100 éve, 1920 márciusában bélyegezték felül a korona bankjegyeket

1920. március 18-án lépett életbe az a drasztikus intézkedés, amely szerint szinte minden bankjegy érvényét veszti, és aznaptól – törvényileg – csupán felülbélyegzett pénzek vehetnek részt a forgalomban.

Kép: 1910-ben kiadott ún. pepita 100 koronás, amit Koloman Moser osztrák festőművész tervezett szecessziós stílusban. A gyönyörű bankjegy olyan népszerűvé vált a hamisítók körében (1), hogy alig két és fél éven belül új száz koronás változatot kellett kiadni és ezt pedig 1915-ben bevonták. Még ritkább a felülbélyegzett változat, mert tíz évvel később már nem sokat ért a bankjegy a névértékén. Forrása: Magyar Nemzeti Bank: Bankjegy- és Éremgyűjtemény

Az intézkedés háttere:

• Az első világháborúban győztes hatalmak arra kötelezték a korábbi Osztrák-Magyar Monarchia minden utódállamát, hogy az országuk területén forgalomba lévő bankjegyeket felülbélyegezzék az országuk azonosító pecsétjével.
• Magyarország eredetileg 1919 márciusában tervezte a felülbélyegzést, de a Tanácsköztársaság vezetése ellenezte azt, ezért egy évvel tolódott a művelet.
• Az összes szomszédos ország 1920 elejére már megjelölte a pénzét, ezért az elfelejtett vagy bármi okból felülbélyegzésből kimaradt bankjegyek Magyarországra özönlöttek, növelve az amúgy is komoly inflációt.
• A hazai felülbélyegzés egy kör alakú, vörös színű, viszonylag egyszerű (és emiatt könnyen hamisítható) Magyarország pecsétet jelentett.
• A felülbélyegzés az Osztrák-Magyar Bank (OMB) összes korábban kiadott bankjegyeire vonatkozott, néhány kivétellel:
  • nem pecsételték le az 1 és 2 koronás címleteket (függetlenül attól, hogy eredeti vagy a Tanácsköztársaság által illegálisan nyomtatott sorozatszámú példányokról volt-e szó)
  • nem pecsételték le a Tanácsköztársaság alatt kibocsátott (és sorszám szerint azonosítható) 25 és 200 koronásokat, amelyek csak értékük negyedrészét érték
  • és nem pecsételték le a Postatakarékpénztár által kibocsátott 5, 10 és 20 korona címletű takarékpénztári jegyeket, akár a Tanácsköztársaság alatt, akár utána nyomták azokat.
• A felülbélyegezetlen pénzeket a gyakorlatban elfogadták (nem hivatalosan) a becserélés határidejéig, ami eredetileg 10 napig, március 27-ig tartott volna, de a vidéki logisztikai problémák miatt a határidőt többször kitolták április 11-ig. A felülbélyegzés 10 napja során leginkább hitelbe adták portékáikat a kereskedők.
• A felülbélyegzéskor egyfajta bankjegydézsmát is alkalmaztak: minden bemutatott koronamennyiségnek a felét visszatartották és helyette 4%-os kamatozású kényszerkölcsön államkötvényt adtak, ami csak bizonyos célokra volt felhasználható.

A felülbélyegzésről a törvény pontos szövege itt olvasható. A gyakorlati részleteket a Miniszterelnök 1700/1920-as kormányrendelete tartalmazza, ami letölthető innen. (2)

A Pesti Hírlap részletesen beszámolt az eseményről, az aznapi számban megjelent cikk itt olvasható (forrás: Arcanum Digitális Tudománytár):

Részletesen:

Az osztrákokkal 1919. szeptember 10-én aláírt Párizs környéki békeszerződés rendelkezett az OMB felszámolásáról, valamint a pénzügyekről is: kötelezték a volt Monarchia utódállamait a bankjegyközösség megszüntetésére, akik kötelesek voltak két hónapon belül a korona bankjegyek felülbélyegzésére (ha még nem tették meg), és egy éven belül a bankjegycserére. Ha ebből indulunk ki, akkor az országonkénti felülbélyegzés lehet az új pénzek születésének dátuma. Az új utódállamok – szinte kivétel nélkül – már 1919-ben a felülbélyegzéssel nosztrifikálták (honosították) a korábbi aranykorona pénzeiket. Mivel az eredetileg 1919 márciusára tervezett korona felülbélyegzés a Tanácsköztársaság miatt elmaradt (Kun Béláék ugyanis nem hittek benne, hanem inkább a saját magyar pénzt erőltették), ezért csak egy éves csúszással, 1920. március 18. és április 11. között történt meg a Magyarországon forgalomban lévő korona bankjegyek felülbélyegzése. Egy kör alakú „Magyarország” vörös pecsét jelezte, hogy a bankjegy immár a magyar koronarendszer pénze. Az OMB minden bankjegyét felülbélyegezték, a Bécsben és a Károlyiék által kiadott fehérpénzeket is. Nem kerültek lepecsételésre a hamisítottnak tekintett „szovjet” sorozatszámú 25 és 200 koronások, a szintén hamisított 1 és 2 koronások, valamint a postapénzek. Magyarország megszállt területrészein a lebélyegzésnek számtalan formája tetten érhető, évtizedekig munkát adott a kutatóknak a változatok felderítése.

Érdekesség, hogy máig kísért a hamisan lepecsételt „szovjet” 25 és 200 koronások szelleme. Az utóbbiak például csak 40 koronát értek a forgalomban, ezért 1920-ban elterjedt a hamisításuk: egyszerűen lehetett a hivatalossal megegyező gumibélyegzőt gyártani, és az azzal lepecsételt tanácsköztársasági pénz máris 200-at ért. A vidéki lakosság többnyire nem tudta, hogy a sorozatszámok leleplezik a rossz pénzt, így könnyű volt megtéveszteni őket. A mai napig felbukkannak ezek az aukciós oldalakon.

Hamis 25 koronás bankjegy, ami a sorozatszámról felismerhető: a 3000 feletti sorozatokat a Tanácsköztársaság nyomta az OMB kifejezett felszólítása ellenére
Forrás: National Numismatic Collection, National Museum of American History, Smithsonian Institution (en.wikipedia.org)

A felülbélyegzés fontosságát az jelentette, hogy a világháború utáni béketárgyalások Jóvátételi Bizottsága pontosan látni akarta a pénzeloszlás arányát az utódállamokban és annak alapján tervezte szétosztani az OMB vagyonát és kiszabni a kötelezettségeket. Csak azokat az OMB bankjegyeket bélyegezték le, amelyek több utódállamban is használatban voltak. Mivel Magyarország lett az utolsó felülbélyegző állam, ezért egy éven keresztül áramlott hazánkba az a bankjegymennyiség, amit valamilyen okból nem bélyegeztek le az egyes országokban. Ez a fedezetlen pénzmennyiség természetesen további inflációt gerjesztett, így a felülbélyegzés az áremelkedések ütemének csökkentését is ígérte. Emellett úgy is csökkentették a forgalomban lévő pénz mennyiségét, hogy felülbélyegzés során – a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan – a bankjegyek felét bevonták, és cserébe 4%-os kamatozású, át nem ruházható államkötvényt bocsátottak ki. Ez a kényszerkölcsön-kötvény a későbbiekben vagyonadó fizetésére és a földreform során juttatott földbirtok ellenértékének megfizetésére volt felhasználható.

1920. április 11-ig 6,15 milliárd korona értékben bélyegeztek felül bemutatott bankjegyeket. Majd lehetővé tették a késedelmes bemutatást is díjfizetés ellenében, amivel együtt a pénzügyminisztérium 7-8 milliárdra becsülte az összes pecsételt bankjegy mennyiséget. (Pesti Napló, 1920. ápr. 14., Arcanum ADT) Végül ennél is több jött össze, mert az OMB kimutatása 8,87 milliárd koronára tette a magyar felülbélyegzésre bemutatott (feltehetően lakossági) bankjegyek összértékét, amelynek fele került vissza közvetlenül a forgalomba. (3) A kényszerkölcsön hatására az infláció rövid időre valóban megtorpant, de a költségvetés változatlanul jelentős túlköltekezése miatt az árak emelkedését nem sikerült megállítani. Az év végére már 14,3 milliárd bankjegy volt forgalomban. (3) Mivel 1920-ban csak nagyon korlátosan hoztak forgalomba új pénzjegyeket, ezért ez a növekedés feltehetően a bankokban, pénzintézetekben felhalmozott összes vonatkozó bankjegy felülbélyegzésével képzelhető csak el.

Több, mint egy évet kellett várni, hogy 1921 májusában ténylegesen forgalomba kerüljenek az első, már jogszerű kormány által kibocsátott, minden tekintetben magyar koronának tekinthető önálló nemzeti papírpénzek, az 500, 1000, 5000 és 10000 koronás államjegyek. Ezt követően az OMB teendői hazánkban 1921. július 31-ével megszűntek és másnap megalakult a Magyar Királyi Állami Jegyintézet, amit nemzeti pénzjegy-kibocsátási joggal ruháztak fel. A felülbélyegzéssel ellátott régi korona bankjegyeket 1921 második felében fokozatosan bevonták, és végleg kikerültek a forgalomból.

Felhasznált források:

(1) Száz osztrák–magyar korona (bankjegy, 1910), hu.wikipedia.org
(2) Magyarországi Rendeletek Tára 1867-1945 (library.hungaricana.hu)
(3) Pogány Ágnes: Az Osztrák-Magyar Bank felsázmolása. A Magyar Állami Jegyintézet tevékenysége 1920-1924. In: A Magyar Nemzeti Bank története I., KJK, Budapest, 1993. p.429 és 485.