Hiperinfláció 2. rész: 1945 őszén vágtatni kezd az infláció

Az infláció leggyakrabban abból ered, hogy a jegybank (állami ill. uralkodói megrendelésre, az állami kiadások fedezésére) nagyobb értékben bocsát ki bankjegyeket, mint ahogy a gazdaság növekedése azt indokolná. Praktikusan az állam alkalmazottjai és beszállítói egyre több pénzt kapnak kézhez, ami szétoszlik a gazdaságban és növeli az áruk iránti keresletet a kínálathoz képest. A háború utáni Magyarországon hasonló helyzet játszódott le, de a számos ok egymást erősítve kényszerítette a kormányt, hogy a bankóprés eszközéhez nyúljon.

Mik is voltak az 1945 második felében elszabadult infláció okai?

  1. Még a háború alatt kiszipolyozták az országot a németek, és a nemzeti jövedelem jelentős részét fegyverkezésre, hadikiadásokra fordították a kormányaink.
  2. Mint vesztes állam, azonnal, még 1945 tavaszán el kellett kezdeni jóvátételt fizetni a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.
  3. Az állam kétoldali prés közé került: nem volt adóbevétele, mert a gazdaság romokban hevert, ellenben óriási összeget kellett előteremteni az újjáépítéshez. Az államháztartás bevételei a kiadások mindössze 6-7%-át érték el. (Jeszenszky 1977, 51.o.)
  4. Az állam folyamatosan nyomta a pénzt a kiadásaira: a lakosság kezébe így pénz került, de áru nem volt. A kereslet sokszorosan felülmúlta a kínálatot, ami a szabadpiaci árak elszabadulásához vezetett.
  5. A vállalatok nemhogy adót nem tudtak fizetni, hanem hitelre volt szükségük az újrakezdésre, a termelés beindítására, amit – szinte kivétel nélkül – csak az államtól várhattak.
  6. Az embereknek állami kölcsönre volt szükségük, hogy télire a lakásukat, házukat lakhatásra alkalmassá tegyék.
  7. A hazánkat megszálló Vörös Hadsereg létszáma kezdetben meghaladta az egymilliót, élelmezésük, elszállásolásuk felemésztette az akkori nemzeti jövedelem 10%-át. (Honvári János, 2012)
  8. A lakosság bizalomvesztése és a kollektív „árpszichológia” felfelé hajtotta az árakat.

Az infláció elszabadulásának okai – részletesen:

Az infláció legfőbb oka mindig a kereslet és kínálat egyensúlyának felbomlása és az azzal járó hiány. A második világháború finanszírozása Magyarországon „klasszikus” eszközzel történt: az államháztartás hiányának foltozására beindult a bankóprés: 1939 és 44 között az egy főre jutó bankjegyforgalom 14-szeresére nőtt. Ennek szinte elképzelhetetlen arányú 45- 50%-a olyan ellenszolgáltatás nélküli exportra és szolgáltatásokra ment el, amit a németek egyre növekvő értékben követeltek.  (Ezt a tartozást a háború után a Szovjetunió hajtotta be.) A német kifosztás ellenére, a hatósági árak és a jegyrendszer bevezetésével az inflációt sikerült egészen jól kordában tartani: 1939 és 44 szeptembere között a létfenntartási költségek hivatalosan 2-3-szorosára növekedtek. Az akkori számokat ugyan fenntartásokkal kell kezelnünk, de még a pengő zürichi árfolyama is csak negyedrészére csökkent.

A háborús károk hazánkban katasztrofálisak voltak: a teljes nemzeti vagyon két-ötöde (40%-a) elpusztult, ami az utolsó békeév nemzeti jövedelmének ötszörösét jelentette.

A pusztítások mértékére jellemző, hogy a terménykészletben és állatállományban bekövetkezett kár 78%-os volt, a vasutak teljesítménye a háború előttinek 17%-ára csökkent. A közlekedés megbénult, az infrastruktúra használhatatlanná vált, a termeléshez szükséges gépek nagy részét vagy nyugatra hurcoltak, vagy az oroszok szerelték le. Amellett, hogy a nálunk állomásozó közel egymilliós szovjet katonaságot nekünk kellett élelemmel és üzemanyaggal ellátni, vesztes országként ráadásul a jóvátételt is azonnal elkezdték behajtani, már ’45 februárjától, az egyezmény júniusi aláírása előtt. A vesztesként ránk kirótt „büntetések” az első években az állami kiadások 30-40%-ára rúgtak.  Az újjáépítéshez pedig pénz kell: hitelek a vállalatoknak a termelés beindításához, hitelek a lakosságnak ahhoz, hogy a lebombázott házaikat újraépítsék, a megsérült házaikra ablakot, tetőt csináltathassanak, még a tél előtt. És ami ezekre rátevődik, az a pszichológia: ha az emberek kollektíven azt hiszik, hogy holnap drágább lesz minden, akkor drágább is lesz: a termelőtől a nagykereskedőn át a kiskereskedőig mindenki bekalkulálja az áremelést, a dolgozó pedig követeli a magasabb fizetést. Ez az ördögi kör indult be 1945 nyarán, egy kilátástalan, önbizalomvesztett nép próbálta az ezer sebből vérző életét helyrepofozni.

Az inflációt növelte az is, hogy a bérek az árukínálathoz és a termelékenységhez képest relatív magasak maradtak. A szakszervezetek folyamatos követelései rendszeresen vezettek béremelésekhez, de tulajdonképpen nem volt mit megvenni a pénzért.

A fizetések a háború előtti szint 12-54%-án mozogtak, de 1945-46-ban a termelés és a nemzeti jövedelem az utolsó békeévnek csupán 45%-át érte el. Amíg a két világháború között 2700 kalóriányi élelmet fogyasztott a lakosság, addig 1946 elején a budapesti lakosság átlagos fejadagja mindössze 480 kalória, és a nehéz testi munkásoké 1000-1200 körül mozgott. A fizikai munkások napi kenyérfejadagja 15 dekagramm volt.

Az ENSZ ún. UNRRA csomagjai szinte fogalommá váltak: sok gyerek ezekből jutott életében először igazi csokoládéhoz. 1946 júniusáig 1290 tonna hal- és húsféle, 451 tonna cukor, 100 tehergépkocsi, közel 1 tonna penicillin és insulin érkezett UNRRA szállítmányként az országba. Ezek nyilván enyhítették a hiányt és nélkülözést, de az infláció mértékét nem tudták érdemben csökkenteni.

Az általánosan elfogadott értelmezés szerint a havi 50%-nál nagyobb árszínvonal-emelkedést hiperinflációnak nevezzük, ezért sokan már a ’45-ös inflációt is hiperinflációnak tartják. A probléma az, hogy ha a 45-ös “hiper”, akkor  hogyan nevezhetjük az 1946-os tavaszi, majd kora nyári inflációt, ami még nagyságrendekkel száguldóbb volt? A jelen cikk szerzőjének véleménye az, hogy a hiperinfláció elnevezést érdemes fenntartani az 1946. évi májusi-júliusi inflációra, amikor tényleg felfoghatatlan volt az áremelkedés üteme, szemben az egy évvel korábbi “csak” vágtató inflációval.

1945 nyarán, a gyászos aratás és betakarítás ellenére csupán másfél-kétszereződtek havonta az árak, de a gyakorlatban kezelhetetlenné vált az árak szabályozása, és a kormánynak nem voltak eszközei az áremelkedés megfékezésére. Szeptemberben aztán igazán meglódult az infláció. Az iskolákban megindult a tanítás, a magániskolákban és internátusokban az élelmiszerhiány miatt bevezették a természetbeli beszolgáltatást. Előírták élelmiszerjegyzékeken, hogy a legfontosabb alapanyagokból (zsír, szalonna, liszt, gríz, bab, lencse, burgonya, cukor, tojás) mennyit kell leadni, ami mellett még pénzt is kellett fizetni. A családi dokumentumok szerint az egri cisztergimnáziumban például még 600 pengőt havonta. Következő év februárjában pedig már 15 ezer pengőt kellett befizetni a közüzemi díjakra. Az internátus orvosa az előírások szerint tanulónként havi 1 kg zsírt (azaz nagyjából 50-90 dollárcentet) kapott, ami igen nagy összegnek számított.

Késő őszre már kiürültek az éléskamrák, a városokban nem lehetett élelmiszert beszerezni. A cserekereskedelem vált a hétköznapok beszerzési gyakorlatává. A vidékiek Pestre próbálták vinni felesleg élelmiszerüket, a fővárosiak pedig a vidéki rokonokat látogatták a betevő falatokért. (A hétköznapi életről egy külön cikkben írtunk itt.)

Bankjegydézsma

Bélyeg nélkül negyedrészét érte

A kormányzat látta ugyan a vágtató inflációt, de érdemben nem nagyon tudott mit tenni. A túlságosan sok ok együttes hatása miatt reménytelen volt komolyabb árcsillapításban bízni. Emiatt a történelemben már sokszor és sok helyen alkalmazott eszközzel próbálkozott a pénzügyminisztérium: le kell értékelni a pengőt. A történelembe „bankjegydézsma” néven került be a december 19-i akció, amikor negyedrészére devalválták a pénzt: három egyforma ezres vagy tízezres bankjegyért megvehették az emberek a megfelelő színű bélyeget, amit a negyedik bankjegyre ragasztva érvényesítették az értékét. A bélyeg nélküli papírpénz a negyedét érte. Noha a kormány is tudta az intézkedés korlátait, azt azért nem gondolták volna, hogy mindössze néhány hétig tart a leértékelés hatása: a törtarany és a dollár leértékelés előtti feketepiaci árát már január 9-én meghaladta a napi árfolyam.

Dunántúli Napló, 1946.12.20. (Forrás: library.hungaricana.hu)

 

Ez a tartalom csak az oldal regisztrált felhasználói számára érhető el. Ha már regisztrált, kérem lépjen be. Új felhasználók regisztrálhatnak lentebb.

Regisztrált felhasználó belépése
   
Címkék :

Kapcsolódó cikkek