Az alábbi táblázat az adópengő értékvesztését (inflációját) mutatja be pontos számokkal 1946. január 1-jétől 1946. júl. végéig. A táblázat oszlopainak

1946. januárjától egyszerre vezették be az adópengőt (AP), ami kezdetben speciális pénzhelyettesítőként és számlapénzként is funkcionált, valamint az adópengő-indexet (továbbiakban:

Egy mítosszal kevesebb… 75 éve úgy tudjuk, hogy Magyarország vezeti a hiperinflációs világcsúcsot. Az MNB Magyar Nemzeti Levéltárban őrzött korabeli

Az 1946-os hiperinflációnak szinte kötelezően meg kellett történnie egy világháborúban vesztes országban. Amiben egyedülállóak voltunk az az, hogy itt a

Kutatásaim szerint nem volt olyan hatalmas az infláció 1946-ban a forint bevezetése előtt, mint amilyennek tartják. A pénzügyminisztérium az infláció

1946. május 23-án jelent meg az a kormányközlemény, ami augusztus 1-jére pontosította az új stabil pénz, a forint bevezetésének dátumát. Akik azt

A Teleki-tér, mint a csereüzletek országos központja fogalommá vált. Teljesen valós képet mutatott az Eldorádó c. film az ott uralkodó

100milliBpengo a

Ugyan a hiperinfláció világcsúcsának kétes „dicsőségét” mi tartjuk, kevesen tudják, hogy ez mesterséges kozmetikázás eredménye: 1946 júliusában a pénzügyminisztérium asztalán