Pénzünket is vesztettük Trianonban

Száz évvel ezelőtt négy csapás döntötte katasztrófába az országot. Vesztes félként kerültünk ki a világháborúból, annak teljes gazdasági és társadalmi pusztításával együtt.

Kép: Irredenta (Magyar feltámadás) szoborcsoport az Észak-Magyarországot jelképező (Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrász alkotása) és Erdélyt mintázó (Csaba vezérrel, Pásztor János szobrásszal) szobrokkal. Forrás: Képes Krónika folyóirat, 1920. november 23. A négy szoborból álló csoport 1921 januárjától 1945 augusztusáig állt a Szabadság téren, majd eltávolították és – feltehetően – megsemmisítették őket.

A Monarchia egyik napról másikra való szétesése jókora politikai űrt hagyott maga után, amiben a kiútkeresés kommunista kísérlete a gazdaság szétzilálásához vezetett. Majd az utódállamok vetették ránk magukat és a megszállók az országot kifosztották. Végül a trianoni békediktátum országcsonkítása vált a legnagyobb rombolássá, ami totális kiütéssel padlóra küldte a nemzetet. Szinte csoda, hogy néhány év után talpra tudtunk állni és 1924 második felétől prosperáló, izgalmas országgá vált Magyarország. Az 1918 és 1924 közötti időszakról legtöbben csak Trianon politikai és társadalmi hatásait ismerik, de kevésbé tudják, hogy milyen hatása volt a békeszerződésnek a pénzügyeinkre, a valutánkra és az árakra. A cikkben bemutatjuk a válság okait és a kilábalás lépéseit.

1914 júliusa és 1924 nyara között tíz éven át folyamatos pénzromlás sújtotta a lakosságot és a gazdaságot. A háború alatti árnövekedésről már írtunk (lásd itt), de a harcok utáni infláció leginkább öt összekapcsolódó és egymást erősítő okra vezethető vissza:

  • Fedezetlen papírpénz, ami elárasztotta a gazdaságot. Először a háború alatt felvett állami kölcsönök jelentek meg a gazdaságban, túlnyomórészt fedezetlen bankjegyek formájában: 14 milliárd korona értékben az OMB biztosított kölcsönt Magyarországnak, és ezt egészítette ki 18 milliárd koronányi hadikölcsön. (Honvári 1998, p.330) A Károlyi-kormány legálisan, a Tanácsköztársaság illegálisan nyomta tovább a papírpénzt, legalább 6 milliárd értékben. Ehhez társult a Monarchia utódállamaiból beáramló bélyegezetlen bankjegyek nagy mennyisége. Végül a Horthy-korszak első éveiben folyamatosan adták ki az egyre nagyobb névértékű papírpénzeket növekvő példányszámban, teljesen felhizlalva a gazdaságban forgó pénz mennyiségét. 1925-ben az összes forgalomban lévő államjegy értéke meghaladta az 5000 milliárd koronát, a békebeli mennyiség 11-ezerszeresét. (A pénzjegyek mennyiségének növekedése külön táblázatban olvasható itt.)
  • Költségvetési deficit. A papírpénz irreális mértékű jelenléte egy gazdaságban mindig csak tünet. Az ok az államháztartás hiánya, a költségvetés mértéktelen költekezése. A költségvetés deficitje 1922/23-ban 89 millió, 1923/24-ben pedig már 186 millió békebeli aranykoronára rúgott. (Honvári 1998, p.341) Az állami intézkedések mögött természetesen tudatos döntések álltak, mert a megcsonkított országot talpra kellett állítani. Több éven keresztül bízott abban a kormány, hogy csupán belső finanszírozásból növekvő pályára tudja állítani a gazdaságot, és „saját hajunknál fogva” kihúzzuk magunkat a gödörből. Az ország viszont olyan mértékű sebeket szerzett, hogy erre nem volt esély. Legalább 3 évig tartott, amíg szembesült ezzel az ország vezetése, és végül külföldhöz fordult segítségért.
  • A háborút követő katonai megszállás anyagi kára, a KSH – mindenképp túlzó – felmérése szerint 24,5 milliárd aranykoronát tett ki. (Honvári 1998, p.326) Túlzó, mert 1913-ban a magyar Szent Korona országainak tiszta éves nemzeti jövedelmét 6,7 milliárd, a háború utáni Csonka-Magyarország teljes nemzeti vagyonát pedig 32 milliárd aranykoronára becsülte Fellner Frigyes, a témakör legelfogadottabb korabeli szakértője. (Fellner 1930) Az viszont tény, hogy 1919-ben a román hadsereg minden mozdítható gépet, szerszámot, nyersanyagot, műszert elvitt. A csepeli Weiss Manfréd gyárat és Közép-Európa legmodernebb ágyúgyárát Győrben szinte teljesen leszerelték és hadisarcként elszállították.
  • A trianoni békediktátum eredményeként a történeti Magyarország területének kevesebb, mint egyharmada (32,5%-a) maradt meg, a 18,26 milliós lakosságnak pedig csak 41,6%-a, 7,6 millió lakos. A gazdaság romokban hevert. Az utolsó békeév gyári ipari termelésének 56%-a maradt az új határokon belül, a gépgyártás 82%-a, a faiparnak viszont csak 22 %-a maradt meg. (Buday 1923, p.106) Az 549 hajóból álló tengeri flottát teljesen elvesztettük. A közlekedés és szállítás padlóra került: a vasúthálózat közel 20 ezer km-es hosszából mindössze 8364 km (42,4%) maradt, miközben a mozdonyok 69%-a, a vasúti személykocsik 74%-a, a tehervagonoknak pedig 83%-a került idegen kezekbe. Az erdőterületek vesztesége katasztrofális mértékű volt: a fenyőerdők mindössze 2,8%-a maradt Magyarországé, de a bükkösöknek is csak 13,5%-a. A szántóterület relatív aránya ugyan nőtt (45-ről 60%-ra), de a legjobb minőségű délvidéki és csallóközi szántóföldek idegenbe kerültek. 2 millió lóból 900 ezer, 6,2 millió szarvasmarhából 2,1 millió, 6,4 millió sertésből pedig 3,3 millió maradt az új határokon belül. (Honvári 1998, p.321)

Trianon elleni tiltakozási menet a Szent Gellért téren, 1920. (Forrás: Fortepan, 116476)

  • Az új területre viszonyított ipari termelés 1921-ben a háború előtti utolsó békeév termelésének felét sem érte el, és 1925-ben is csak alig haladta meg annak 70%-át. Komoly problémát okozott, hogy az új határokon belül megmaradt ipar a nagyobb belső piacra méretezett termelését nem tudta kihasználni. A háború előtt például Budapest malomipara a világ második legnagyobbjának számított, 1921-ben viszont a kapacitásuknak csak 27%-át, 1922-ben pedig mindössze 17%-át tudták kihasználni.
    A békeszerződés – pénzügyi szempontból – közvetlenül mindössze a magyarországi régi OMB bankjegyek felülbélyegzését írta elő (lásd a pénzügyi részek szövegét itt).
    Egyetlen olyan eleme volt a békeszerződésnek, ami számunkra pozitívan sült el. A Jóvátételi Bizottság eredetileg – francia és olasz nyomásra – irreálisan magas, 2,1 milliárd aranykoronában szabta meg a magyar terhek mértékét. Végül, főleg angol közbenjárásra ezt 179 millió aranykoronára mérsékelték. A gyakorlatban még ennyit sem kellett fizetni: a 20-as évek végéig mindössze 30 millió aranykorona jóvátételt fizetett az ország, és a gazdasági válság évei alatt a fizetést teljesen felfüggesztették.
  • Bizalmi válság. Ha a társadalom nem hisz a stabilitásban, akkor beépíti a gondolkodásába az inflációt. Ha mindenki az árak emelkedésére játszik, akkor az árak emelkednek. Az iparosok, a gyárak egyre magasabb árat állapítanak meg, hogy növelni tudják elégedetlen munkásaik béreit. A magasabb bérek ugyan magasabb vásárlóerőt jelentenek, de mivel a hétköznapi megélhetés cikkeiből nem termel eleget az ipar, ezért keresleti árak alakulnak ki, és a kereskedő egyszerűen árat emel, mert drágábban is elviszik a portékáját. Végeredményben a munkás emelt bérének reálértéke semmit nem nő, ugyanolyan elégedetlen lesz, és az ördögi kör nem áll le.

1920 márciusában felülbélyegzett 10 000 koronás, Osztrák Magyar Bank által 1918-ban kiadott bankjegy (Forrás: ártörténet.hu kezelésében)
Kattints a képre a nagyításhoz.

Infláció:

Az 1918 utáni hat év az infláció ill. az életszínvonal szempontjából nem volt egységes. A megélhetési mélyponton, 1919 végén, a napszámosok és ipari munkások reálbére kb. 70-80%-kal, a katonatisztek és tisztviselők reálbére pedig akár 86%-kal volt alacsonyabb a háború előttinél. Emberek százezrei éltek lakás, meleg ruha, és gyakran élelem nélkül. Főleg az elcsatolt területekről érkező menekült magyar családok szenvedtek legtöbbet. 350-400 ezer főre teszik a számukat, akik közül több tízezren pályaudvari vagonokban és ideiglenes barakkokban húzták meg magukat. (Romsics 2005, p.155) 1921 tavaszára, elsősorban Hegedűs Lóránt stabilizációs kísérletének következtében, az optimista gazdasági hangulat hatására egyes ipari munkabérek reálértéke elérte a háború előtti szintet. (Dálnoki, 1921) A belső erőre támaszkodó stabilizáció azonban elbukott, és a bérek reálértéke újra csökkent. A kormány ismételten óriási mennyiségű pénzt pumpált a gazdaságba, és egészen 1923 márciusáig (egy-két hónaptól eltekintve) havi 10-20% vágtató áremelkedéssel megúszta az ország.

Az ezt követő 13 hónapban, 1924 márciusáig, viszont elszabadult az infláció, összesen 26-szorosára növekedtek az árak. Hivatalosan hiperinflációnak nevezzük az 50% feletti havi inflációt. Ezt az átlagot ugyan csak néhány hónapban lépte túl az árak száguldása, de az átlagban közel 30%-os infláció megviselte a lakosságot. A bérek próbáltak lépést tartani az árakkal, és bizonyos késleltetéssel sikerült is. 1923 végén a munkás reálbérek átlagosan a békebeli érték 62%-át érték el, a tisztviselők viszont jelentős életszínvonal romlással csak a háború előtti összeg 35%-át remélhették. Az infláció így is nagyságrendekkel kisebb mértékű volt a németországi és oroszországi, vagy például az 1946. június-júliusi magyar hiperinflációhoz képest. (Lásd táblázatunkat alább.)

Konszolidáció:

Az 1919 és 24 közötti időszakban két nagy konszolidációs program indult. Az elsőt megfojtották a gazdag földesurak, a második viszont sikersztori lett. Az 1920 december közepén pénzügyminiszternek kinevezett Hegedűs Lóránt nem kisebb ambícióval kezdte megbízatását, mint hogy 12 hónap alatt helyreállítja a költségvetési egyensúlyt és a gazdaságot, miközben megteremti az új nemzeti valutát, önálló magyar jegybank felállításával együtt. A koronarendszert a francia frankhoz akarta kapcsolni, és az új pénz a magyar frank lett volna. Programja alapját a szigorú költségvetési takarékosság jelentette, valamint az adóbevételek jelentős növelése, tehát alapvetően belső forrásokra épített. Általános forgalmi adót vezetett be, kezdetben 1,5, majd 3 százalék mértékben. (De jó lenne most is csak ennyi…) Nagy várakozással indult a program, a korona dollárhoz képesti árfolyama pl. több, mint 60%-kal javult néhány hónap alatt. Ennek hatására viszont drágult az export, a gazdák és az ipar fejlettebb részét ez hátrányosan érintette. A korona belső értéke is javult, az árak lefelé indultak. A belföldi vásárlók erre visszafogták vásárlásaikat a további áresésben bízva. Az élelmiszerárak csökkenése viszont a nagybirtokok mellett a kisgazdák elégedetlenségét is kiváltotta. Erre lépésül megszüntették a mezőgazdasági termékek árszabályozását 1921 júliusában, aminek azonnali következménye a jelentős áremelkedés lett. Hegedűs külföldi hiteltárgyalásokba is kezdett, de korábbi királyunk, IV. Károly visszatérési kísérlete elbizonytalanította a nemzetközi közvéleményt, és a befektetők kihátráltak. Hegedűs legalább 24 milliárd koronát remélt a háborús évek vagyonszaporulatára kivetett egyszeri 15%-os vagyonadóból, amit az 1000 holdon felüli nagybirtokosoknak természetben, azaz földben kellett (volna) leróni. A földbirtokosok viszont szabotálták a rendeletet, földjükről nem voltak hajlandók lemondani. Hegedűs – későbbi visszaemlékezéseiben – alapvetően ennek az ellenállásnak tudta be a stabilizációs kísérlet összeomlását. A költségvetési hiányt viszont gyönyörűen lefaragta, az 1920-21-es pénzügyi év 27,2 milliárd aranykoronás hiányát következő évre 6,47 milliárdra nyeste vissza. (Botos 2006, p.68)

1922-ben egyértelművé vált, hogy csak külföldi forrásból lehet stabilizálni az ország gazdaságát. A Bethlen-kormány 600-700 millió aranykorona nagyságrendű kölcsönfelvételben bízott és a Népszövetséghez fordult. Ők 1923 decemberére dolgoztak ki egy olyan rekonstrukciós (szanálási) tervjavaslatot, ami ugyan messze volt az igényektől, de reálisan elfogadható feltételeket tartalmazott. Gyakorlatilag minden benne volt, amit már Hegedűs vizionált (MNB megalapítása, infláció megállítása, költségvetési egyensúly), cserébe a program végrehajtását egy Népszövetség által kinevezett főbiztosnak (Jeremias Smith bostoni ügyvédnek) kellett felügyelni. A 307 milliós nemzetközi kibocsátás nem ment simán: a mi szemszögünkből nagyon kedvezőtlen feltételek mellett jegyeztek csak kölcsönt (20 évre, évi 7,5%-os kamattal), a befektetők számára pedig még mindig kockázatosnak bizonyultunk, és mindössze 253 milliónyi állampapírt jegyeztek le. (Ebből ráadásul 11,6 milliót a magyar pénzpiac vállalt át.) A legtöbbet, közel 170 millió aranykoronát a Bank of England segítségével az angolok jegyezték, emiatt 1924 nyarától az aranyvalutának számító angol fonthoz kapcsolták a papírkorona értékét 346 000 papírkorona = 1 font árfolyamon. A háború előtti aranykorona értékét 17000 papírkoronában rögzítették.

Ezzel párhuzamosan a Magyar Nemzeti Bank 1924. június 24-én megkezdte tényleges működését Popovics Sándor elnök vezetésével. Csupán egy hónappal korábban, májusban még senki nem hitt az összehangolt akcióban, ezért az árfolyamok a csúcsokat döngették: legmagasabb értéken 1924. június 4-én egy angol font 393 300, egy dollár pedig 91 050 papírkoronát ért a budapesti deviza középárfolyamon. Egy békebeli 20 aranykoronásért volt, aki megadta a 402 ezer koronát is papírban. Március utolsó napján még kibocsátották a korona rendszer legmagasabb névértékű pénzét, az 1 millió koronás államjegyet. Aztán június 13-ától minden csökkenésnek indult.  Mintha egy csapásra elvágták volna az inflációt, és hirtelen helyreállt a társadalmi bizalom. Az év végére az aranykorona napi számítási értéke 14850-re, a dollár 73200-ra esett.

Az árak nagyjából stabilizálódtak. A békebeli árakhoz képest számos termék jobban drágult, mint az arany: főleg a zsiradékok, a zsír, a füstölt szalonna, a teavaj ára 25-27 ezerszeresére nőtt. A savanyú káposzta az arany áremelkedése duplájának mértékében értékelődött fel. 35700-szorosára drágult a tojás 1924 utolsó napjaiban, amikor egy szakmunkás vagy egy tisztviselő óránként 4 tojás árát tudta megkeresni. (Manapság ez 160 forintos órabért jelentene…) A csúcstartó a női kosztüm volt, amiért 39000-szer annyi koronát kellett kifizetni, mint 1914 nyarán. (Botos 2006, p.89)

A kormány következetesen végrehajtotta a programját: drasztikusan adókat emelt, az állami tisztviselők és alkalmazottak számát közel 35 ezerrel csökkentette (és így lett 1926-ra 150-160 ezer fő közalkalmazott, a háború előtti létszám kb. fele). Az 1924/25-ös költségvetés 63 millió aranykorona többlettel zárult, és ehhez még kölcsönt sem vettek igénybe. (Honvári 1998, p.344) Először haladta meg a bevétel a kiadást a háború kitörése óta, és ezt a következő években is tartani tudta a kormány. A vártnál több adóbevételek miatt a népszövetségi kölcsön kevesebb részét használták a szanálásra, és 100 millió aranykoronát beruházásokra tudtak átcsoportosítani. 1925-26-ra teljesen sikerült az inflációt megállítani, sőt érezhetően, 5-10%-kal csökkentek is az árak. 1925-ben a kormány elérkezettnek látta az időt, hogy új aranyalapú nemzeti valutát, a pengőt bevezesse, de ez már új történet.

Források:

Botos János: A korona, pengő és forint inflációja (1900-2006), Szaktudás Kiadó Ház, 2006
Budapest Székesfőváros Statisztikai Évkönyve, XIII. évf. 1921-1924, Budapest, 1925
Buday László: Magyarország küzdelmes évei, Budapest, 1923
Dálnoki-Kováts Jenő: A megélhetés drágulása a háború kitörése óta, Közgazdasági Szemle, XLV évf. 1921. jan-ápr., p.264-292
Fellner Frigyes: Csonka-Magyarország nemzeti jövedelme. Statisztikai Szemle, 1930., p.999
Honvári János: A gazdaság a két világháború között. In: Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20. század közepéig. Aula Kiadó, Budapest, 1998.
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Osiris Kiadó, Budapest, 2005

 1914. júl. 31.1919. dec. 31.1920. dec. 31.1921. dec. 31.1922. dec. 31.1923. dec. 31.1924. máj-jún. max1924. dec. 31.
Magyar bankjegyforgalom (millió Korona)4668240143082517575887931 3372 893 7194 513 990
Magyar bankjegyforgalom index117,730,754163199962109687
Korona külsõ értékvesztése (Aranykorona-papírkorona arány), havi átlag134,0105,3136,5461,56378,21845014702
100 Korona zürichi jegyzése svájci frankban (deviza közép), havi átlag103,923,3251,290,740,2250,030250,0060,007
A svájci frank értéknövekedése a koronához képest131,380,6140,4461,93435,41732014846
20 Korona arany (papírkoronában)20177923508800150000402000315000
20 koronás alapján AK érték189,0117,544075002010015750
Korona belsõ értékvesztése (létfenntartási költségek), havi átlag122,844,959,5266,25384,41745118230
Belsõ és külsõ értékvesztés aránya10,670,430,440,580,840,951,24
Vasipari munkás (kovács) bére (Gál B.), heti, K-ban49,0216868110955016117 984475 200
Vasipari munkás (kovács) reálbére (Gál B.), a belsõ értékvesztéshez képest10,150,310,380,380,450,53
Tisztviselõ (ipari és közl.) bére (Gál B.), havi, K-ban283,3213333167460018400650 0002 459 630
Tisztviselõ reálbére (Gál B.) a belsõ értékvesztéshez képest10,210,250,270,240,430,48
Címkék :

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?