1946-os új árviszonyok kialakítása

Mai szóval élve unortodox módon alakították ki a gazdaság új értékviszonyait 1946 nyarán a forint bevezetésével, teljesen elszakadva a világpiaci és a háború előtti árarányoktól. Tabula rasa, azaz induljunk tiszta lappal. 

A gazdasági vezetők oly módon határozták meg az új árakat és béreket, hogy azok optimálisan támogassák a kereslet-kínálat háború utáni egyensúlyának létrejöttét. Úgy kalkuláltak, hogy a búzának, mint a mezőgazdaság referenciatermékének ára legyen az 1938-as ár 2,1-szerese. A tervek szerint a vasúti fuvardíjak a háború előtti érték 4,1-szeresére, az ipari árak az 5,1-szeresére nőttek, de a lakbér csak 20%-kal haladta meg az utolsó békeévét.

Összességében a létfenntartási költségindex a háború előttinek nagyjából négyszeresére rúgott. A munkabéreknek tükrözniük kellett a nemzeti jövedelemben való visszaesést és teljesítménycsökkenést, ezért reálértékben a munkás óradíjak felére, a közalkalmazotti fizetések az 1938. évi 22-35 %-ára csökkentek. A kormány 30-35%-os agrárollót is kialakított.

Agrárolló: a mezőgazdasági és ipari termékek árának mesterséges torzítása az 1938/39-es árarányokhoz képest a mezőgazdaság hátrányára. Az élelmiszerhiány miatt ugyanis – állami szabályozás hiányában – elszabadultak volna az árak, ami a parasztok túlságos „jómódjához” vezetett volna a munkásrétegekhez képest. Ezt kompenzálandó a mezőgazdasági termékek árát csökkenteni szándékozott a kormány, az iparcikkekét pedig növelni. Ezáltal a parasztok jóval drágábban jutottak a mezőgazdasági termeléshez szükséges eszközökhöz, miközben kevesebbért tudták csak eladni, ill. beszolgáltatni terményeiket.

A tényleges árarányok néhány év elteltével is csak kissé módosultak. A mesterséges árviszonyok, amelyek a forint bevezetésekor logikusnak tűntek, a szocialista békegazdaságban már torzulást hoztak: egészen a rendszerváltásig, a 90-es évek elejéig kellett várni, hogy az árviszonyok versenypiaci környezetben normalizálódjanak.

A forint-alapú stabilizációs árak meghatározásának és a gazdaság szanálásának 9  lépése:

0. Az 1938/39-es pengőárak és bérek, mint bázis adatok összegyűjtése

1. Agrárárak kialakítása

  1. Búza új ára: 40 Ft / mázsa, ami az 1938-as árak 2,1-szerese
  2. Gabonák, termények árai: jellemzően 2,1 – 4-szeres szorzóval
  3. Állatok, húsfélék ára: 3,1 – 6-szoros szorzóval
  4. A cukorrépa külön kategória: 10,6-szoros szorzó a hatósági árnál, 15,9-es szorzó a szabadpiaci árnál.

2. Vasúti fuvardíjak és általában szállítás: 4,1-szeres szorzó

3. Lakbérszint szándékosan alacsony szinten tartása: terv szerint reálértékben a 38/39-es árak 40%-a, amiből 1,2-szeres szorzó adódott. Ténylegesen átlagosan 1,25-szörös árnövekedési szorzó jött ki.

4. Munkabérszint meghatározása: azzal a feltételezéssel, hogy a nemzeti jövedelem 46/47-ben eléri a 38/39-es termelés 60%-át, a reálbéreket átlagosan 50%-ban tervezték beállítani. A közalkalmazotti béreket az 1938. évi 22-35 %-án állapították meg. A magánalkalmazottak ennél valamivel kedvezőbb fizetésekkel kezdhettek.

A miniszterelnök jó példával járt elől a kollektív áldozatvállalásban: 1946 augusztusától havi fizetése 1350 Ft lett (490 svájci frank), ami a háború előtti 2737 pengőhöz (2339 svájci frank) képest vásárlóértékben nyolcadrész (figyelembe véve a svájci frank időközbeni inflálódását is)! A VII. fizetési osztályba sorolt 30-35 éves egyetemi végzettségű, illetve anélkül 40 év körüli köztisztviselők havi 360 forintot (131 sv. frank) kaptak augusztustól, a háború előtt viszont még 447 pengőt (382 sv. frank) vittek haza, ami 20%-os, azaz ötödrész bérezést jelent.

1946 100 forintosB sajt kis
Offszet nyomású 100 forintos bankjegy, kibocsátva 1946. augusztus 7-én


5. Az ipari áraknál 5,1-szeres szorzószámmal számoltak, amivel 37,5%-os agrárollót terveztek elérni. Augusztus közepén 5%-kal csökkentették majdnem minden iparcikk árát, amivel augusztus végére 4,2-szeres gyáripari eladási árindex adódott, és az agrárolló is kisebb értékű lett. Az import nyersanyagoknál eredetileg 2,07-es aranyparitással, illetve deviza árszorzóval számoltak, ami végül 2,29-es szorzóval került hatályba. (Varga, 1946. okt.)

6. A nagykereskedelmi árszint átlagos értékét 3,6-szeresre várták, ez októberre már 4-szeresre emelkedett.

7. A dollár árfolyamát az arany $35-os unciánkénti árából, és 13.210 forintos kilogrammonkénti aranyárból levezetve 11,74-es szinten határozták meg. Nem vették figyelembe a dollár aranyban számolt értékvesztését (amelyet az európai piacok kimutattak, de USA-ban az aranyárfolyam változatlan maradt), valamint az arany ázsióját legtöbb ország bankjegyével szemben. A dollárt kifejezetten nyomott áron akarták jegyezni, hogy az abban számított árak olcsóságát megszüntessék, és természetesen a beszolgáltatásnál kevesebb forintot kelljen kifizetni értük. Közgazdaságilag, nemzetközi relációkat figyelembe véve, reálisabb lett volna 15-16 forintos áron meghatározni a dollárt.

8. A forgalomban lévő pénz (adópengő-adójegy) átszámítását (ún. rekurrens kapcsolódást) az aktuális árszínvonal alapján határozták meg, 200 millió adópengős átváltási kulccsal. Ez a kulcs viszont csak a kis értékű készpénzre és pénztartozásokra vonatkozott, tágabb gazdasági értelemben nem volt rekurrens kötés az adópengőhöz, ill. a pengőhöz.

9. Az államháztartás szanálási terve 1946/47-re:

a. Nemzeti jövedelem tervezett értéke: 3000 millió 38-as pengő (9000 millió Ft)
b. Államháztartási kiadási előirányzat: 2130 millió Ft
c. Tervezett bevételek: 1830 millió Ft
d. Deficit: 300 millió forint, amit bankjegynyomtatásból terveztek pótolni. Ez nem jelentett önmagában inflációt, mert annyira kevés volt az eredetileg kibocsátott papírpénz, hogy ennyit mindenképp kellett volna kibocsátani.

Hogy a fenti forint/pengő szorzók mekkora reálnövekedéshez ill. csökkenéshez vezettek 8 év távlatában (1938/39 és 1946 között), ahhoz meg kell határozni a tényleges árdrágulást névleges értéken. Ezt viszont többféleképpen számíthatjuk, amelyek közül a 4-szeres szorzó áll legközelebb a valósághoz. Így tehát a búza ára reálértékben 47%-kal csökkent, a vasúti szállítás pedig reálértékben egy hajszállal drágult.

Forrás:
Ausch Sándor: az 1945-1946. évi infláció és stabilizáció, Kossuth könyvkiadó, 1958, pp.150-155
Majoros Krisztina: A múlt század jelen magyar közgazdásza: Varga István, MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont, Műhelytanulmányok, 2003/9., pp. 33-38
Varga István: Az újabb Magyar pénztörténet és egyes elméleti tanulságai, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1964, pp. 128-134
Varga István: A magyar valutacsoda, A Magyar Gazdaságkutatóm Intézet Közleményei, 1. füzet, 1946. október 10.

Címkék :

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu