Államjegyek és Állami Jegyintézet 1921
1921. évi XIV. tc. a pénzforgalom ideiglenes szabályozásáról *
Az Osztrák-Magyar Bank szabadalmának megszünése és a bank által kibocsátott jegyzéknek a trianoni békeszerződés szerint szükséges kicserélése folytán avégből, hogy a rendes pénzforgalom fennakadást ne szenvedjen, addig is, míg a magyar nemzeti jegybank felállítása iránt az intézkedések megtehetők lesznek, a következők rendeltetnek:
Első fejezet: ÁLLAMJEGYEK
1. § Pénzjegyek kibocsátását a törvényhozás további intézkedésig az állam kizárólag magának tartja fenn.
2. § Az Osztrák-Magyar Bank jegyforgalmának az a része, amely a békeszerződés szerint Magyarország jegy forgalmának meg fog felelni, ugyanily névértékű, koronára szóló államjegyekkel cserélendő ki. E szempontból az említett jegyforgalomhoz számít az az összeg is, amely az Osztrák-Magyar Bank üzleteinek átvételéből folyólag vállalt kötelezettségek kiegyenlítésére szükséges.
Ezenkívül államjegyek kibocsáthatók:
a) a m. kir. postatakarékpénztár aláírását viselő államjegyek fokozatos kicserélésére;
b) az úgynevezett tanácsköztársaság szervei által kibocsátott és még forgalomban levő 1 és 2 koronás bankjegyutánzatok bevonása végett; végül
c) a jelen törvény értelmében létesítendő állami jegyintézetnek törvényszerű üzletei alapján.
A jelen § második bekezdésének c) pontja alapján kibocsátandó államjegyek összege kétmilliárd koronát nem haladhat meg. A minisztérium fel van hatalmazva, hogy ezt az összeget, amennyiben azt vagyonváltságok lerovása vagy a termés értékesítésének pénzügyi lebonyolítása szükségessé teszi, az állami jegyintézet indokolt javaslata alapján időlegesen felemelhesse.
3. § Az államjegyek az állam függő adósságát alkotják és az azokon kifejezett tartozásért az állam vagyona és jövedelme szavatol.
4. § Az államjegyeket, amelyek a forgalom igényeihez alkalmazkodó címletbeosztásban bocsáthatók ki, a koronaértékben teljesíthető minden olyan fizetésnél, amelyet jogszabály, szerződés vagy más jogügylet alapján nem kell ércpénzben teljesíteni, mindenki és így minden közpénztár is teljes névértékükben elfogadni köteles.
5. § Forgalomban levőknek tekintetnek azok az államjegyek, amelyek a jegyintézet által kibocsáttattak és a jegyintézet pénztáraihoz vissza nem kerültek.
Az államjegyek egyes vagy összes nemeinek levonása alkalmával a pénzügyminiszter megállapítja azokat a határidőket, amelyekben a bekívánt államjegyek beváltás vagy kicserélés végett bemutatandók.
Az államjegyek egyes vagy összes nemeinek bevonására megszabott s nyilvánosan kihirdetett utolsó határidő lejárta után 6 év mulva az állam a bekívánt államjegyeket többé sem be nem váltja, sem ki nem cseréli. A bekívánt, de az utolsó határnaptól számított hat év alatt beváltásra vagy kicserélésre nem került államjegyek forgalomban levőknek többé nem tekintendők.
6. § Az államjegyek összkibocsátását a nemzetgyűlés ellenőrzi. Evégből őrködik afölött, hogy a forgalomban levő államjegyek a törvény által megállapított alapoknak megfelelő névértékben és a törvény által megengedett korláton belül bocsáttattak ki.
A nemzetgyűlés ezt az ellenőrzést saját kebeléből választott bizottság útján gyakorolja.
A bizottság a nemzetgyűlés megbizatásának lejárta vagy a nemzetgyűlés feloszlatása után is új bizottság kiküldéséig működik.
A bizottság öt rendes és két póttagból áll.
A bizottság, amely elnökét és előadóját tagjai közül maga választja és ügyrendjét is maga állapítja meg, a szükséghez képest, de legalább is havonta egyszer tart ülést. Megállapításait jelentés alakjában terjeszti a nemzetgyűlés elé. A jelentés, beterjesztés után, a hivatalos lapban közzéteendő.
Határozathozatalra legalább három tag jelenléte szükséges.
Azokat az adatokat, iratokat, számadásokat és kimutatásokat, amelyekre kötelességének teljesítése végett a bizottságnak szüksége van, a pénzügyminiszter bocsátja rendelkezésre.
7. § Az államjegyeket nem lehet bíróilag megsemmisíteni és a jegyintézetnél, ha annak tulajdonát alkotják, végrehajtás útján nem lehet lefoglalni.
Második fejezet: ÁLLAMI JEGYINTÉZET
8. § A pénzforgalom fenntartása, annak szabályozása, a fizetések kiegyenlítésének megkönnyítése, a mezőgazdasági, kereskedelmi, nagy- és kisipari hiteligények kielégítése, az állami fizetési szolgálat ellátása végett addig is, míg jegybank létesíthető lesz, Budapest székhellyel, közhivatali jelleggel a pénzügyminiszter főfelügyelete alatt működő, önálló jogi személyiséggel fölruházott m. kir. állami jegyintézet létesíttetik.
Mindazok a jogok, amelyeket a kereskedelmi törvény vagy más jogszabály bejegyzett kereskedőnek biztosít, az állami jegyintézetet is megilletik. Az állami jegyintézet és fióktelepei bejegyzésének a kereskedelmi cégjegyzékben nincs helye.
9. § Az állami jegyintézet jogosítva van a gazdasági és pénzforgalmi szempontokból fontosabb helyeken fióktelepeket vagy mellékhelyeket létesíteni és azokon üzleti működését az általa a szükséghez képest megállapítható terjedelemben folytatni.
10. § Az állami jegyintézet szervei:
a) az elnök és az elnök,
b) az intézeti tanács,
c) az igazgatók, tisztviselők és más intézeti alkalmazottak.
11. § Az elnököt és alelnököt a pénzügyminiszter javaslatára az államfő nevezi ki vagy rendeli ki.
Működésük megkezdése alkalmával esküt tesznek, hogy ama feladatok teljesítését, amelyek a jegyintézetre a jelen törvény rendelkezéseihez képest hárulnak, elő fogják mozdítani, a jegyintézet hű, buzgó és figyelmes vezetésére törekedni fognak és az üzleti titkot, még működésük megszünte után is megerőrzik.
Az elnök az esküt az államfő előtt, az alelnök pedig a pénzügyminiszter előtt teszi le.
Az elnök és az alelnök szolgálati illetményeiket a jegyintézet terhére kapják.
12. § Az elnök vezeti a tanács tárgyalásait. A tanács határozatai az ő jóváhagyását igénylik, hogy végrehajthatók legyenek. Minden határozat jóváhagyottnak tekintendő, amelytől az elnök jóváhagyását annak az ülésnek a vége előtt kifejezetten meg nem tagadta, amelyben a határozat létrejött.
A jegyintézet egész üzletvitele az elnök felügyelete alatt áll. Ugyancsak az elnök felügyelete és jóváhagyása mellett hajtatnak végre az intézeti tanács határozatai.
Az elnök hatáskörét személyzeti ügyekben a jegyintézet tanácsa által megállapítandó ügyrend szabja meg, mely a pénzügyminiszter jóváhagyására szorul.
Az elnököt akadályoztatása esetén az alelnök elnöki hatáskörrel helyettesíti.
13. § A jegyintézeti tanács az elnökön és az alelnökön kívül tizenkét tagból áll. E tagokat a pénzügyminiszter javaslatára a minisztertanács nevezi ki.
Működésük három évre terjed. Lejárat után újból kinevezhetők.
Működésük megkezdése előtt az elnök kezébe esküt tesznek, hogy ama feladatok teljesítését, amelyek a jegyintézetre a jelen törvény rendelkezéseihez képest hárulnak, elő fogják mozdítani, a jegyintézet hű, buzgó és figyelmes vezetésére törekedni fognak és az üzleti titkot még működésük megszünte után is megőrzik.
Tiszteletdíjukat, amelyet a jegyintézet terhére kapnak, a pénzügyminiszter állapítja meg.
Szolgálati utazásaik alkalmával megfelelő napidíjra és költségmegtérítésre van igényük.
A jegyintézet igazgatói a tanács ülésében a hatáskörükbe tartozó ügyekre vonatkozólag előadókként működnek.
14. § Az intézeti tanács egyes ügycsoportok intézésére vagy előkészítésére saját kebeléből bizottságot alakíthat.
A tanács és bizottságai üléseit, amelyeket az elnök hív egybe, az elnök vezeti.
A tanács – az elnököt és az alelnököt is beleértve – hét tag jelenlétében határozatképes.
Határozatait a jelenlévők általános szótöbbségével hozza; az elnök csak szavazategyenlőség esetében szavaz és szavazata döntő.
A tanács tárgyalásairól jegyzőkönyv vezetendő, amelynek a jelenlevők neveit és a hozott határozatokat tartalmaznia kell.
A tárgyalási jegyzőkönyvek az elnök és az előadó-igazgató által aláirandók és megőrzendők.
15. § A tanács a jegyintézet törvényes képviselője, mihez képest a tanács képviseli a jegyintézetet bíróságok és más hatóságok előtt, valamint harmadik személyek irányában.
Ő állapítja meg a kamatlábat a váltóleszámítolási és kölcsönüzlet számára, úgyszintén mind e két üzletágban az egyéni hiteleket, vagyis azt a végső határt, amelyen belül az egyes cégek és személyek a jegyintézetnél ennek a két üzletágnak mindegyikében hitelt vehetnek igénybe.
Ugyancsak a tanács állapítja meg az általános üzleti feltételeket és bocsátja ki az utasításokat.
Az összes üzletágakra nézve úgy az intézet, mint a fióktelepek és mellékhelyek székhelyei részére azonos szabályok állapítandók meg.
A tanács nevezi ki az igazgatókat, állapítja meg ezeknek ügykörét és illetményeit. Az igazgatók kinevezése és illetményeik megállapítása a pénzügyminiszter jóváhagyását igényli.
A tanács állapítja meg az összes alkalmazottakra nézve a szolgálati szabályzatot, ő gyakorolja az intézeti alkalmazottak fölött a fegyelmi hatóságot. A szolgálati szabályzat és a fegyelmi eljárási szabályzat a pénzügyminiszter jóváhagyását igényli.
16. § Az elnök, az alelnökök és az intézeti tanács többi tagjai felelősek azon határozatokért, amelyekhez szavazatukkal járultak, valamint saját hatáskörükben az üzletnek hű, gondos és a szabályoknak megfelelő vezetéseért.
17. § A jegyintézet évi zárszámadásait számadásvizsgáló-bizottság vizsgálja meg.
A bizottság áll:
a) a nemzetgyűlés által saját kebeléből kiküldött három és
b) a m. kir. legfőbb állami számvevőszék által kiküldött két tagból.
Elnökét a bizottság saját kebeléből maga választja.
Megállapításait a bizottság jegyzőkönyvbe foglalja, amely a jegyintézet zárszámadásával a nemzetgyűlés elé terjesztendő.
18. § A jegyintézet cégének jegyzéséhez három aláírás szükséges, melyek közül az egyiket az elnöknek vagy alelnöknek, a másikat a tanács egy tagjának, a harmadikat egy igazgatónak kell teljesítenie.
Az egyes osztályok és egyes telepek ügykörében az első bekezdés szabályaitól eltérő aláírásnak is van helye. Az intézeti tanács határozza meg, hogy mely személyek mily terjedelemben és mily alakban teljesíthetik ezeket az aláírásokat. A tanács e tárgyú rendelkezései az illető hivatalos helyiségekben kifüggesztendők.
19. § A jegyintézet az állam számára bizományi üzleteket végezhet.
Az ily bizományi üzletvitelből az állam terhére mutatkozó egyenleg hónapközben a megállapodáshoz képest, a minden hónap végével fennmaradó egyenleg pedig legkésőbb a következő hó 7. napjáig a m. kir. állampéztár által készpénzben kiegyenlítendő.
A jegyintézet az állam számlájára pénzt átvesz és az állam követelése erejéig fizetéseket teljesít.
Más üzleteket az állam részére csak úgy teljesíthet, ha azzal hitelezés nincsen összekötve.
Ez a tilalom nem terjed ki azoknak a váltóknak a leszámítolására vagy a kölcsön-üzletben kézizálogul való elfogadására, amelyek az adók és jövedékek terén törvényileg szabályozott hitelezések révén jutottak a kincstár birtokába. Ezek a váltók leszámítolhatók, illetőleg kézizálogul elfogadhatók, ha egyébkép az üzleti határozmányoknak megfelelő kellékekkel el vannak látva.
20. § Az állami jegyintézet a jelzáloghitel kivételével mindazoknak az üzleteknek folytatására jogosult, amelyeket az Osztrák-Magyar Bank alapszabályai szerint folytatott. Ebbeli ténykedésénél az állami jegyintézetre azok a határozatok, amelyek az Osztrák-Magyar Bank alapszabályainak VIII. címében a bank üzleteire vonatkozó jogok és kötelességek tekintetében meg voltak állapítva, megfelelően alkalmazandók.
21. § A kamatláb nagyságát korlátozó törvényes rendelkezések az állami jegyintézetre nem nyernek alkalmazást.
22. § Az állami jegyintézet és fióktelepei elleni per kizárólag a budapesti kir. törvényszék hatáskörébe és illetékességéhez tartozik. Ugyanez előtt a bíróság előtt indíthatja meg az állami jegyintézet vagy fióktelepe perét akkor is, ha ez a bíróság egyébként nem is bírna hatáskörrel vagy illetékességgel.
Az előbbi bekezdés nem nyer alkalmazást, ha más törvény az illetékességet kizárólagosan állapítja meg, vagy ha a jegyintézet a féllel írásban megállapodott, hogy más bíróság legyen illetékes.
23. § Az állami jegyintézet könyveinek, illetőleg a könyvekből vett és az intézet cégével szabályszerűen aláírt kivonatoknak olyan bizonyító erejük van, mint a közokiratoknak.
Olyan nyugtáknak, elismervényeknek, utalványoknak, utasításoknak és egyéb okiratoknak, amelyeket a felek az intézet részére állítanak ki, az 1911. évi I. tc. 317. §-ában meghatározott bizonyító erejük van akkor is, ha ez okiratok az említett §-ban megkívánt kellékeket nem tartalmazzák.
24. § Az intézet részére kiállított kötelezvény vagy kötelezettséget megállapító más nyilatkozat, ha bíróság vagy közjegyző hitelesítette, végrehajtható okirat. A végrehajtás elrendelésére az okiratban megjelölt bíróság, ily megjelölés hiányában pedig a budapesti kir. törvényszék illetékes.
Aki az állami jegyintézetnél letett pénzekre vagy értékekre, vagy a jegyintézetnél felveendő követelésekre letiltást, zálogolást vagy végrehajtást kieszközölni kíván, köteles ez iránt az illetékes bírósághoz fordulni, amely ilyen biztosítási vagy végrehajtási intézkedést mindig csak az állami jegyintézetet megillető jogok épentartásával rendelhet el és erről a jegyintézetet közvetlenül értesíteni tartozik.
Mindezekben az esetekben azonban jogában áll a jegyintézetnek a pénzeket vagy az illető követelésbeli összeget a tulajdonos vagy a követelésre jogosult személy költségén bírói készhez letenni.
Ha a jegyintézetnél levő pénzek vagy értékek tulajdonosa csődbe vagy csődönkívüli kényszeregyezségi eljárás alá kerül vagy meghal, a tömeggondnok, a vagyonfelügyelő vagy az örökös köteles erről a jegyintézetet az illetékes hatóság útján értesíteni s a jegyintézetnek tudomására hozni, hogy kik vannak jogosítva a pénzek és értékek fölött rendelkezni. Ha ez a közlés elmarad, a jegyintézet ebből a csőd- vagy hagyatéki tömegre háruló károkért nem szavatol.
A jegyintézetnél letett pénzek és értékek bíróilag igazolt harmadik személyeknek mindenkor csakis az illető okmány visszaadása ellenében szolgáltathatók ki.
25. § Az állami jegyintézet a nála lévő pénzekről és értékekről csakis azok tulajdonosainak ad felvilágosítást.
A jegyintézet nem köteles az általa nyujtott hitelekről felvilágosítást adni.
Azt, hogy a bíróság mennyiben követelhet felvilágosítást, a fennálló jogszabályok állapítják meg.
26. § Az állami jegyintézet által kibocsátott utalványok bírói megsemmisítésére a váltókra nézve érvényes szabályok szerinti eljárásnak van helye.
Minden egyéb, a jegyintézet vagy egyik fióktelepe által kiállított okirat bírói megsemmisítésére kizárólag a budapesti kir. törvényszék illetékes.
A megsemmisítési eljárás megindítása előtt, valamint a végleges megsemmisítési határozat meghozatala előtt a nevezett bíróság a jegyintézetet arra tartozik felhívni, hogy a megsemmisítést kérő fél által a megsemmisítendő okmányra nézve előadott ismertető jelek helyessége, valamint az iránt, hogy az illető okmány be nem váltatott-e, nyilatkozzék.
27. § Az állami jegyintézetnek saját követelései kielégítése végett feltétlen elsőségi joga van a birtokában levő pénzekre, váltókra és értékpapírokra.
Ez az elsőségi jog a jegyintézetet nemcsak azokra a pénzekre, váltókra és értékpapírokra nézve illeti meg, amelyek neki követelésének biztosítására átadattak, hanem különbség nékül az adós minden vagyonára, melynek birtokába a jegyintézet bármikor és bármi célból jutott.
Az állami jegyintézetnek jogában áll követelését bírói felhatalmazás vagy közbenjárás nélkül és az adósának vagyona felett nyitott csődön kívül is, a fennebb említett értékekből az általa legalkalmasabbnak talált módon behajtani és ezen elsőségi jogának gyakorlásában egy harmadiknak igénye, sőt tulajdonjogi igények és korábban szerzett jogok által sem gátolható meg, ha a jegyintézet az illető pénzeket, váltókat és értékpapírokat adósának vagyonaként vette át és az említett tulajdonjogi vagy egyéb igények az átvételnél általa világosan felismerhetők nem voltak.
28. § Az állami jegyintézet üzleti éve a naptári év. Első üzleti éve 1922. december 31-én ér véget.
A mérleg mindenkor december 31-ére zárandó le. Felállítására a kereskedelmi törvény idevonatkozó határozatai irányadók.
29. § Az állami jegyintézet köteles a hivatalos lapban közzétenni:
a) követeléseinek és tartozásainak állását minden hó 7., 15., 23. és utolsó napjáról, legkésőbb ezen határidő utáni ötödik napon, és
b) a jegyintézet mérlegét és a nyereség- és veszteségszámla évi zárlatát legkésőbb az illető üzleti évet követő január végéig.
A követelések és tartozások álladékába felveendő:
A tartozások oldalán: a forgalomban levő államjegyek összege, a többi azonnal lejáró tartozás, a felmondáshoz kötött tartozások, a többi tartozások.
A követelések oldalán:
Az épületek és az üzleti felszerelés, érckészlet, a külföldi piacokra szóló váltók és külföldi jegyek, az Osztrák-Magyar Bank jegyeinek, a postatakarékpénztár jegyeinek, az 1 és 2 koronás bankjegyutánzatoknak, a leszámítolt váltóknak és a kézizálogra adott kölcsönöknek állaga, az értékpapíroknak állaga.
A követelésekre és tartozásokra vonatkozó első közzétételnek legkésőbb az állami jegyintézet működésének megkezdését követő egy hónap eltelte után kell a jelen § első bekezdésének a) pontjában foglalt határozatoknak megfelelően történnie.
Harmadik fejezet: Átmeneti intézkedések és záróhatározatok
30. § A pénzügyminiszter felhatalmaztatik, hogy rendeleti úton
a) oly, lehető rövid határidőt állapítson meg, amelynek lejártáig az Osztrák-Magyar Banknak a jelen törvény értelmében kicserélésre kerülő jegyeit, úgyszintén a m. kir. postatakarékpénztár aláírását viselő államjegyeket és végül az ú. n. tanácsköztársaság szervei által kibocsátott és még forgalomban levő 1 és 2 koronás bankjegyutánzatokat fizetés gyanánt teljes névértékben változatlanul elfogadni köteles és amely határidő lejártáig ezek a fizetési eszközök államjegyekre minden levonás nélkül ki fognak cseréltetni,
b) további határidőt állapíthasson meg, amelynek elteltéig ezek a fizetési eszközök még minden m. kir. állampénztárnál teljes névértékben fizetéskép elfogadandók és amely határidőben még minden levonás nélkül fognak államjegyekre kicseréltetni.
c) továbbá határidőt állapítson meg, amelyek alatt ezek a fizetési eszközök időszakonként emelkedő százalékos levonásokkal a m. kir. állampénztáraknál fizetéskép elfogadandók és amelyek alatt ugyanily, időszakonként emelkedő százalékos levonásokkal fognak államjegyekre kicseréltetni, végül
d) azt a határnapot megállapítsa, amelynek lejártával ezek a fizetési eszközök fizetéskép többé m. kir. állampénztáraknál sem fogadhatók el és államjegyekre többé kicseréltetni nem fognak.
Felhatalmaztatik továbbá a pénzügyminiszter, hogy ha a pénzforgalom rendje megkívánja, rendeleti úton intézkedhessék aziránt, hogy az Osztrák-Magyar Bank magyar felülbélyegzésű jegyeinek egyes kategóriáit – megállapítandó határidőn belül – államjegyekre minden levonás nélkül még az állami jegyintézet létesítése előtt az állani jegyintézet létesítése előtt az állami jegyintézet összkibocsátásának terhére kicseréltesse. A jelen törvény 6. §-ának az államjegyek összkibocsátásának ellenőrzésére vonatkozó határozatai erre a kicserélésre is kiterjednek.
Azokkal a bankjegyekkel, amelyek birtokában az állam a kicserélési művelet folytán jut, a trianoni békeszerződés végrehajtása során az arra illetékes tényezőkkel létesítendő megállapodások szerint kell eljárni.
A pénzügyminiszter felhatalmaztatik, hogy erre vonatkozólag, valamint az Osztrák-Magyar Bank magyarországi szervezetének, üzleti berendezéseinek és üzletei egy részének átvétele iránt a trianoni békeszerződés szerint illetékes tényezőkkel a szükséges megállapodásokat létesíthesse.
A pénzügyminiszter végül felhatalmaztatik, hogy lehetőleg míg a jelen § első bekezdésének c) pontjában említett rendelet kibocsátása előtt rendeleti úton szabályozza az Osztrák-Magyar Bankkal szemben fennálló fizetési kötelezettségeknek a bank magyar felülbélyegzésű jegyeivel való teljesítését.
31. § Aki jogosulatlanul pénzjegyet vagy bemutatóra szóló, nem kamatozó más oly kötelezvényt bocsát ki, amely a forgalomban pénzjegyül használható, amennyiben e cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, vétséget követ el és az általa kibocsátott értékjegyek tízszeres összegéig terjedhető, de legalább is százezer korona büntetéssel büntetendő.
E cselekmény miatt a bűnvádi eljárás az állami jegyintézet indítványára indítható meg; az eljárásra kizárólag a budapesti kir. büntetőtörvényszék illetékes.
Behajthatatlanság esetén a pénzbüntetést fogházbüntetésre kell átváltoztatni, amelynek tartama egy évet nem haladhat meg.
32. § A minisztérium felhatalmaztatik, hogy a belföldi kereskedelmi érmék, a külföldi váltók és fizetési eszközök forgalmát az állami jegyintézet közreműködésének igénybevételével rendeleti úton szabályozhassa és rendeletének megszegését az 1916. évi IV. törvénycikk 6. §-a szerint büntetendő kihágássá myilváníthassa.
33. § Utasíttatik a kormány, hogy az állami háztartás vitelét a szigorú takarékosság érvényesítésével és az állami bevételeknek a szükséghez képest való fokozásával akkép rendezze be, hogy az kezelési hiánnyal ne záruljon és így a jelen törvénynek az államjegyek kibocsátási alapjaira vonatkozó rendelkezései végrehajthatók legyenek.
34. § Nem tekinthető az állam részére való közvetlen hitelezésnek s így nem tartozik a jelen törvény 19. §-ában tilalmazott üzletek közé az állam által kibocsátott oly háromhavi lejáratú pénztárjegyeknek a benyujtó felek részére való leszámítolása, amelyek a jelen törvény hatálybaléptét megelőzően kibocsátott rövid lejáratú pénztárjegyek megújításaképen adhatnak ki.
Az ily pénztárjegyek leszámítolása útján kibocsátott államjegyek nem számíttatnak bele a jegyintézetnek törvényszerű üzletei alapján a jelen törvény 2. §-a második bekezdésének c) pontja szerint kibocsátható államjegyek összegébe.
35. § Az államjegyek előállítási és kezelési költségei, ideértve az állami jegyintézet évi kiadásainak az üzleti bevételeket esetleg meghaladó részét, az állami költségvetésben az államadósságok fejezeténél irányzandók elő és számolandók el.
Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy az e címen eddig előállott és a megfelelő költségvetési hitel engedélyezéséig még felmerülő költségeket előirányzatnélküli kiadásként számolhassa el.
A pénzügyminiszternek az államjegyek előállítására vonatkozólag eddig tett intézkedései jóváhagyatnak.
Az állami jegyintézet üzleti fölöslege az államadósságok bevételei között irányozandó elő és számolandó el.
36. § A pénzügyminiszter utasíttatik, hogy mihelyt a gazdasági és pénzügyi viszonyok megengedik, késedelem nélkül tegyen előterjesztést:
a) az államjegyekből álló függő adósság fokozatos megszüntetése,
b) a pénzforgalom maradandó jellegű szabályozása iránt.
37. § Ez a törvény a minisztérium által meghatározandó napon lép életbe és azt a pénzügyminiszter hajtja végre.
A jelen törvény végrehajtásával kapcsolatban felmerülhető magánjog kérdéseket a minisztérium rendelettel szabályozhatja.
Általános indokolás
A volt monarchia két állama az annektált tartományokkal együtt egységes pénzforgalmi területet képezett. Ennek a területnek az egységét az érme- és pénzrendszerre nézve Magyarország és Ausztria között legelőször a koronaérték behozatalával egyidejűleg 1892-ben kötött, majd később megújított szerződés és e mellett az Osztrák-magyar banknak a monarchia mindkét állama által adományozott azonos jegyszabadalom biztosította.
Kapcsolatban azokkal a politikai átalakulásokkal, amelyek a háború szerencsétlen vége és az azutáni események folytán a volt monarchia két államának területén bekövetkeztek, ez az egység teljesen felbomlott. Az újonnan keletkezett államok, úgyszintén azok, amelyek területet nyertek, hol előbb, hol később igyekeztek a maguk pénzforgalmi területét a többiekétől függetleníteni. Ez az igyekezet kifejezést nyert mindenekelőtt azokban a technikai intézkedésekben, amelyekkel az illető államok saját pénzforgalmukat először felülbélyegezték, saját területükre nézve csak a náluk felülbélyegzett papírpénzt ismerve el törvényes fizetési eszköznek, majd egyesek közülök a felülbélyegzett jegyeket fokozatosan saját pénzjegyeikkel cserélték fel. Ámde a függetlenítésre irányuló szándék nem merülhetett ki ezekkel az intézkedésekkel. Az újonnan keletkezett államok legtöbbje, úgyszintén a területet nyert államok az Osztrák-magyar bankot működésében hol tetemesen korlátozták, hol, mint pl. a cseh-szlovák köztársaság területén, üzletét állami kezelésbe vették.
Legelőször is a jugoszláv kormány fogott hozzá a pénzforgalmi eszközök különválasztásához. Egy, 1919. január 8-án kelt rendelettel, az Osztrák-magyar banknak délszláv területen forgalomban levő jegyeit megállapítandó, azoknak összeírását és felülbélyegzését rendelte el. Ezt az első felülbélyegzést egy második felülbélyegzés követte, majd később az így felülbélyegzett bankjegyek 4:1 arányban koronadinár-jegyekre cseréltettek át. Az Osztrák-magyar bankkal szemben különböző kényszerrendszabályok alkalmaztattak, amelyek a bank szabad mozgását majdnem teljesen megakadályozták. A tett intézkedések nem voltak egységesek, az első időben a bank közbelépése folytán enyhítettek rajta, sőt egyes esetekben vissza is vonták azokat. 1919. első felében az ellenséges államok polgáraival szemben követendő eljárásról szóló egy törvény alapján azonban a bankfiókok zár alá vételét, a bankvagyon lefoglalását rendelték el s hajtották végre. A bank részvényeseinek 1919. szeptemberében tartott rendkívüli közgyűlése alkalmával a bankvezetőség abbeli várakozásának adott kifejezést, hogy mivel az Ausztriával kötött békeszerződés 267. Cikke szerint az ilyen lefoglalások hatálytalanok, a bank lefoglalt értékeit vissza fogja kapni.
Hasonló intézkedésekkel követte ezt az eljárást a cseh-szlovák köztársaság. Az Osztrák-magyar bank jegyei bélyeggel láttattak el, majd 1919. március elején fokozatosan kivonattak a forgalomból és államjegyekkel helyettesíttettek. A jegybank funkciói egy, 1919. március 6-án kiadott rendelettel a pénzügyminiszteriumra ruháztattak, ami végből e minisztériumnál bankhivatal szerveztetett. A bank girószámláit és pénztárjegyeit a pénzügyminiszterium saját kezelésébe vette, zár alá helyezte a bank üzleti berendezéseit és tisztviselőit kötelezte, hogy az átvett üzletágak állami kezelését végezzék. A bank és állam közötti magánjogi viszony tisztázása későbbi megállapodásoknak maradt fentartva. A megoldandó kérdések közül mindez ideig csak az iránt létesült megállapodás, hogy a bankhivatal a cseh-szlovák köztársaság területén működött bankalkalmazottak legnagyobb részét átvette.
Az ausztriai kormány 1919. február 15-én kelt rendeletével koronára szóló bankjegyek behozatalát és koronára szóló összegek átutalását átmenetileg megtiltotta, majd február 27-én, két nappal a cseh-szlovák analog törvény megjelenése után, elrendelte az osztrák területen forgó bankjegyek megjelölését és egy későbbi rendelettel szabályozta a bélyeges jegyeknek a fizetési kötelezettségek teljesítésénél való szerepét. Az osztrák kormány ez eljárása ellen az Osztrák-magyar bank szabadalmi jogai szempontjából ugyan szintén óvást emelt, de ennek dacára segédkezett a lebélyegzésnél, mert azt az osztrák kormány a délszláv állam és a cseh-szlovák köztársaság részéről teremtett helyzet által kényszerítve rendelte el és mert egyebekben a jegybank szabad mozgását az osztrák területen nem korlátozta.
Lengyelországban, ahol a pénzforgalom eleinte német és lengyel márkával, többféle kibocsátású rubellel, koronával és ukrániai pénzjegyekkel élt, 1919. március 26-án törvényt hoztak, amely szerint egy, a pénzügyminiszter által megállapítandó határidőn belül mindennemű papírpénz lebélyegzés végett be lett volna mutatandó. Ugyancsak 1919. márciusában felhatalmazást nyert a lengyel országos kölcsönpénztár, hogy lengyel márkára szóló további jegyeket hozhasson forgalomba, majd utóbb, anélkül, hogy a lebélyegzésre vonatkozó rendelkezés végrehajtására sor került volna, az Osztrák-magyar bank jegyei az 1920. év folyamán lengyel márkára cseréltettek ki. Az Osztrák-magyar bank lengyel területen levő egész vagyona zár alá helyeztetett és ez a kezelés az országos kölcsönpénztárra ruháztatott át. A banknak lengyel fiókintézetei függetleníttettek a központtól. A bankkal a bankvagyonra nézve bizonyos megegyezés létrejött. A lengyel bankalkalmazottakat az országos kölcsönpénztár legnagyobb részt saját szolgálatába átvette.
Románia területén szintén volt felülbélyegzés, mit az 1920. év folyamán a bankjegyeknek leire való kicserélése követett. az Osztrák-magyar bank fiókjait a román kormány nem bántotta, a bankvagyon ellen, tudtunkkal, nem alkalmazott kényszerrendszabályokat.
Az olasz kormány az olaszok által megszállott területen az Osztrák-magyar bank jegyeitől a forgalomképességet megvonta és elrendelte, hogy a líra ezen a területen is törvényes fizetési eszközt képez a hogy az Osztrák-magyar bank jegyei olasz fizetési eszközökkel cseréltessenek ki, száz koronát negyven lírával számítva.
Minthogy az olaszok által megszállott területen az Osztrák-magyar bank fiókjai még a megszállás előtt működésüket beszüntették, nem volt ok és alkalom, hogy az olasz kormány a bankkal szemben valamelyes intézkedést tegyen.
A szerb-horvát-szlovén állam, a cseh-szlovák köztársaság és Ausztria eljárása a magyar kormányt is az elé a kényszerűség elé állította, hogy saját pénzforgalmi területére nézve védelmi intézkedésekre készüljön. 1919. február hónapjában meg is jelent egy rendelet a fizetési forgalom ideiglenes korlátozása tárgyában, történtek is előkészületek a felülbélyegzés keresztülvitele végett, a tervezett rendelkezések végrehajtására azonban nem került a sor.
Magyarországon az 1918. évi októberi forradalmat követő időben az Osztrák-magyar bank alapszabályszerű működését egyideig még akadálytalanul folytathatta. A szovjet-uralom az Osztrák-magyar bank budapesti főintézetét és azokat a magyar fiókokat, amelyek az uralma alatt álló területen működtek, a kommunisztikus gazdálkodás szolgálatába vette anélkül, hogy ez intézetek ügyeire a bankvezetőségnek bárminemű befolyása maradt volna. A bankintézetek egész jegykészlete le lett foglalva. Mikor ezek a készletek fogytán voltak, az u. n. tanácsköztársaság saját jegyeit hozta forgalomba, amelyek részben a Budapesten megvolt eredeti bankjegylemezek jogellenes felhasználásával állíttattak elő, részben fotografikus úton készült utánzatokból, részben végül a postatakarékpénztár cégével ellátott külön jegyekből állottak.
Az u. n. tanácsköztársaság összeomlása után alakult kormány a szovjet által alkotott jegyeket fizetési eszközökként meghagyta és pedig az 1 és 2 koronás utánzatokat, valamint a postatakarékpénztári jegyeket teljes névértékben, a 25 és 200 koronáról szóló utánzatokat a névérték 20%-ára redukált értékben. Utóbb a 25 és 200 koronás hamisítványok a forgalomból bevonattak.
Minthogy továbbá az Osztrák-magyar banknak az 1911. évi XVIII. tc. határozataival meghosszabbított szabadalma 1919. december 31-én lejáróban volt, más intézkedés pedig azidőtájt okszerűen nem volt tehető, a kormány, hogy vacuum beálltát elkerülje, az 1919. év végén rendeletileg intézkedett, hogy az Osztrák-magyar bank alapszabályszerű működését a törvényhozás további intézkedéséig folytathassa. A banknak ez a megbízatása ahhoz a föltételhez volt kötve, hogy az állam és a jegybank közötti jogviszonyok a provizórium tartama alatt semminemű változást ne szenvedjenek. Ugyanily rendezést foganatosított az ausztriai kormány is.
Mindezen események ha intézkedések nyomában járt azután, hogy a pénzrendszer egysége: a korona, csak névleg maradt meg ilyennek, a régi pénzforgalmi terület egyes részein keletkezett új valuták egymásközt és a nemzetközi forgalomban különböző értékelést nyertek. Az Osztrák-magyar banknak működése a mai Ausztria és a területileg megcsonkított Magyarország területére szorítkozik és így nem rendelkezik a mozgási szabadságnak avval a mértékével, amelyet az alapszabályokban foglalt jogok gyakorlása és kötelességek teljesítése föltételez.
A monarchia széteséséből keletkezett egyes államoknak az a fönnebb vázlatosan ismertetett eljárása, amelyet a pénzforgalom terén még 1919. elején követtek, első ízben az Ausztriával St.-Germain-en-Laye-ben kötött békeszerződésben nyert szentesítést. A szerződés 206. Cikke, amely változatlan szöveggel átment a Magyarországgal kötött békeszerződés 189. Cikkébe, Magyarországra, Ausztriára és a volt monarchiából területet nyert államokra azt a kötelezettséget rójja, hogy jegyforgalmukat záros határidő alatt felülbélyegezzék és ezt az így megjelölt jegyforgalmat egy további záros határidő alatt saját pénzjegyeikkel kicseréljék.
Intézkedik a szerződés ugyanott az Osztrák-magyar bank likvidációja iránt is.
Az előadott helyzethez járul a mi saját pénzforgalmunk alakulása. Részben a békeszerződés mondott határozatainak következtében, részben, hogy lehetővé váljék az állami háztartásnak a vitele a jegysajtó folytonos igénybevétele nélkül, a területünkön forgó bankjegyeknek – az 1 és 2 koronások kivételével – felülbélyegzése és a felülbélyegzés alkalmával bemutatott jegymennyiség felének kölcsönkép való visszatartása iránt intézkedtünk. A pénzforgalom áll ez idő szerint a magyar felülbélyegzésű bankjegyekből, a postatakarékpénztár által kibocsátott jegyekből, ércváltópénzből, az u. n. tanácsköztársaság által forgalomba hozott 1 és 2 koronás bankjegyutánzatokból, végre valódi bankjegyekből, amelyek hamisított felülbélyegzéssel vannak ellátva, amely hamisítások, sajnos, minden erélyes rendőri intézkedés dacára nem voltak elkerülhetők. A pénzforgalmi eszközöknek ehhez a különféleségéhez járul, hogy az Osztrák-magyar bank liquidálása olyan előrehaladott stádiumba jutott, amely egymagában is szükségessé teszi, hogy a pénzforgalom ujabb szabályozása iránt intézkedjünk.
Az intézkedéseknek két irányban kell haladniok. Egyesíteni kell a pénzforgalmat és gondoskodni a gazdasági életnek netán keletkező új hiteligényei akadálytalan kielégítéséről.
Jegybank felállítása iránt ez idő szerint még nem intézkedhetünk. Saját pénzértékünk bizonytalanságához járul a nemzetközi valutáris helyzet is.
Nézetem szerint nem marad más hátra, mint addig, amíg jegybank alapítható lesz, provizóriumot alkotni, amely viszonylag gyorsan létesíthető, a jegybankügy végleges megoldásának semmiben sem praejudikál, rázkódtatás nélküli átmenetet biztosít és a pénzforgalom terén tapasztalás szerint mutatkozó pszihikai momentumokkal is számol.
Ha az ez irányban megindított tárgyalások eredményre vezetnek, az Osztrák-magyar bank mai szervezetére alapíttatnék az új intézmény. Előnye lenne az eljárásnak, hogy az Osztrák-magyar banknak bevált, az üzleti világban és a gazdaközönség körében is elismert jó szervezete épségben föntartatik. Azok az általános indokok azonban, amelyek a pénzforgalom egységesítését követelik, annyira nyomatékosak, hogy arra az esetre, ha az emlitett tárgyalások kielégítő eredményre nem vezetnének, a jegyintézet működésének megindításáról egyébkép fogok gondoskodni.
A tisztelettel előterjesztett törvényjavaslat a rendelkezések anyagát három részre osztja.
Az első a pénzforgalom megtisztítása és egységesítése céljából a szükséges új pénzjegyekről intézkedik.
Ezek az új pénzforgalmi eszközök, minthogy, amint említettem, jegybank alapítására ez idő szerint nem gondolhatunk, csak államjegyek lehetnek. Azoknak az aggályoknak és annak az idegenkedésnek méltánylása mellett, amelyekkel a kényszerforgalommal biró államjegyek találkoznak és amelyek alapos voltát nem kicsinylem, nem húnyhatunk szemet az előtt a tény előtt, hogy a mai pénzforgalomban már is találkozunk államjegyekkel, nevezetesen a m. kir. postatakarékpénztár aláírását viselő jegyekkel és hogy a mai bankjegyforgalmunknak egy tetemes, számszerűen természetesen ki nem mutatható része azoknak az állami adósleveleknek az alapján került kibocsátásra, amelyeket a kormányok a háború alatt, de a háború után is a jegybanknál való hitel igénybevétele végett fedezetül letettek. Hozzájárul ehhez, hogy az egyes successiós államok által foganatosított felülbélyegzés a bankjegyeket az illető felülbélyegző állam számára voltakép máris államjegyekké változtatta át. Az államjegyek ellen fölhozható érvek nem is annyira ezeknek a jegyeknek a nem fundált volta ellen irányulnak, mert elvégre az államjegyek állami adóslevelek, amelyek ugyanoly megitélés alá esnek, mint bármilyen más állami hitellevél, hanem abból a megfontolásból merittetnek, hogy az államjegyek intézményes meghonosításával azok könnyelmű szaporítására, vagyis a pénzrendszer további megrontására út és mód kinálkozik.
Az ez ellen irányuló minden törvényes intézkedés csak akkor lesz azonban igazán hatályos, ha a pénzügyi politikát az összes felelős tényezők úgy gyakorolják, hogy az államháztartás szükségleteit ne kelljen még csak részben is a papírpénz szaporításával fedezni.
Ha az államháztartás egyensúlya egyrészt szigorú takarékosság, másrészt adóztatás, szükség esetén az államhitelnek normális eszközök útján való igénybevétele által fentartható, úgy eme az eszközre nem fog sor kerülni. Viszont a végszükség esetén az államok, a történelem tanusága szerint, a papírpénzfizetési eszközök bármilyen rendszere mellett is az utolsó eszközhöz, a pénzjegyek mesterséges szaporításához folyamodtak.
Távolról sem kívánom ezekkel a megjegyzésekkel az államjegyek rendszerét a jól fundált, jól vezetett jegybankok rendszere fölé helyezni. Azt, amit javaslok, a szó teljes értelmében átmeneti és oly intézménynek tekintem, amelynek megvalósítására a kényszerhelyzet vezetett, amikor más megoldás nem volt található. Igyekezetünknek arra kell irányulni, hogy az átmeneti intézményt olyan törvénybeli határozatokkal és oly organikus intézkedésekkel körülbástyázzuk, amelyek annak a viszonylag legkevésbé káros funkcionálását lehetővé teszik.
Legelőször is tüzetesen meg kell állapítani azokat az alapokat, amelyeken államjegyeket szabad kibocsátani. Az első természetesen a mai pénzforgalomnak a helyettesítése államjegyekkel. Ez az a bankjegyösszeg lesz, amely a békeszerződés határozatainak végrehajtása során Magyarországot terhelni fogja, hozzáadva a postatakarékpénztári jegyek, valamint a még forgalomban levő 1 és 2 koronás bankjegyutánzatok összegét. Úgy a bankjegyek, mint a postatakarékpénztár jegyei, valamint a még forgalomban levő 1 és 2 koronás bankjegyutánzatok a jelen javaslat 30. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelően, az ott a pénzügyminiszternek adott felhatalmazás alapján rendeleti uton megállapítandó határidőn belül teljes névértékben cseréltetnek be, semmiféle úgynevezett devalváció nem történik.
A mai pénzforgalomnak ez a kicserélése és egységesítése azonban nem merítheti ki a teendők körét. A gazdasági élet, a papírpénz forgó összegének megnövekedése dacára, nem nélkülözheti azt a forrást, amelyből új hiteligények kielégítésre találnak. A pénzforgalom nem lehet el szabályozás nélkül. A kifejlett forgalomnak szüksége van egy központi szervre, ahol a pénztartozások és követelések kölcsönös kiegyenlítésre találnak. Ezért egyrészről az államjegyek egy további kibocsátási alapjául el kell fogadni a támadó új hiteligényeket, másrészről meg kell alkotni égy szervet, amely ezeket az igényeket elbírálja és ha jónak találja arra, hogy azok alapján új pénzjegyek forgalomba kerüljenek, azokat kielégítse. A pénzforgalom szabályozása nem nélkülözheti a kamatláb megállapítására való jogot és általában a jegybankszerű üzletkört.
Míg a már meglevő papírpénzjegyek helyébe lépő államjegyek, összege a mai forgalom által adva van, addig az új hiteligényelt alapján kibocsátásra kerülő jegyek összegét előre számszerűen megállapítani nem lehet. Az igények nagysága időszakonként és a gazdasági élet konjunkturái szerint változik. Erre való tekintettel, de még figyelemmel arra is, hogy a mai viszonyok között főleg közhiteli szempontokból ajánlatos a most emlitett kibocsátási alapnak bizonyos intézményes korlátokat szabni, azt az államjegymennyiséget, amely új hiteligények alapján bankszerű fedezet mellett kibocsátható, kontingentálni óhajtanám. Hogy ez a kontingens mekkora legyen, arra nézve gazdasági életünknek sok téren még ma is mutatkozó stagnálása, a pénzérték alacsony volta és ingadozása, nemkülönben a teljesen új viszonyok mellett, amelyekbe belekerültünk, semminemű megbízható támpontunk nincs. Én a kontingenst kisérletkép két milliárd koronával állapítanám meg. Minthogy azonban a vagyonváltságok lebonyolítása átmenetileg tetemes pénzmozgósítással lehet összekötve, továbbá minthogy a termés, főleg a gabona- és bortermés pénzügyi lebonyolítása alkalmával keletkező hiteligények nagyságát előre nem láthatjuk, másfelől a törvényben megállapított kontingens fölemelésének abszolut szüksége gyors intézkedéseket is igényelhet: annak, a kormány részére adandó felhatalmazásnak a törvénybe való fölvételét javasolom, hogy ezt a kontingenst a fentemlitett speciális esetekben, az állami jegyintézet indokolt kérelmére minisztertanácsi határozattal a szükségesnek mutatkozó mérvben átmenetileg fölemelhesse.
A kibocsátandó államjegyek fizetési ereje teljesen ugyanaz, mint az, amely az Osztrák-magyar bank jegyeire nézve a bankalapszabályok 86. Cikkében meg van állapítva. A javaslat 4. §-ának szövege ebben a tekintetben megfelel a bankalapszabályok most idézett cikke szövegének. Megjegyzem, hogy mindaddig, amig az Osztrák-magyar bank jegyei nálunk törvényszerű forgalomban vannak, fizetési erejük, vagyis az elfogadásukra vonatkozó kötelesség a jelen javaslat 30. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelően fenmarad.
Az államjegyek egyedüli kibocsátó helye az állami jegyintézet. Ez az intézkedés kapcsolatban azzal a másikkal, amely a javaslat 19. §-ában van tervezve és amely szerint az állami jegyintézet az állammal hitelezési viszonyba nem léphet, az államjegyek összforgalma nyilvánjogi ellenőrzésének egyik alapja. Ezt a nyilvánjogi ellenőrzését az összkibocsátásnak a nemzetgyűlés egy saját kebeléből választott bizottság által végezné, amely a nemzetgyűlés megbizatásának lejárta vagy a nemzetgyűlés feloszlása után is, új bizottság kiküldéséig működnék. Az összeállításra vonatkozólag javaslatba hozott határozatok a hasonló esetekre szólólag a múltban érvényes határozatok analógiájára készültek. (6. §)
Az államjegyek pénzforgalmi eszköz jellegéből folyik s a forgalom biztonságának követelménye is, hogy azok bírói megsemmisítés tárgyát nem képezhetik és a jegyintézetnél, ha annak tulajdonát alkotják, végrehajtás utján le nem foglalhatók. (7. §)
A tervezett rendezés anyagának második csoportját azok a határozatok alkotják, amelyek a létesítendő állami jegyintézetre vonatkoznak. Létesítésének körülményei és a rábizott feladatok fontossága az intézménynek közhivatali jelleggel való felruházását indokolják. Ez nem zárja ki, sőt az ügy érdekében áll, hogy mindazok a jogok, amelyek a kereskedelmi törvény, vagy más jogszabály alapján a bejegyzett kereskedőt megilletik, az állami jegyintézet részére is biztosíttassanak.
Maga a szervezet nagyban és egészben az Osztrák-magyar banknak az alapszabályokban megállapított szervezete alapján alkottatnék meg.
Az elnök és helyettesének hatásköre a közvetlen felügyelet. Ennek hatályosságát biztosítja a veto joga, amely felfüggesztő hatálylyal bir és az, hogy a vezető testület, a tanács határozatainak végrehajtása is az elnök, illetve helyettesének felügyelete alá van helyezve. Az, hogy az elnöki és alelnöki állás betöltésére nézve a kinevezés mellett a kirendelhetést is javaslom, abban leli indokát, hogy az intézmény ideiglenes voltánál fogva az állások betöltése nem végleges kinevezés, hanem más tiszti minőségű egyéneknek, ebbeli minőségük épségben hagyása mellett történő megbizatása útján is lehetséges legyen. (11 és 12. §)
A tanács a jegyintézet legfőbb intézkedő szerve. Hatásköre egyesítené azt, amelyet az Osztrák-magyar banknál a főtanács és a budapesti igazgatóság gyakorolt. Az ebbe a hatáskörbe tartozó jogosítványok közül kétségtelenül legfontosabb az, amely a kamatláb megállapítására és az egyéni hitelek megszabására vonatkozik. A cél csak az lehet, hogy ezek a jogosítványok kizárólag gazdasági, első sorban pénzpolitikai szempontok mérlegelésével gyakoroltassanak. Ezért ezeknek a jogosítványoknak gyakorlásánál a kormánybefolyást és felügyeletet csakis az elnöki hatáskörből folyó felügyeleti jogra kívánnám alapítani. Az intézkedés gyakorlati eredményességének föltétele az intézeti tanács tagjainak a jó megválasztása. E tekintetben az a kormány szándéka, hogy ez a tanács általában a közgazdasági élet különböző ágainak képviselőiből, lehetőleg olyan egyénekből állíttassék össze, akik már a multban a jegybank igazgatása körül tapasztalatokat szereztek, és akik működésüket felelősség mellett végzik. (13., 14., 15. és 16. §-ok.)
Az intézet évi számadásainak megvizsgálására nézve a 17. §-ban tervezett rendelkezések a jegyintézet nyilvánjogi jellegére vannak alapítva.
A javaslat 18. §-ának a cégjegyzésre és az intézet egyes osztályait kötelező aláírásokra vonatkozó határozatai egyrészt a szervezetből, másrészt az egyes szervek hatásköréből folynak; mint ilyenek bővebb indokolást alig igényelnek.
Minthogy azok az alapok, amelyeken az államjegyek kibocsáthatók, a törvényjavaslatban pontosan megvannak határozva, minthogy továbbá a javaslat szerint az állami jegyintézet az államjegyek egyedüli kibocsátó helye, a 19. §-ban tervezett tilalom, amely szerint a jegyintézet az állam számára csak bizományi, általában csak oly üzleteket folytathat, amelyekkel hitelezés nincs egybekötve, azoknak a garanciális intézkedéseknek szükségszerű kiegészítője, amellyel a papírpénz szaporitását állami szükségletek közvetlen kielégítésére meg kell akadályoznunk. Ismétlem azonban e helyütt is, amire már fönnebb, az államjegyekre vonatkozó észrevételeim során volt szerencsém rámutatni, hogy mindezek az intézkedések csak akkor lesznek hatályosak, ha az állami szükségletek normális eszközükkel fedezhetők és a végszükség esete, amely a papírpénz szaporitására kényszerít, mindenkép el lesz kerülhető.
A tilalom alóli kivétel, amely a § utolsó bekezdése szerint megengedhető lenne, az eddigi gyakorlatnak föntarthatása érdekében szükséges. A közadók és jövedékek hitelezése során kibocsátott váltók rendszerint több, mindenkép fizetésképes váltókötelezett aláírásával vannak ellátva és a törvénybeli rendelkezést voltakép csak az a körülmény teszi szükségessé, hogy ezeknek a váltóknak a benyújtója az állam.
A létesítendő jegyintézet jegykibocsátó bankszerű jellege és következéskép az a kötelessége, hogy a pénzforgalom szabályozásával, a fizetések kiegyenlítésének megkönnyebbítésével, a gazdaság különböző ágai hiteligényeinek kielégítésével foglalkozzék, magával hozza, hogy az intézet mindazoknak az üzleteknek a folytatására legyen följogosítva, amelyeket jegybankok folytathatnak. A 20. § az erre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. Minthogy az Osztrák-magyar bank alapszabályainak erre vonatkozó határozatai teljesen megfelelők, ezek egyszerű átvétele mutatkozott az átmenet simasága érdekében is ajánlatosnak. Arra, hogy a jegyintézet jelzálogüzletet folytasson, hazai jelzálogintézeteink száma és pozíciója mellett semmi szükség sincs, az Osztrák-magyar banknál is ez az üzletág a többitől majdnem teljesen külön volt választva.
A 21., 22., 23., 24., 25., 26., 27. §-okban tervezett intézkedések a jegymonopoliumból, amelyet a törvényjavaslat 1. §-a szerint az állam egyelőre magának tart fenn, a létesítendő jegyintézet jegykibocsátó jellegéből folyó privilegiális jogoknak szükségszerű következményei. A szöveg az Osztrák-magyar bank alapszabályainak 57., 95., 96., 97., 98., 99., 100. Cikkének analogiájára készült, részben a dolog természetéből folyó, részben a mai magyar jogállapotnak és jogtechnikának megfelelő, egyáltalán nem érdembeli változásokkal.
Az üzleti évre a 28. §-ban tervezett intézkedések bővebb indokolást alig igényelnek. Az első üzleti évnek 1922. évi december 31.-ével leendő megállapítása annál kevésbbé ütközhetik akadályokba; mert a 29. §-ban előírt heti kimutatások szerkesztésének kötelessége a jegyintézet mindenkori állását a nyilvánosság ellenőrzése alá helyezi. Az utóbbi § szerint köteles közzététele a passzivumok és aktivumok egyes alkotó részeinek a jegyintézet mindenkori helyzetének megítélésére szükséges összes fontos adatokra terjed ki.
A javaslat harmadik részében első sorban azokról az intézkedésekről kell megemlékeznem, amelyek szükségesek arra, hogy az átmenet az eddig szabadalmazott jegybankról az állami jegyintézetre lehetőleg símán és könnyen menjen végbe. Minthogy a kicserélés technikai lebonyolítása bizonyos időt igényel, nehogy a pénzforgalomban fizetési eszközök hiánya folytán fennakadás álljon be, szükségesnek mutatkozik intézkedni aziránt, hogy a jelenleg forgalomban levő pénzjegyek párhuzamosan az új államjegyekkel a kicserélési művelet megkezdése után is, egyidőre megtartsák törvényes fizetési eszköz jellegüket. Tekintettel azonban egyrészt azokra a jelentékeny költségekre, amelyekkel az új államjegyek előállítása és a kicserélési művelet keresztülvitele jár, másrészt oly célból, hogy a pénzforgalom megtisztítása és egységesítése minél rövidebb idő alatt biztosítható legyen, intézkedni kell aziránt is, hogy a kicserélés technikai lebonyolításához feltétlenül szükséges, lehetőleg rövid idő letelte után a kicserélendő pénzjegyek már csak időszakonként fokozatosan emelkedő levonásokkal és csak közpénztáraknál fogadtassanak el fizetéskép vagy kicserélésre. Végül megállapítandó az az időpont is, amelytől kezdve a most forgalomban levő fizetési eszközök már egyáltalán nem fogadtatnak el sem fizetésül, sem kicserélésre.
Miután a forgalomban levő bankjegyeknek államjegyekre való kicserélése és e célból jegyintézet létesítése a békeszerződés folyománya, a békeszerződésnek az Osztrák-magyar bank felszámolására vonatkozó intézkedéseinek mikénti végrehajtása azonban most áll csak tárgyalás alatt s így ezidőszerint nem tekinthető még eldöntöttnek, hogy a kicserélés útján az állam birtokába jutó bankjegyekkel a békeszerződés rendelkezéseinek megfelelően mikép kell eljárni, szükségessé válik, hogy a békeszerződést végrehajtó közegekkel érintkezésbe lépjünk s velük megállapodásokat létesítsünk, még pedig az állam érdekeinek biztosítása végett esetleg még a trianoni békeszerződés hatályba léptét megelőző időpontban is.
Egyrészt az a körülmény, hogy a jelenleg forgalomban levő pénzjegyeknek államjegyekre való kicserélése egy bizonyos időponttól kezdve nem teljes névértékben, hanem időszakonként emelkedő százalékos levonásokkal vétetik foganatba, másrészt annak szem előtt tartása, hogy az Osztrák-magyar bank jegyei – eltekintve azoknak fizetési eszköz jellegétől – a banknak adós leveleit képezik, szükségessé teszi, hogy az Osztrák-magyar bankkal szemben fennálló fizetési kötelezettségeknek a bank jegyeiben való teljesítése jogi szabályozást nyerjen. Miután a fennforgó nagy érdekekre való tekintettel ezen szabályozásnak anyagi tartalma gondos és részletes tárgyalásokat és előkészületeket igényel, a jelen törvényjavaslatnak arra kellett szorítkoznia, hogy a pénzügyminisztert arra utasítsa, hogy ezen tárgyalások eredményéhez képest a szóbanforgó fizetési kötelezettségek mikénti teljesítésének szabályozása tárgyában törvényjavaslatot terjesszen be.
A jegykibocsátás monopoliumának büntetőjogi védelméről a javaslat 31. §-a gondoskodik.
Az a központ, amelyet a háború alatt az Osztrák-magyar bank vezetése mellett létesítettek és amelynek célja volt az idegen valuták és devizák készletét és az azok iránti szükségletet nyilvántartani, az azokban való forgalmat szabályozni és a hosszú időn át szünetelt tőzsdeforgalmat pótolni, az u. n. Devizaközpont már a forradalom alatt megszünt ténylegesen működni. Ez a központ, minden hiányossága dacára, bizonyos mértékig szabályozólag hatott. Valutánknak a háború óta bekövetkezett roppant süllyedésével karöltve járt a külföldi devizák és valuták forgalmának teljes elvadulása. Mig normális időkben ez a forgalom a kiviteli és behozatali kereskedelem, a külföldre teljesítendő fizetések és az idegenforgalom szükségleteiből és eredményeiből alakult, addig, amint ez romlott valutájú országokban rendszerint megtörtént, a mai viszonyok között ez a forgalom vagyonelhelyezéseknek és üzérkedéseknek lett a színtere. Ez egyrészt mesterségesen növelte a keresletet idegen fizetési eszközök iránt, és igy azok árát még továbbra felhajtja, másrészt egy, a közérdekkel ellenkező, vagyis azt az érdeket teremti, hogy saját pénzünk értéke lehetőleg ne emelkedjék.
A nagyfontosságú kérdés gyökeres megoldása természetesen elsősorban saját pénzünk értékének a termelés újbóli megindításával és fokozásával párhuzamos megjavulása és a pénzünk értékében ily módon elért színvonalnak közgazdasági megerősödésünk által biztosított föntartása utján érhető el. Minden eshetőséget szem előtt tartva, mégis szükségesnek vélem azonban, hogy a jelen törvényjavaslatban (32. §) felhatalmazást kérjek arra, hogy amennyiben a külföldi fizetési eszközöknek a gazdasági élet által megkívánt szabad forgalma mellett mégis szükségessé válnának bizonyos szabályozó intézkedések, úgy ezeket az esetleges intézkedéseket a kormány rendeleti úton megtehesse.
Már a fentebb kifejtettekben volt szerencsém rámutatni arra, hogy a papírpénznek az állami szükségletek közvetlen kielégítése céljából való szaporítása ellen irányuló, a javaslat 2. és 19. §-aiban tervezett törvényes intézkedések csak akkor lesznek hatályosak, ha a pénzügyi politikát az összes felelős tényezők úgy gyakorolják, hogy az állami szükségletek normális eszközökkel fedezhetők, hogy így a végszükség esete, amely a papírpénzszaporítására kényszerít, elkerülhető legyen.
Éppen ezért a törvényjavaslat 33. §-a külön is utasítást tartalmaz a kormány részére, hogy az államjegyek kibocsátási alapjaira vonatkozó rendelkezések végrehajthatása céljából az államháztartás vitelét a szigorú takarékosság érvényesítésével és az állami bevételeknek a szükséghez képest való fokozásával akkép rendezze be, hogy az kezelési hiánnyal ne záruljon.
Miután azonban egyrészt a pénz értékének rendkívüli elértéktelenedése folytán, másrészt az elmult idők csapásai következtében létalapjaiban megrázkódott gazdasági élet reorganizációja érdekében az állammal szemben támasztott igények rendkívüli megnövekedése és ezzel szemben az állami jövedelmeknek megfelelő mérvű azonnali növelése elé tornyosuló nehézségek, a legszigorúbb takarékosság szem előtt tartása és a bevételek fokozása érdekében szükséges megfelelő rendszabályok megtétele esetében sem zárják ki annak ideiglenes bekövetkezését, hogy az államháztartás egyensúlya a normális eszközökkel nem tartható fenn, a mellőzhetetlen állami szükségleteknek minden körülmények között való zavartalan kielégítését kívánja biztosítani az idézett törvényszakasz, mikor az esetre, ha az államháztartás vitelében a kormány köteles gondossága és helyes pénzügyi politikája dacára kezelési hiányok állanának elő és azok normális hitelművelet útján sem lennének fedezhetők, az állami hitelintézetet felhatalmazza, hogy a pénzügyminiszternek, a törvény ellenkező rendelkezéseitől eltekintve, megfelelő értékű, közforgalomra alkalmas kamatozó állami kötvények ellenében hitelt folyósíthasson. A törvényjavaslat tárgyát képező államjegyekben folyósítandó, a végső szükség esetén igénybe vehető hitel legmagasabb összegét egy milliárd koronában tartom megállapítandónak s remélni kívánom, hogy ez az összeg, amennyiben igénybevételére egyáltalán szükség lesz, elegendőnek fog bizonyulni.
Az Osztrák-magyar banknál az állami jegyintézetre való átmenet célját szolgálja és az állam által az Osztrák-magyar bankkal szemben vállalt kötelezettséget tartja szem előtt a javaslat 34. §-ában foglalt az a kijelentés, hogy a javaslatnak megfelelő törvény hatályba léptét megelőzően kibocsátott rövid lejáratú állami pénztárjegyek megujításaképen kibocsátott állami pénztárjegyeknek a benyujtó felek részére való leszámitolása nem tekinthető az állam javára történő hitelezésnek, vagyis nem tartozik a javaslat 19. §-ában tilalmazott üzletek közé.
Az u. n. tanácskormány uralmának összeomlása után a bevételeitől megfosztott államháztartás szükségleteinek kielégitésére szükséges eszközök megszerzésének úgyszólván egyedüli módját, majd később is annak egyik jelentékeny forrását rövid lejáratú állami kötvények kibocsátása képezte. Az 1919. év augusztusától kezdve, az azóta elmult 20 hónap alatt, amely időben az állam rendes bevételi forrásai a szükséges kiadásokra kellő fedezetet biztosítani még nem voltak képesek, összesen 13.160 millió K n. é., három havi lejáratú állami pénztárjegyek kerültek kibocsátásra, melyeket a pénzintézetek vettek át és a szükség beálltával az Osztrák-magyar banknál mutattak be leszámítolásra.
A bank a vele létesített megállapodások alapján oly kikötéssel fogadta el leszámítolásra a szóbanforgó állami kötvényeket, hogy a bank felszámolásának megkezdésekor a magyar pénzügyi kormány az Osztrák-magyar bank jegyforgalmának azt a részét, amely a magyar állam által kibocsátott, a bank által leszámitolt és így tárcájába jutott magyar állami pénztárjegyek összegének felel meg, a Magyarországon az Osztrák-magyar bank helyébe lépő jegykibocsátóhelynek s ezen hely jegyforgalmának terhére át fogja venni anélkül, hogy ezekre a bankjegyekre az Osztrák-magyar bank vagyonából a szóbanforgó állami kötvényeken kivül más vagyontárgy igénybevétetnék.
E kötelezettségnek a pénzügyi kormány részéről történt elvállalása folytán szükségesnek mutatkozik, hogy a már ezideig kibocsátott rövid lejáratú állami pénztárjegyek megujításakép kiadandó ily állami kötvényeknek az állami jegyintézet által leendő leszámítolása biztosíttassék.
Amennyiben e prolongációs pénztárjegyek tényleg az Osztrák-magyar bank által annak idején leszámítolt a időközben lejárt pénztárjegyek megújítására használtatnak fel, az újabb leszámítolás nem jelenti az államjegyek forgalmának tényleges növelését, minthogy a békeszerződés szerint Magyarországot terhelő bankjegyeknek kicserélésére fordított államjegyek összegében már benfoglaltatnak azok az államjegyek is, amelyek az állami pénztárjegyek eredeti leszámitolása, alkalmával kibocsátott s a bankkal szemben vállalt kötelezettség értelmében az állami jegyintézet statusa terhére átveendő bankjegyek helyébe adattak ki.
Az államjegyeknek a szóbanforgó prolongációs pénztárjegyek leszámítolása útján való szaporításáról csak az esetben lehet szó, ha a pénzintézetek, melyek az eredetileg kibocsátott ily állami kötvényeket átvették, azokat nem nyujtották be annak idején az Osztrák-magyar banknál leszámitolásra, – vagyis e kötvények alapján bankjegyek annak idején kibocsátásra nem kerültek, – hanem csak az eredeti kötvények lejártakor kiállított prolongációs kötvényeket fogják a bankjegyeknek államjegyekkel való kicserélésének megtörténte után az új jegyintézetnél bemutatni. Természetes, hogy az ily állami pénztárjegyek leszámitolása alkalmával kibocsátandó államjegyek nem lesznek beszámitandók a jegyintézet törvényszerű üzletei alapján a jelen javaslat 2. §-a értelmében kibocsátható államjegyeknek két milliárd koronával kontingentált összegébe, sem pedig azon esetleges további államjegymennyiségbe, amellyel az idézett szakaszban tervezett felhatalmazás alapján a minisztérium a kontingenst szükség esetén fel fogja emelni.
Figyelemmel a forgalomban levő papírpénzmennyiség nagyságára, az annak helyettesítésére szánt új jegyek előállítása, amelynél a hamisítások elleni védelem lehető technikai tökéletes kivitelt követel, hosszú időt vesz igénybe. Ezért, mihelyt az elé az elhatározás elé állíttattunk, hogy a mai pénzforgalmat államjegyekkel helyettesítsük, azok előállítása iránt is meg kellett tenni a szükséges intézkedéseket.
A hazai sokszorosítóipar mai állása mellett, főleg a magas névértékű jegyek gyártására az országban alkalmas berendezésű és megfelelően gyakorolt személyzettel biró telep nem állott rendelkezésre. A speciálgépek, festékanyagok, a különleges papír beszerzése is leküzdhetetlen akadályokba ütközött volna. Nem maradt más hátra, bárha valutáris viszonyaink mellett ennek az eljárásnak fölötte költséges volta előre látható volt, mint a megrendelésnek legalább egy részét külföldre kiadni.
A külföldön, Svájcban megrendelt pénzjegyek 10.000, 5.000, 1.000, 500, 100 és 50 koronás címletekben állíttatnak elő, 22.2 milliárd korona összértékben. Ezen pénzjegymennyiség előállítási költségei mintegy 6.9 millió svájci frankot tesznek ki, amely összeg kiegyenlítéséhez szükségelt külföldi valutáknak egy jelentékeny részét azonban még a jelenleginél jóval kedvezőbb áron sikerült beszerezni. A külföldön megrendelt e pénzjegyekből ezideig 11 milliárd korona névértékű pénzjegy érkezett Budapestre. Amennyiben előreláthatatlan nehézségek nem állanak elő, a folytatólagos gyártással május elsejéig előreláthatóan körülbelül 21 milliárd korona névértékű pénzjegy fog elkészülni, amely mennyiség már bőven biztosítja a jelenleg forgalomban lévő bankjegyek beváltását, míg a megrendelt pénzjegyek még hátralevő része legkésőbb júniusban fog leszállításra kerülni.
A 20, 10, 2 és 1 koronás címletű pénzjegyek Budapesten s illetve kis részben Bécsben kerülnek előállításra és pedig egyelőre 1.77 milliárd korona összértékben, amely mennyiség előállítási költségei mintegy 53-55 millió koronát fognak kitenni.
Az államjegyek előállításával eddig már felmerült, valamint – a megfelelő költségvetési hitel engedélyezéséig – még felmerülő költségeket a törvényjavaslat szerint a pénzügyminiszter előirányzatnélküli kiadásként fogja elszámolni (35. §). Egyébként az államjegyeknek előállítási és kezelési költségei, ideértve az állami jegyintézet évi kiadásainak az üzleti bevételeket esetleg meghaladó részét, az állami költségvetésben a függő adósság címénél külön rovat alatt lennének előirányzandók és elszámolandók, míg az állami jegyintézet tiszta üzleti fölöslege az államadósságok bevételei között irányoztatnék elő és számoltatnék el. (35. §).
A pénzrendszer kérdésének, a pénzforgalom helyes szabályozásának az egész gazdasági életre kiható nagy fontosságánál fogva és arra való tekintettel, hogy e forgalomnak a jelen javaslattal tervezett szabályozása csak ideiglenesnek tekinthető, szükségesnek mutatkozik, hogy már most kifejezés adassék a törvényhozás ama szándékának, hogy amint annak lehetősége bekövetkezik, a kérdés végleges rendezése iránt intézkedjék. A 36. § ennélfogva utasítást tartalmaz a pénzügyminiszter részére, hogy mihelyt a gazdasági és pénzügyi viszonyok megengedik, a szükséges előterjesztéseket tegye meg.
Tekintettel arra, hogy az az időpont, amelyben a jegyintézet tényleges működésének megkezdhetéséhez szükséges előkészületek befejezést nyernek, előre pontosan meg nem állapítható, legcélszerűbbnek látszik a minisztériumot bízni meg a törvény hatálybalépte napjának megállapításával. (37. §)
Minthogy azzal kapcsolatban, hogy a kicserélés egy bizonyos időponttól kezdve nem teljes névértékben, hanem időszakonkint emelkedő százalékos levonásokkal vétetik foganatba, de a törvény életbeléptetésével kapcsolatban esetleg más vonatkozásban is, vitás magánjogi kérdésék merülhetnek fel, ezeknek rendeleti úton való szabályozására irányuló felhatalmazásról is célszerű gondoskodni.
* Törvény kihirdetve: 1921. V. 5.
Forrás:
Törvény: https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92100014.TV
Indoklás: https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92100014.TVI
