Az 1946-os hiperinfláció 18 oka
Az 1946-os hiperinflációnak szinte kötelezően meg kellett történnie egy világháborúban vesztes országban. Amiben egyedülállóak voltunk az az, hogy itt a hiperinfláció négyzete, vagy még sokszoros hatványa következett be hibás szakmai döntések sorozataként, amely döntések hatásait rosszul mérték fel a gazdaság vezetői. Az alábbi cikkben 17 okot sorolunk fel, ami miatt végül is világbajnok méretű infláció jött létre.
1. Német kifosztás a háború alatt (1941-44)
Még a háború alatt kiszipolyozták az országot a németek, és a nemzeti jövedelem jelentős részét fegyverkezésre, hadikiadásokra fordították a kormányaink. 1941-től kezdve csaknem korlátozás nélkül szolgáltuk ki Németországot: évenként hatalmas mennyiségű búzát, állatot, élelmiszereket és iparcikket szállítottunk ki ellenszolgáltatás nélkül. Az exporton kívül katonai bérmunkát nyújtottunk, valamint a szállítási költségeket és a német hadsereg megszállási költségeit is finanszíroztuk. (Ausch 42-43.o.) Ennek fedezését a Nemzeti Bank a bankjegykibocsátás jelentős emelésével biztosította, 10-szeresére nőtt a bankjegyforgalom az 1939. augusztusihoz képest. A II. világháború alatt a létfenntartási költségek hivatalosan csak 2-3-szorosára növekedtek, ami nagyrészt a hatósági árak szigorú betartása miatt maradt ilyen alacsonyan.
2. Vörös Hadsereg hadipengői (1944-45)
A megszálló szovjet Vörös Hadsereg már 1944 októberétől, amikor Szegedre bevonultak, elkezdték nyomni a házinyomdáikban a papírpengőket: 1000 pengőstől kezdve az 1 pengősökig, amit rákényszerítettek a fokozatosan elfoglalt területek lakosságára. Természetesen nem szívesen fogadták el se a kereskedők, se a lakosság az idegen pénzt, de amikor fegyverrel nyomatékosították azok elfogadását, nem volt mit tenni: mégis csak kaptak cserébe „valamit” ahhoz képest, mintha erővel elveszik a termékeket. A fosztogatásnak ez a burkolt formája felhígította a forgalomban lévő pénzt. Közel 5 milliárd hadipengő került így forgalomba egészen az 1946. február 28-i kivonásukig, ami az 1945. év közepi 15 milliárdos hivatalos bankjegyforgalomhoz képest elég tetemes volt.
3. Háborús károk (1945)
Katasztrofálisak voltak a háborús károk hazánkban, amelynek mértékét 22 milliárd ’38-as értékű pengőre teszik. A teljes nemzeti vagyon két-ötöde (40%) elpusztult, ami az utolsó békeév nemzeti jövedelmének ötszörösét jelentette. A pusztítások mértékére jellemző, hogy a terménykészletben és állatállományban bekövetkezett kár 78%-os volt. A közlekedés megbénult, a vasutak teljesítménye 1938-hoz képest 17%-ra csökkent.
4. Jóvátétel (1945. februártól)
Vesztes államként azonnal, még 1945 tavaszán el kellett kezdeni jóvátételt fizetni a győztes országoknak, pedig az egyezményt csak június 15-én írták alá. Ennek értelmében Szovjetuniónak 200 millió dollárt (évente 33,3 milliót), Jugoszláviának 70 milliót, Csehszlovákiának 30 milliót kellett megfizetni hat éven belül. Az 1945. januártól októberig felmerült 96 milliárd pengős költségekből 16 milliárdot fizetett jóvátételre (17%). és a 6 milliárdot a szovjet hadsereg kiadásaira
5. Megszálló hadsereg ellátása (1945-46)
A megszálló Vörös Hadsereg létszáma kezdetben (a ’46-os békeszerződésig) meghaladta az egymilliót, élelmezésük, elszállásolásuk felemésztette az akkori nemzeti jövedelem közel 10%-át. Az 1945. januártól októberig felmerült 96 milliárd pengős állami költségekből pl. 6,15 milliárdot fordított a szovjet hadsereg kiadásaira.
6. Felborult államháztartás (1945-46)
Az állam kétoldali prés közé került: nem volt adóbevétele, mert a gazdaság romokban hevert, ellenben óriási összeget kellett előteremteni az újjáépítéshez. Az államháztartás bevételei a kiadások mindössze 6-7%-át érték el.
7. Bankóprés (1940-1945-1946)
Az állam folyamatosan nyomta a pénzt a kiadásaira: bankjegyforgalom csupán 1945 második felében 53-szorosára nőtt, 1938-tól számítva 1752-szeresére az év végére. Az 1945. januártól októberig tartó időszak összes „bevételének” 89,1%-át jelentette a 83,5 milliárdnyi MNB-s pengőkibocsátás.
1946-ban még tovább gyorsult a bankjegykibocsátás: névértéken május végére már az 1938-as mennyiség 150 milliószorosa volt forgalomban, ami reálértékben (vásárlóerőben) a háború előttinek mindössze 1,4%-át érte. Végül összesen 4,7×1025 névértékű pengő került forgalomba, ami a július végéig tartó devalváció miatt az augusztusi 1 fillér 85-öd részét sem érte.
8. Felborult a kereslet-kínálat egyensúlya (1945-46)
A lakosság kezébe került valamennyi pénz, de áru nem volt. A kereslet sokszorosan felülmúlta a kínálatot, ami a szabadpiaci árak elszabadulásához vezetett. Főleg a dollár és az arany feketepiaci árfolyama „szállt el”, és virágzott a cserekereskedelem. Nem véletlen, hogy a zsír és a cukor is egyfajta valutának számított.
9. Vállalati hitelek (1945-46)
A vállalatok nemhogy adót nem tudtak fizetni, hanem hitelre volt szükségük az újrakezdésre, a termelés beindítására, amit – szinte kivétel nélkül – csak az államtól várhattak.
10. Lakossági hitelek (1945-46)
A lakosságnak állami kölcsönre volt szüksége, hogy télire a lakásukat, házukat lakhatásra alkalmassá tegyék.
11. A bankjegydézsma kísérlet nem sikerült (1945. december)
1945 őszén a kormányzat érzékelte az elszabadult inflációt, emiatt a történelemben már sokszor és sok helyen alkalmazott eszközzel próbálkoztak: le kell értékelni a pengőt. A történelembe „bankjegydézsma” néven került be a december 19-i akció, amikor negyedrészére devalválták a pénzt: három egyforma ezres vagy tízezres bankjegyért megvehették az emberek a megfelelő színű bélyeget, amit a negyedik bankjegyre ragasztva érvényesítették az értékét. A bélyeg nélküli papírpénz a negyedét érte. Noha a kormány is tudta az intézkedés korlátait, azt azért nem gondolták volna, hogy mindössze néhány hétig tart a leértékelés hatása: a törtarany és a dollár leértékelés előtti feketepiaci árát már január 9-én meghaladta a napi árfolyam.
Bankjegydézsma: Bélyeggel 4-szeresét érte
12. Adópengő bevezetést nem hajtották végre következetesen (1946 tavasz)
A kormány 1946. január elsejével bevezette az adópengőt elszámolási pénzegységként, hogy könnyebben tudja egy szilárd, értéktartó “logikai” pénzegységhez képest nyilvántartani a pénzforgalmat (adókat, hiteleket, bankbetéteket). Elméletileg az adópengő nem inflálódhatott, hiszen az csak a pengő aktuális vásárlóerejének árindexszáma volt. Az állam célja az adópengővel az volt, hogy az adóbevételeket, a bankbetéteket és hiteleket is értéktartó számolóegységben lehessen nyilvántartani. A lakosság adópengőben vezetett betétszámlákat nyithatott, amivel a megtakarítási hajlandóságot is növelni akarták. Aki például január első hetében adópengő számlát nyitott és befizetett arra 100 ezer pengőt, akkor 100 ezer adópengőt írtak jóvá rajta. Március elején már 10-szeres volt a pengő értékvesztése az adópengőhöz képest, így egymillió pengőt kapott vissza a betétért. A bolti árak, a munkabérek változatlanul pengőre vonatkoztak, a tényleges pénzforgalom is pengőben zajlott.
Adópengőben vezetett betétkönyv 1946 áprilisában
Áprilistól a Pénzügyminisztérium szándékosan elkezdte “kozmetikázni” az árfolyamot, a reálisnál alacsonyabb indexeket publikáltak, hogy a kiadások kevesebbek legyenek. Belső körökben ezt a „belenyúlást” azzal igyekezték indokolni, hogy a magasabb árindex magasabb áremelkedést idéz elő a kereskedelemben, egyúttal rontja a lakosság bizalmát is, ami persze hamis érvelés volt, hiszen az inflációt kiváltó okok közül semmi nem javult. Ki nem mondva azt is próbálták elfedni, hogy az adópengő bevezetése semennyire nem tudta fékezni az inflációt.
13. Külföldi hitel nem állt rendelkezésre (1946)
A forint bevezetéséről szóló 1946 eleji döntés azonnal politikai játszmák játékszere lett. A legforróbb viták akörül zajlottak, hogy vajon képes-e az ország önállóan bevezetni a forintot, vagy külföldi hitelből kéne megtámogatni. A hitelfelvétel logikusnak tűnt, hiszen az első világháború utáni szanálást is idegen hitelből lehetett csak véghez vinni, de a szovjetbarát kommunisták hallani sem akartak nyugat-európai elköteleződésről. A problémát egyszerűen megoldotta az élet, mert a nemzetközi pénzpiacon nem jelentkezett reális feltételek mellett hitelt folyósító pénzintézet. (Ne feledjük, 1946 tavaszán még több, mint egy évvel a Marshall-terv amerikai bejelentése előtt járunk.)
14. A lakosság bizalomvesztése és a kollektív „árpszichológia” felfelé hajtotta az árakat (1945-46)
Ha az emberek kollektíven azt hiszik, hogy holnap drágább lesz minden, akkor drágább is lesz: a termelőtől a nagykereskedőn át a kiskereskedőig mindenki bekalkulálja az áremelést, a dolgozó pedig követeli a magasabb fizetést. Ez az ördögi kör indult be 1945 őszén, és erősödött fel a következő tavasszal.
15. A kettős pénzrendszer káoszt okozott (1946. május-július)
Az adópengő 1946. május végi – adójegy formájában történő – kinyomtatása káoszt okozott a gazdaságban, és a kialakult kettős pénzrendszer további bizalomvesztéssel és a pengőtől való meneküléssel járt. Az adópengő fizikai kibocsátását azzal indokolta a kormány, hogy a lakosság sokkal inkább megbízik az adópengőben, mint a pengőben, ráadásul sokkal könnyebb a kisebb címletekben számolni. Ezzel a lépéssel akarták az augusztusig tartó időszakot átvészelni, egy átmeneti, két hónapra szóló utalvánnyal. Nem az MNB adta ki őket, hanem a Gordon Ferenc (Független Kisgazdapárt politikusa) vezette Pénzügyminisztérium megbízásából nyomtatták az adópengő-adójegyeket.
Az első kinyomtatott adópengő-adójegyek egyike (forgalomba került: 1946. május 28-án)
Kialakult egy kettős pénzrendszer: a „simapengő” és az adópengő, ami csak fokozta a káoszt a lakosság körében. Nem is sejtették a minisztériumban, hogy mit indítanak be ezzel. Egyrészt nem volt világos, hogy az adók és a vasúti viteldíjak kifizetésén túl mit is lehet az új papírpénzekkel csinálni. Másrészt hamar gond lett, hogy nem voltak kis címletek, nem volt, aki felváltsa az 500 ezres vagy egymilliós adópengőt, ill. hány millió simapengőt is adjanak vissza az adópengőből. Eddig elég volt pengőben „érteni” az árakat, most már adópengőben is gondolkodni kellett, ráadásul a kettő egymáshoz képesti relatív árfolyama naponta változott, az adópengő egyre több simapengőt ért, és mindezt aranyban és dollárban is figyelemmel kísérni. A két pénz arányát az újságok és a rádió naponta közzétette, mint „adópengő árfolyamot”.
16. A pengő teljes elértéktelenítése (1946. július)
1946. július 9. után a Pénzügyminisztérium hisztérikusan devalválta napról napra a már forgalomban nem is létező pengőt, amivel világcsúcsot értünk el. Abból a szempontból megkérdőjelezhető ez a „dicsőség”, hogy már egy nem létező valuta árfolyamát igazították íróasztal mögül, teljesen elszakadva a piaci viszonyoktól. Ez a mesterséges leértékelés valójában nem is tekinthető értékromlásnak, de a korabeli számítások a pengőnek ezt a – ténylegesen csak statisztikákban létező – inflációját valóságosnak tekintették.
17. Mesterséges áruhiány (1946. július)
1946 júliusában a kereskedők már az augusztusi forintbevezetésre tartalékoltak és ki sem tették a polcokra a termékeket. Ahogy az újságok írták, vidékről is alig érkezett áru a budapesti nagyvásártelepre. A mesterségesen előidézett áruhiány így tovább csökkentette a kínálatot és egyúttal fokozta az inflációt. A boltok sok helyütt ki sem nyitottak, mindenki az új pénz bevezetését várta.
18. Hiányzó aranyfedezet
1944 novemberétől keződően az MNB munkatársai sikerrel menekítették nyugatra a jegybank aranytartalékát, hogy az ne kerülhessen a szovjetek kezébe. A háború elvesztésekor amerikai kézbe került kincset végül arra hivatkozva tudta visszkapni a Nemzeti Bank, hogy jogszerűen bizonyították a jegybank államtól való függetlenségét, és részvénytársaságként való működését. Mint magánvagyont, az amerikaiak végül 1946. augusztus 6-án szállították vissza Magyarországra azt a közel 30 tonna aranyat (gyakorlatilag hiánytalanul), ami az MNB és a forint legfőbb fedezeti értéke lett. Mindez speciális, közvetett okként szerepeltethető az inflációs tényezők között, ugyanis az ország bízott az arany visszaszolgáltatásában, de mindaddig nem hittek benne az emberek, amíg „hiszem, ha látom” alapon meg nem érkezett a vagyon. Az inflálódó pengő illetve az adópengő mögött ily módon nem állt aranyfedezet, de a forint stabilitásának megteremtésében ez az aranytartalék már elsődleges szerepet játszott. A részletekről a Pénzmúzeum oldalán lehet további részleteket olvasni.