18-19. századi régi kenyérárak értelmezése

A kenyér árának régi, 18-19. századi meghatározása sokkal bonyolultabb volt a mostani 1 kg-os, vagy darabáras jegyzésnél. A korabeli árak azért szokatlanok a mai ember számára, mert nem a súlyt rögzítették (pl. 1 kg-os kenyér) és határozták meg annak az árát, hanem pont fordítva: a termék árát határozták meg egyszerűen számolható pénzértékben, fél, 1 vagy többszörös krajcárokban (hiszen azok voltak elterjedten forgalomban), és a pékáru súlyát változtatták rendszeresen. Ráadásul ez logikus is volt, mert a pékek amúgy is rendelkeztek megfelelően finom mérleggel az áruk előállításához.

A kenyér, mint a legfontosabb emberi táplálék árának meghatározása ritkán történt teljesen szabad piaci körülmények (azaz kereslet-kínálat) szerint, a hatóságok előszeretettel avatkoztak be az árak megállapításába. Háború esetén ez természetesen érthető dolog, hiszen hiány van a gabonából, ami irreálisan felhajtaná az árakat. De a 18. és 19. században békeidőben is szinte folyamatosan maximálták az árakat, és „limitációk” kihirdetésével, hivatalos árszabások kibocsátásával szabályozták az árakat, amelyeket a pékeknek – büntetés terhe mellett – be is kellett tartani.

A kenyerekre és pékárukra vonatkozó fenti német nyelvű árszabást a bécsi udvar hivatalos lapjában, a Wiener Zeitungban tették közre, amelyhez minden péknek igazodni kellett Bécsben.

Értelmezés:
A táblázat bal oszlopában négyféle kenyér ill. pékárú olvasható, amelyek különböző méretekben voltak kaphatók. A darabra vonatkozó egységárak a Preis oszlopokban olvashatók, a baloldali ároszlop (C.M.) konvenciós ezüstpénzben, a jobboldali ároszlop (W.W.) bécsi értékben, azaz váltóforintban tartalmazza az árakat:

  • Mundsemmel = lángzsemle (korabeli magyar elnevezéssel: mont semlye, mundzsemlye), fél és 1 krajcáros értékben
  • Ordinäre Semmel = közönséges zsemle, szintén fél és 1 krajcáros értékben
  • Pohlenes Brot = kenyérlisztből (vagy kétszeres lisztből) készült kenyér, 1, 3 és 6 krajcáros méretben.
  • Rozskenyér 1 és 3 krajcáros méretben.

Az utolsó oszlop azt mutatja, hogy a pékáru legalább mennyi súlyt nyomjon. Például az első sorban említett félkrajcáros lángzsemle darabja legalább 3 és fél latot (61,25 g), az utolsó sor 3 krajcáros rozskenyere pedig legalább 1 font és 19,25 latot (896,9 g) kellett nyomnia.

A korabeli súlymérték szerint 1 font (németül: Pfund, Pf., Pfd.) 32 latot (Loth) nyomott. A font mértéke grammban kifejezve nem volt egységes, az alábbi méretekre vannak források:

1 bécsi font =

   560,06 gramm, 1 lat = 17,50187 gramm [1] 

   561,288 gramm, 1 lat = 17,54025 gramm [2]

   561,336 gramm, de ezt csak a nemesfémekre és a pénzverésre alkalmazták.

Mivel a legtöbb forrás az (a) szerinti átszámítást alkalmazta a 19. század végén (a metrikus rendszer 1874-es bevezetése után), ezért az egyszerűség kedvéért a (bécsi) fontot 560 grammnak, a latot 17,5 grammnak számítjuk.

A magyar kenyérárak árszabását jellemzően vármegyei illetve városi hirdetmény formájában hozták nyilvánosságra, illetve limitálták. Az alábbi két 1854-ből származó árszabás a Veszprém és Mosony megyei árakat korlátozta. A két árszabás nagyon hasonló árakat közöl azzal a különbséggel, hogy a veszprémi váltókrajcárokban, a mosonyi pengő (ezüst) krajcárokban határozta meg a darabárakat. (A kettő közötti átváltási arány 1 ezüst pengő krajcár = 2,5 váltókrajcár volt 1820 és 1858 között.) A Nyugat-Magyarországon alkalmazott súlymérték ez időben a bécsi font volt.

Forrás: artortenet.hu kezelésében
Forrás: artortenet.hu kezelésében

 


[1] Forrás: 1871-es törvény a metrikus rendszer bevezetéséről az Osztrák-Magyar Monarchiában

[2] Forrás: Régi osztrák mértékek, Wikipédia

Címkék :

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu