Hiperinfláció 3. rész: 1946 január – Az adópengő bevezetése

A kormány már 1946 január elsejével bevezette az adópengőt elszámolási pénzegységként, hogy könnyebben tudja egy szilárd, értéktartó “logikai” pénzegységhez képest nyilvántartani a pénzforgalmat. Elméletileg az adópengő nem inflálódhatott, hiszen az csak a pengő aktuális vásárlóerejének árindexszáma volt. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy a Magyar Gazdaságkutató Intézet munkatársai minden nap délelőtt körbejárták a pesti piacokat és boltokat, és délutánra kiszámították a sima pengőben tapasztalt áremelkedést, amit két nap múlvára tettek érvényessé. Ezt délután, az üzletek bezárása után nyilvánosságra hozták, és a másnapi újságokban is megjelent. Egy hónap után kiderült, hogy technikai hibát vétettek: az árfolyam nyilvánosságra hozatala és érvényessége közötti másfél nap alatt is emelkedtek az árak, ezért március 1-től már másnapra szólt az érvényesség. Varga István “Feljegyzések az adópengő árfolyamának alakulásához, 1946. febr.” c. írásából tudjuk, hogy az adópengő indexének összetételét három tétel adta: 50%-os súllyal a mezőgazdasági, élelmezési cikkek, 20% súllyal a kötött árakon számított iparcikkek, és 30%-kal a szabadpiaci árakon számított iparcikkek árait vették figyelembe.

Az állam célja az adópengővel az volt, hogy az adóbevételeket, a bankbetéteket és hiteleket is értéktartó számolóegységben lehessen nyilvántartani. A lakosság adópengőben vezetett betétszámlákat nyithatott, amivel a megtakarítási hajlandóságot is növelni akarták. Aki például január első hetében adópengő számlát nyitott és befizetett arra 100 ezer pengőt, akkor 100 ezer adópengőt írtak jóvá rajta. Március elején már 10-szeres volt a pengő értékvesztése az adópengőhöz képest, így egymillió pengőt kapott vissza a betétért.

Áprilisban viszont a Pénzügyminisztérium elkezdte szándékosan “kozmetikázni” az árfolyamot, a reálisnál alacsonyabb indexeket publikáltak, hogy a kiadások kevesebbek legyenek. Belső körökben ezt a belenyúlást úgy igyekeztek indokolni, hogy a magasabb árindex magasabb áremelkedést idéz elő a kereskedelemben, ami persze hamis érvelés volt, hiszen az inflációt kiváltó okok közül semmi nem javult. A bolti árak, a munkabérek változatlanul pengőre vonatkoztak, a tényleges pénzforgalom is pengőben zajlott.

Az adópengő bevezetése kezdetben eredményesnek tűnt: az első negyedévben az állami bevételek arányaiban megduplázódtak és elérték a kiadások 14-15%-át, míg korábban mindössze 6-7%/-át (!). Tavasszal a bevételek sajnos visszacsökkentek, a 90% feletti hiányt a bankópréssel lehetett csak fedezni. Januártól áprilisig az infláció mértéke is visszahúzódott: a havonta mindössze 3-6-szorosára növekedtek az árak.

1946 elején már látszott, hogy valutareformot kell mihamarabb végezni, új valutát kell bevezetni. A pengő annyira elértéktelenedett, hogy nem lehetett oly módon megmenteni, mint ahogy 1924-ben megmentették a koronát, és még két és fél évig abban számoltak. Az új pénzt forintra keresztelték, ami a lakosság számára pozitív csengésű volt, hiszen Mária Terézia uralkodásától kezdve (1750-től) egészen 1900-ig forinttal fizettünk Magyarországon.

A forint bevezetése azonnal politikai játszmák játékszere lett. Leghangosabban a Magyar Kommunista Párt próbálta kisajátítani a stabil pénz megteremtésében játszott nélkülözhetetlen szerepét, a valóságban persze a Kisgazdapárt és a Szociáldemokraták gazdasági szakértői is részt vettek az előkészítésben.

A legforróbb viták akörül zajlottak, hogy vajon képes-e az ország önállóan bevezetni a forintot, vagy külföldi hitelből kéne megtámogatni. Abban mindenki egyetértett, hogy egy elhibázott, nem kellően előkészített bevezetés nemcsak a forintot, hanem a lakosság hitét és bizalmát is azonnal tönkrevágja. Emiatt a hitelfelvétel logikusnak tűnt, de a szovjetbarát kommunisták hallani sem akartak nyugat-európai elköteleződésről. A problémát egyszerűen megoldotta az élet, mert a nemzetközi pénzpiacon nem jelentkezett reális feltételek mellett hitelt folyósító pénzintézet. (Ne feledjük, 1946 tavaszán még több, mint egy évvel a Marshall-terv amerikai bejelentése előtt vagyunk.)

A mindennapi élet nagyjából változatlanul a cserekereskedelmen alapult. Mivel a boltokban alig volt áru, és azoknak az ára is naponta emelkedett, ezért főleg a piacokra jártak vásárolni az emberek. Használtan is sokan vettek holmikat, például ruhákat, ingeket, ismerősöktől vagy a Teleki téren. A családi visszaemlékezések szerint a Csonka gépgyárban például háromszor kaptak étkezést a tanoncok, és ezt kiegészítették cigarettával is. Vidékre a szülőknek, nagyszülőknek az élelmiszerek közül olajat és lisztet vittek le gyakran, az iparcikkek között a tűzkő, az öngyújtó, a csizma, a rádió, tányérok és kanalak voltak népszerűek.





Ez a tartalom csak az oldal regisztrált felhasználói számára érhető el. Ha már regisztrált, kérem lépjen be. Új felhasználók regisztrálhatnak lentebb.

Regisztrált felhasználó belépése
   
Címkék :

Kapcsolódó cikkek