvény ugyanis sosem született az ún. készfizetésre, azaz a bankok sosem lettek arra kötelezve, hogy bankjegyeket, államjegyeket, vagy éppen váltópénzeket  aranyérmére cseréljenek. Az aranyérmék megjelenésekor természetesen jelentkező kezdeti lelkesedést hamar felváltotta a józan megfontolás: a bankjegyek és papírpénzek ugyanis könnyebben kezelhetők voltak, mint az aranyak, így nem is lett nagy igény az aranypénzek iránt. Ugyanazt a pénzértéket jelentette az 5 forintos államjegy, 5 darab 1 ezüst egyforintos és egy arany tízkoronás, tehát nem volt értelme mindenképp aranyat birtokolni. Sőt, még a nagyobb összegű tartalékolás sem érte meg aranyban, mert a bankban elhelyezett pénz a számlán kamatot is termelt, míg az otthon, fiókban vagy párnacihában őrzött nemesfém nem. Az átmeneti időszakban a nemzetközi kereskedelemben az arany persze kedveltebb forma volt, mint a papírpénzek, de a garantált váltók, majd az 1900 után kibocsátott korona bankjegyek gyakorlatilag ugyanolyan megbízhatónak minősültek. A hétköznapi életben is könnyen juthatott bárki aranyhoz, mert törvényi előírás nélkül is a nemzeti bank (OMB) bankjegyeit a bankok – kérésre – aranyra cserélték, másrészt a külföldi aranyvalutákra átváltott megtakarításokat szintén beváltották – kisebb kezelési díjjal – aranykoronára. Az OMB bankjegyeket egészen 1914 júliusáig be lehetett váltani aranyérmékre, a szerb hadüzenet hírére azonban befagyasztották az átválthatóságot.

Az aranykorona a numizmatikusok számára viszont egészen mást jelent: Magyarország valaha kibocsátott talán legszebb aranyérméit. Aranypénzt ugyan bocsátottak ki folyamatosan (10 és 20 koronásat), de 100 koronásat magyar motívummal csak 1907-ben és 1908-ban. Az 1907-es koronázási változat az egyik csúcspont:

1907 koronázási 100 korona
A valaha vert egyik legszebb érménk aranyból: az 1907-es "koronázási 100 koronás". Az eredeti darabok 1 és 2 millió forint között kelnek el

Az ARTEX külkereskedelmi vállalat megbízásából az 1960-as és 70-es években rendszeresen vertek külföldi gyűjtők részére utánvereteket, olyannyira eredeti verőtövekkel, hogy mai napig sem lehet könnyen eldönteni, hogy pl. az 1908-as 100 koronás mikor is hagyta el igazából a verdét: az 1900-as évek első évtizedében, vagy 1974-ben, amikor közel félmillió darab készült[5].

A közös osztrák-magyar korona 1919-ig maradt érvényben, amikor a Monarchia utódállamai saját valutákat kezdtek létrehozni. Mind hazánk, mind Ausztria fenntartotta ugyan jogfolytonosként a korona valutát, de azok egymástól függetlenül éltek tovább. (Magyarországon is 1919-20-ban kezdték felülbélyegezni a monarchiabeli bankjegyeket magyar bélyegzővel, amivel kizárólagosan magyar korona-bankjeggyé konvertálták a korábbi közös pénzeket.) A világháború utáni bizonytalan politikai és gazdasági helyzet soha nem látott inflációt gerjesztett, amit csak 1924 nyarán sikerült megállítani angol kölcsönökkel, és az önálló Magyar Nemzeti Bank létrehozásával. A magyar korona ezek után hirtelen stabilizálódott, és a pengő 1926. decemberi bevezetéséig már stabil, konvertibilis, de a nagy számok miatt kényelmetlenül használható valutaként fejezte be egykor dicső pályafutását.

Az aranykorona szót ill. megnevezést öt értelemben is használták a 19. század közepétől 1927-ig, a pengő bevezetéséig:

  1. Aranykorona, mint valuta, pénznem (1892-től)
  2. Aranykorona, mint kibocsátott aranyérme (1892-től)
  3. Aranykorona (röviden: AK) érték papírkoronában kifejezve, ami az infláció mértékét jelezte dollárparitáson (hivatalos középárfolyamhoz képest) 1924-től 27-ig, ill. visszamenőleg számítva 1914-től. A 14500-as AK érték pl. azt jelentette, hogy 1 békebeli (háború előtti) aranykorona 14500 aktuális papírkoronának felel meg.
  4. Aranykorona, mint a termőföld jövedelmezőségének mutatószáma. Hogy mi a köze az aranykorona pénzrendszernek a mai napig használatos aranykorona szavunkhoz, egy másik cikkünkből megtudhatja itt.
  5. Aranykorona, mint az 1857-ben egyes német államokkal közösen bevezetett ún. egyleti korona aranyból.

Mindezen aranykorona fajtákról részletesebben itt talál cikket.

 

[1] 1892. évi XVII. törvénycikk a koronaérték megállapitásáról, http://artortenet.hu/index.php/rendeletek/item/173-1892-evi-xvii-tc

[2] Molnár Péter: A korona pénzrendszer, Budapest, 2011, p.18.

[3] https://en.wikipedia.org/wiki/Silver_mining_in_the_United_States

[4] Havas Miksa: Az Osztrák-Magyar Bank és a pénzpiacz, Budapest, 1902, p.32

[5] http://www.artexveret.hu/korona-artex-utanveret/index.php

Tovább a kategóriában: « Aranykorona jelentések
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Pénztörténeti cikksorozat a HVG-ben

2017 08 Korona bevezetese icon   2017 08 Kiegyezes megallapodas icon   2016 08 Forint bevezetes icon   2016 07 PengoInflacio icon   2017 01 Pengo cimlap icon   2016 12 1816 OeNB icon   2012 02 1811 devalv icon