Budapesti élelmiszerárak 1914-ben és 1926-27-ben

Az első világháború kitörésekor érvényes áraknak a legteljesebb felsorolását tartalmazza az alábbi táblázat. Az 1914-es árak az éves átlagárakat jelentik a budapesti vásárcsarnokokban, tehát kicsivel (1-3%) már magasabbak ezek az árak, mint a háború kitörése előtti 1914. júliusi átlagárak. Ez utóbbiakat a következő gyűjtés tartalmazza: artortenet.hu/dragulas-1914-es-1926-kozott/

Kép: A budapesti Központi (Fővám téri) Vásárcsarnok, 1930. Forrás: Fortepan, 18854

Az 1926-os árak a papírkorona-rendszer utolsó évére vonatkoznak, amikor már kicsit mérséklődtek az árak az 1924-es plafon után.

Az 1927-es oszlop pedig az első pengőben jegyzett év átlagárait tartalmazza. A pengő 12500 papírkoronát ért az 1926. december végi bevezetésekor.

A Corvin Áruház Élelmiszer-osztály egy része látható a képen. Üveges- és dobozos italok, mérlegek láthatóak.
Év191419141926192619271927/ 1914 pénzérték1927/ 1914 infláció aranyban1927/ 1926 infláció
Cikk kategóriaCikk megnevezése és minõségeEgyéb jellemzõMérték-egységAranykor. fillérPengõ-fillérPapírkoronaAK fillérPengõ-fillér%%%
1. Hús és hústermékek
A) Marhahús
Vesepecsenye (bélszín)egészbenkg234254,534 237237,1300128,2117,9109,5
Vesepecsenye (bélszín)tisztítvakg434472,161 513426,0568130,9120,3115,4
Rostélyosfels. fehérpecsenyekg234254,534 033235,7287122,6112,8105,4
Fartõ, lapocka, hátszínleveshúskg218237,132 876227,7280128,4118,1106,5
Tarjaleveshúskg218237,127 546190,7234107,398,7106,2
Szegyleveshúskg184200,224 982173,0210114,1104,9105,1
Marhanyelvgégévelkg157170,826 481183,4210133,8123,099,1
Vese, máj, agyvelõkg98106,617 325120,0156159,2146,3112,6
Tõgy, tüdõ, lépkg98106,610 50872,898100,091,9116,6
Pacalkg5863,18 80060,980137,9126,8113,6
Velõcsontkg7682,714 807102,5125164,5151,2105,5
Orrkg5863,111 04576,598169,0155,3110,9
Növendékmarha és bivaly pecsenyehúskg193209,925 512176,7210108,8100,0102,9
Növendékmarha és bivaly leveshúskg152165,315 000103,914293,485,9118,3
B) Borjúhús
Combnem felszeleteltkg313340,547 352327,9432138,0126,9114,0
Lapockakg255277,441 339286,3356139,6128,3107,6
Gerincveséskg247268,735 396245,1313126,7116,5110,5
Szegykg224243,730 833213,5272121,4111,6110,3
C) Juh- és bárányhús
Juhhús combkg142154,524 660170,8227159,9147,0115,1
Juhhús gerickg133144,720 456141,7193145,1133,4117,9
Juhhús pörköltkg120130,516 201112,2148123,3113,4114,2
Bárány hátuljakg234254,534 529239,1287122,6112,8103,9
Bárány elejekg193209,927 409189,8225116,6107,2102,6
D) Sertéshús
Karajfrisskg252274,138 013263,2363144,0132,4119,4
Combfrisskg202219,730 234209,4295146,0134,3122,0
Oldalas, lapockafrisskg194211,028 548197,7248127,8117,5108,6
Kocsonyánakfrisskg109118,613 24491,7133122,0112,2125,5
Füstölt karajkg269292,643 442300,8402149,4137,4115,7
Füstölt lapockakg226245,839 174271,3355157,1144,4113,3
Füstölt oldalaskg208226,330 952214,3294141,3129,9118,7
Füstölt sonkahelybeli hátsókg259281,757 281396,7471181,9167,2102,8
Füstölt sonkahelybeli mellsõkg231251,339 918276,4341147,6135,7106,8
Süldõ karajfrisskg268291,534 661240,0309115,3106,0111,4
Süldõ combfrisskg242263,231 407217,5284117,4107,9113,0
Süldõ oldalasfrisskg224243,724 124167,1242108,099,3125,4
Süldõ füstölt karajkg262285,040 333279,3338129,0118,6104,8
Süldõ füstölt combkg251273,052 950366,7470187,3172,1111,0
Malac, szopósélõdarab9431025,8112 500779,01500159,1146,2166,7
Malac, szopósleöltkg245266,535 097243,0313127,8117,4111,5
Kolbász, nyerskg217236,037 922262,6321147,9136,0105,8
Kolbász, füstöltkg221240,445 900317,8371167,9154,3101,0
Hurkakg112121,815 392106,6163145,5133,8132,4
Debreceni kolbászkg320348,144 000304,7377117,8108,3107,1
Csemegeszalonnakg200217,637 000256,2323161,5148,5109,1
Virslikg200217,637 193257,6310155,0142,5104,2
Szafaládékg220239,335 579246,4292132,7122,0102,6
Párisikg196213,236 475252,6294150,0137,9100,8
Disznósajtkg176191,535 507245,9301171,0157,2106,0
Sertésnyelvfüstöltkg210228,432 186222,9291138,6127,4113,0
Marhanyelvfüstöltkg425462,372 032498,8603141,9130,4104,6
Olvasztani való szalonnakg166180,623 499162,7209125,9115,7111,2
Sózott szalonnakg181196,928 024194,1232128,2117,8103,5
Füstölt szalonnakg199216,530 353210,2254127,6117,3104,6
Paprikás szalonnakg194211,030 646212,2251129,4118,9102,4
Csemege szalonnakg200217,636 748254,5323161,5148,5109,9
Hájkg177192,527 028187,2238134,5123,6110,1
Tepertõzsíroskg163177,327 934193,4238146,0134,2106,5
Sertészsírhelybelikg179194,727 811192,6228127,4117,1102,5
Ételzsírmesterségeskg159173,035 836248,2300188,7173,5104,6
Szalámi, magyarújkg466506,987 854608,4715153,4141,1101,7
Szalámi, magyarszikkadtkg528574,489 054616,7869164,6151,3122,0
Nyári szalámikg198215,437 876262,3325164,1150,9107,3
2. Baromfi
A) Élõ
Csirke, rántani valódarab134145,825 315175,3201150,0137,999,2
Csirke, sütni valóhazai (magyar)darab209227,338 999270,1301144,0132,496,5
Tyúkhazai (magyar)darab287312,251 980359,9405141,1129,797,4
Réceújdonságkg275299,135 833248,126596,488,692,4
Réce, hízottdarab423460,166 666461,6833196,9181,0156,2
Réce, soványdarab246267,640 148278,0306124,4114,495,3
Liba, fiatalújdonságdarab762828,983 750580,058576,870,687,3
Lúd, hízottdarab10081096,5155 0001073,31195118,6109,096,4
Lúd, soványdarab366398,175 000519,4525143,4131,987,5
Pulyka, hízottdarab677736,4133 767926,3981144,9133,291,7
Pulyka, soványdarab474515,677 278535,1620130,8120,2100,3
Gyöngytyúkdarab210228,438 312265,3296141,0129,696,6
B) Leölt
Kappankg234254,543 919304,1367156,8144,2104,5
Réceújdonságkg202219,734 133236,4325160,9147,9119,0
Réce, hízottkg197214,333 127229,4268136,0125,1101,1
Réce, soványdarab298324,224 500169,7436146,3134,5222,4
Libaújdonságkg233253,553 829372,8383164,4151,188,9
Liba, hízottkg192208,933 115229,3270140,6129,3101,9
Pulyka, hízottkg186202,332 578225,6279150,0137,9107,1
Lúdmáj, nagykg551599,492 626641,4798144,8133,1107,7
Lúdmáj, kicsinykg355386,264 633447,6551155,2142,7106,6
Lúdzsírkg312339,440 908283,3345110,6101,7105,4
Lúdháj, tisztakg321349,237 916262,632099,791,6105,5
Lúdháj, vegyeskg247268,737 839262,0308124,7114,6101,7
3. Tojás
Teatojásfriss23 db200217,639 974276,8322161,0148,0100,7
Fõzõtojásfriss25 db200217,636 925255,7300150,0137,9101,6
4. Vad és vadhús
Szarvas, combkg212230,639 843275,9365172,2158,3114,5
Szarvas, gerinckg352382,950 048346,6539153,1140,8134,6
Szarvas, többi részkg8289,212 21884,6106129,3118,8108,4
Õz, combkg246267,645 762316,9405164,6151,3110,6
Õz, gerinckg405440,670 018484,9775191,4175,9138,4
Õz, többi részkg8693,516 052111,2179208,1191,3139,4
Vaddisznó, combkg193209,936 980256,1341176,7162,4115,3
Vaddisznó, többi részkg137149,020 797144,0158115,3106,095,0
Nyúl, nagy, bõrbendarab305331,869 321480,0626205,2188,7112,9
Nyúl, süldõ, bõrbendarab223242,650 432349,2461206,7190,0114,3
5. Hal
A) Édesvizi élõ
Ponty, dunainagykg241262,241 007284,0304126,1116,092,7
Ponty, dunaikicsinykg200217,632 153222,7257128,5118,199,9
Harcsanagykg422459,075 410522,2609144,3132,7100,9
Harcsakicsinykg306332,959 465411,8507165,7152,3106,6
Csukanagykg279303,544 955311,3326116,8107,490,6
Csukakicsinykg216235,033 994235,4263121,8111,996,7
Süllõ, dunaikg427464,563 583440,3525123,0113,0103,2
Kárászkg174189,322 794157,8197113,2104,1108,0
Compókg212230,631 657219,2238112,3103,294,0
Márnakg217236,032 921228,0264121,7111,8100,2
Keszegkg162176,213 26191,814086,479,4132,0
Kecsegekicsinykg468509,161 808428,042190,082,785,1
B) Édesvizi jegelt (nem élõ)
Pontynagykg169183,828 968200,6217128,4118,093,6
Pontykicsinykg122132,722 121153,2170139,3128,196,1
Harcsanagykg363394,965 696454,9560154,3141,8106,6
Harcsakicsinykg210228,447 306327,6411195,7179,9108,6
Csukanagykg169183,837 656260,8266157,4144,788,3
Csukakicsinykg121131,626 808185,6188155,4142,887,7
Süllõ, dunaikg286311,154 134374,9410143,4131,894,7
Fogas, balatoninagykg496539,577 436536,2741149,4137,3119,6
Keszegkg98106,69 92968,88687,880,7108,3
Kárászkg107116,414 02797,1120112,1103,1106,9
Compókg123133,823 623163,6182148,0136,096,3
Márnakg128139,228 649198,4207161,7148,790,3
Kecsegenagykg601653,878 620544,459899,591,595,1
Kecsegekicsinykg390424,255 930387,3404103,695,290,3
Apró, kevert halkg7682,711 60680,496126,3116,1103,4
C) Tengeri hal
Gadóckg106115,319 519135,2181170,8157,0115,9
Lepényhalkg300326,3163 3331131,00,00,00,0
Nemes nyelvhalkg658715,8128 000886,41165177,1162,8113,8
D) Rákfélék és egyéb
Folyami ráknagydarab5762,07 81054,14884,277,476,8
Folyami rákkicsinydarab1920,73 25022,521110,5101,680,8
Homárkg825897,4180 0001246,51564189,6174,3108,6
Langusztakg809880,0194 6661348,01660205,2188,6106,6
Skampikg463503,6194 6661348,01665359,6330,6106,9
Békacombpár1819,62 77119,222122,2112,499,2
E) Konzervált hal
Hering, keleti tengeridarab1920,77 85854,462326,3300,098,6
Hering, oroszdarab1314,11 84312,814107,799,095,0
Szardelladarab66,52 34616,218300,0275,895,9
6. Tej és tejtermékek
Tejteljesl3133,74 78233,140129,0118,6104,6
Tejszín habnakl221240,446 589322,6355160,6147,795,2
Tejföll117127,324 009166,3192164,1150,9100,0
Teavaj, centrifugáltkg382415,573 597509,6591154,7142,2100,4
Vaj, fõzõkg324352,459 336410,9480148,1136,2101,1
Vaj, szedettvidékikg301327,456 739392,9453150,5138,499,8
Csemege juhtúrókg186202,338 544266,9340182,8168,0110,3
Juhtúrókg157170,832 062222,0298189,8174,5116,2
Tehéntúrókg9097,913 79095,5113125,6115,4102,4
Tehéntúró, soványkg6065,39 04962,780133,3122,6110,5
Juhsajtkg201218,632 878227,7300149,3137,2114,1
Sajt, emmentálieredeti importkg349379,698 913685,0728208,6191,892,0
Sajt, emmentálihazai, magyarkg320348,172 603502,8558174,4160,396,1
Sajt, gróji (Gruyere)hazaikg221240,465 408452,9509230,3211,797,3
Sajt, trappistahazaikg252274,143 768303,1365144,8133,2104,2
7. Liszt és lisztnemû
Dara (búza)kg5660,98 01755,561108,9100,195,1
A) Búzaliszt
0. sz. finom tésztalisztkg5054,47 17449,755110,0101,195,8
1. sz. finom tésztalisztkg4549,07 17449,750111,1102,187,1
2. sz. fõzõlisztkg4852,26 85847,553110,4101,596,6
3. sz. zsemlyelisztkg4751,16 85847,548102,193,987,5
4. sz. kenyérlisztkg4650,06 53945,351110,9101,997,5
5. sz. kenyérlisztkg4549,05 88340,74497,889,993,5
6. sz. kenyérlisztkg4447,95 41037,545102,394,0104,0
B) Rozsliszt
0. sz. rozslisztkg4245,76 73446,654128,6118,2100,2
1. sz. rozslisztkg3942,45 33336,946117,9108,4107,8
C) Kenyér
Gyári fehérközségikg3841,37 11449,355144,7133,196,6
Gyári félbarnaközségikg3437,06 13742,548141,2129,897,8
Gyári barnaközségikg2830,55 32936,940142,9131,393,8
Gyári fehéregyébkg4447,97 21049,960136,4125,4104,0
Gyári félbarnaegyébkg4043,56 34543,953132,5121,8104,4
Gyári barnaegyébkg2527,24 95934,340160,0147,1100,8
Pékkenyér, fehérkg4549,07 40551,359131,1120,599,6
Pékkenyér, félbarnakg4043,56 54645,352130,0119,599,3
Pékkenyér, barnakg3437,04 90734,040117,6108,2101,9
Pékkenyér, rozskg4144,65 73339,751124,4114,4111,2
Soroksári fehérkg4549,07 35650,959131,1120,5100,3
Soroksári barnakg4144,65 39737,443104,996,499,6
Péksütemény, frisszsemlye, kifli6 db2021,83 90627,032160,0147,1102,4
Péksütemény, száraz8 db2021,84 97634,541205,0188,5103,0
D) Egyéb
Tarhonya, tojásoskg103112,017 723122,7141136,9125,899,4
Tarhonya, fehérárukg7480,514 702101,890121,6111,876,5
Csövestészta, hazaikg97105,518 809130,2151155,7143,1100,4
Levestészta, fehérárukg142154,515 057104,313091,584,2107,9
8. Szárazfõzelék
Lencse, hazaikg6772,911 10976,9101150,7138,6113,6
Borsó, hántolt, egészkg7783,812 30185,2130168,8155,2132,1
Bab, fehéraprókg4751,14 39530,43983,076,3110,9
Bab, fehérnagykg6368,55 51038,24977,871,5111,2
Bab, színeskg4751,15 73339,749104,395,8106,8
Árpakásaaprószemûkg5054,412 11883,999198,0182,0102,1
Köleskásakg4346,87 22050,069160,5147,5119,5
9. Zöldség
Sárgarépa I. o.kg2223,97 11449,338172,7158,866,8
Sárgarépa II. o.kg1516,35 05235,024160,0147,159,4
Sárgarépa I. o.zöldjévelcsomag1112,01 86412,919172,7158,8127,4
Sárgarépa II. o.zöldjévelcsomag55,48756,19180,0165,5128,6
Petrezselyem I. o.kg5155,57 42751,44180,473,969,0
Petrezselyem II. o.kg4245,75 11735,42661,956,963,5
Petrezselyem I. o.zöldjévelcsomag1213,11 93413,418150,0137,9116,3
Petrezselyem II. o.zöldjévelcsomag55,49716,77140,0128,790,1
Kevert zöldségkg3841,36 02341,73489,582,370,6
Vöröshagyma, makóikg3335,92 57817,93297,089,1155,2
Vöröshagyma I. o.közönségeskg2931,51 97913,72586,279,3157,9
Vöröshagyma II. o.közönségeskg2426,11 50510,42187,580,4174,4
Fokhagyma I. o.kg98106,618 596128,89596,989,163,9
Fokhagyma II. o.kg7581,613 35492,57194,787,066,5
Kelbimbókg155168,621 806151,014895,587,884,8
Saláta I. o.darab1314,12 92220,218138,5127,377,0
Saláta fodrosdarab2325,03 68125,527117,4107,991,7
Saláta kötöttdarab44,41 0727,49225,0206,8104,9
Burgonya, újdonságkülföldi (olasz)kg3234,89 21763,882256,3235,6111,2
Burgonya, rózsakg1112,01 78312,322200,0183,9154,2
Burgonya, fehérkg99,81 1748,114155,6143,0149,1
Burgonya, sárgakg1516,31 3439,31493,385,8130,3
Burgonya, kiflikg2426,14 76533,052216,7199,2136,4
Retek, hónaposcsomag1010,92 87519,920200,0183,987,0
Paradicsom, újdonsághazaikg8895,715 278105,8106120,5110,786,7
Paradicsom, érettkg2021,83 93227,220100,091,963,6
Zöldtengeridarab44,48876,17175,0160,998,6
Zöldborsó, újdonságkülföldikg226245,817 976124,517075,269,2118,2
Zöldborsó, hüvelyeskg4852,210 12270,1102212,5195,4126,0
Zöldborsó, kifejtettkg166180,625 549176,9198119,3109,796,9
Zöldbab, hüvelyeskg2931,54 23729,350172,4158,5147,5
Zöldbab, kifejtettkg6874,08 46858,694138,2127,1138,8
Spárga, újdonságkg725788,683 881580,936450,246,254,2
Spárga, vastagszálúkg201218,623 151160,318290,583,298,3
Spárga, középszerûkg133144,717 006117,812997,089,294,8
Spárga, vékonymezeikg7581,68 82761,17296,088,3102,0
Sóskakg5054,417 253119,5124248,0228,089,8
Parajkg4953,37 74153,63469,463,854,9
Savanyúkáposztakg2729,44 26329,528103,795,382,1
Savanyúrépakg3032,65 58838,738126,7116,485,0
Gomba, ehetõtinórúkg197214,335 397245,1250126,9116,788,3
Gomba, tömött csiperkekg454493,969 783483,2558122,9113,0100,0
Gomba, szegfûgombakg283307,841 650288,4358126,5116,3107,4
Gomba, éti vargányakg186202,337 197257,6352189,2174,0118,3
Gomba, száraz csiperkekg700761,4164 5031139,11880268,6246,9142,9
10. Gyümölcs
Alma, édes nemesfajta, I. o.kg8390,319 811137,2156188,0172,898,4
Alma, édes nemesfajta, II. o.kg5762,013 69094,8105184,2169,395,9
Alma, közönségesválogatottkg4852,211 05176,590187,5172,4101,8
Alma, közönségeskevertkg3841,37 94355,046121,1111,372,4
Alma, rétesbe valókg4650,09 12963,275163,0149,9102,7
Birsalma, I. o.kg5054,49 00562,489178,0163,6123,5
Körte, nemesfajta, I. o.kg119129,424 602170,4172144,5132,987,4
Körte, nemesfajta, II. o.kg96104,416 283112,8112116,7107,386,0
Körte, közönségesválogatottkg6469,611 86682,294146,9135,099,0
Körte, közönségeskevertkg4852,28 94862,068141,7130,295,0
Körte, befõzni valókg6671,89 45865,593140,9129,5122,9
Szilva, berzenceikg3437,08 75360,659173,5159,584,3
Szilva, veres, I. o.kg2830,56 45144,739139,3128,075,6
Szilva, kék, I. o.kg2830,511 37578,872257,1236,479,1
Szilva, aszalt I. obosnyákkg92100,118 500128,1149162,0148,9100,7
Szilva, aszalt II. obosnyákkg7379,415 000103,9119163,0149,999,2
Szilvaízkg8087,020 243140,2151188,8173,593,2
Gyümölcsízkg99107,728 887200,0225227,3208,997,4
Csipkeízkg4852,213 08590,6122254,2233,7116,5
Ringló, nemeskg6065,313 90496,368113,3104,261,1
Ringló, befõzni valókg4144,68 88661,563153,7141,388,6
Barack, kajsziújdonságkg138150,113 87996,1145105,196,6130,6
Barack, kajszi I. o.nagykg8087,012 97689,9150187,5172,4144,5
Barack, kajszi II. o.kicsinykg6570,77 57752,593143,1131,5153,4
Õszibarack, magvaválókg95103,316 674115,5136143,2131,6102,0
Õszibarack, nem magvaválókg7278,318 372127,2122169,4155,883,0
Õszibarack, befõzni valókg4650,012 95589,7102221,7203,898,4
Szõlõ, csemegefajtakg139151,220 662143,1160115,1105,896,8
Szõlõ, kevertkg8996,813 85495,998110,1101,288,4
Szõlõ, közönségeskg5357,710 20170,680150,9138,898,0
Cseresznye, feketeropogóskg8188,116 710115,7148182,7168,0110,7
Cseresznye, feketelágykg7076,110 08469,8104148,6136,6128,9
Cseresznye, pirosropogóskg8491,416 285112,8151179,8165,3115,9
Cseresznye, piroslágykg6671,88 93961,985128,8118,4118,9
Meggy, nagyszemûkg8390,319 628135,9129155,4142,982,2
Meggy, aprószemûkg4852,29 38865,062129,2118,782,6
Egres, nagyszemûkg5155,511 09976,9116227,5209,1130,6
Egres, aprószemûkg4751,111 09976,9116246,8226,9130,6
Ribizke, nagyszemûkg6874,011 41379,093136,8125,7101,9
Ribizke, aprószemûkg5863,111 41379,093160,3147,4101,9
Eper, erdeikg227246,934 507239,0304133,9123,1110,1
Eper, kerti, nemesítettkg200217,628 896200,1242121,0111,2104,7
Málnakg130141,424 503169,7204156,9144,3104,1
Dió, nagypapírhéjúkg114124,018 082125,2195171,1157,2134,8
Dió, aprókeményhéjúkg92100,114 458100,1162176,1161,9140,1
Dió, II. o.kg8188,111 81981,8116143,2131,7122,7
Dió, dióbélkg316343,747 815331,1591187,0171,9154,5
Mogyoró, olasznagykg130141,434 538239,2322247,7227,7116,5
Mogyoró, olaszaprókg8491,428 700198,7282335,7308,6122,8
Mogyoró, hazainagykg108117,530 750212,9192177,8163,478,0
Mogyoró, hazaiaprókg8289,225 000173,18097,689,740,0
Mogyoró, hazai, héjazottkg270293,768 527474,5534197,8181,897,4
Mandula, vékonyhéjúkg287312,246 953325,1543189,2173,9144,6
Mandula, keményhéjúkg4953,313 25791,890183,7168,984,9
Gesztenye, olasznagykg4650,014 00096,9133289,1265,8118,8
Gesztenye, olaszaprókg4549,010 03869,578173,3159,397,1
Narancs, messinaidarab66,52 92220,228466,7429,0119,8
Narancs, mandarindarab66,52 38516,520333,3306,4104,8
Narancs, veresbélûdarab77,62 96920,627385,7354,6113,7
Citrom I. o.darab55,49516,68160,0147,1105,2
Füge, koszorúskg6166,417 496121,2114186,9171,881,4
Datolya, csemegekg256278,553 942373,5470183,6168,8108,9
Datolya, sajtoltkg120130,530 954214,3256213,3196,1103,4
Mazsolaszõlõ, fehérkg233253,569 254479,6542232,6213,897,8
Aprószõlõ (mazsola)kg252274,136 630253,724697,689,783,9
11. Fûszerek
Paprika, édesnemeskg393427,562 635433,7561142,7131,2112,0
Paprika, I. o.rózsakg292317,642 038291,1388132,9122,2115,4
Paprika, III. o.kereskedelmikg140152,319 659136,1212151,4139,2134,8
Majoránnakg244265,4114 807795,0714292,6269,077,7
Mákkg113122,927 178188,2190168,1154,687,4
Méz, pergetettkg175190,421 644149,9228130,3119,8131,7
Köménymaghazaikg159173,029 130201,7210132,1121,490,1
Borókakg5559,825 787178,6139252,7232,367,4
Vanília1 rúd100108,88 50058,94040,036,858,8
Bors, egész, feketekg320348,180 000554,0750234,4215,5117,2
gyömbér, hámozottkg360391,668 000470,9720200,0183,9132,4
Babérlevélkg100108,815 000103,9140140,0128,7116,7
Fahéjkg400435,166 000457,0650162,5149,4123,1
12. Vegyesáruk
Árpakg1920,74 00027,736189,5174,2112,5
Korpa, finomkg1415,23 50024,232228,6210,1114,3
Zabkg2021,83 62525,130150,0137,9103,4
Kockacukorkg92100,116 600115,0130141,3129,997,9
Burgonyacukorkg120130,515 000103,9180150,0137,9150,0
kg2628,35 00034,640153,8141,4100,0
Szappan, I. o.hazaikg9199,017 570121,7145159,3146,5103,2
Szappan, II. o.hazaikg8188,113 45593,2117144,4132,8108,7
Franck pótkávé500 gdoboz5256,611 50079,696184,6169,7104,3
Fõzõcsokoládékg380413,460 000415,5480126,3116,1100,0
Fõzõcsokoládé, Suchardsvájcikg480522,180 000554,0680141,7130,2106,3
Burgonyalisztkg96104,414 00096,9120125,0114,9107,1
Rizslisztkg110119,728 000193,9190172,7158,884,8
Búzakeményítõkg6874,014 00096,9100147,1135,289,3
Rizskeményítõkg8087,026 000180,0220275,0252,8105,8
Timsókg4852,215 000103,980166,7153,266,7
Hólyagpapír (pergament)ív1010,91 0006,912120,0110,3150,0
Mosószódakg1415,22 00013,816114,3105,1100,0
Denaturált szesz, 90%-osl7682,717 000117,790118,4108,966,2
Gyertyacsomag104113,115 500107,3160153,8141,4129,0
Borecetl7076,112 00083,180114,3105,183,3
Ételolaj500 ml190206,727 000187,0210110,5101,697,2
Mustárl9097,915 000103,9130144,4132,8108,3
Akácméz500 g150163,215 500107,314093,385,8112,9
Teasüteménykg360391,634 000235,424066,761,388,2
Szardínia, franciaolcsóbb, 1/4 kgdoboz120130,530 000207,7220183,3168,591,7
Szardínia, franciadrágább, 1/4 kgdoboz190206,750 000346,2310163,2150,077,5
Szardínia, portugál1/5 kgdoboz100108,812 00083,1100100,091,9104,2
Kókuszzsírkg154167,536 000249,3280181,8167,197,2
Seprõ, 4-kötésesdarab6065,312 00083,1140233,3214,5145,8
Gyufacsomag1415,25 00034,640285,7262,7100,0
Faszéncsomag1213,13 00020,824200,0183,9100,0
13. Italok
Asztali bor, fehérl120130,515 000103,9140116,7107,3116,7
Villányi, vörös0,7 lüveg240261,118 000124,6280116,7107,3194,4
Pezsgõ, Törley-féle0,7 lüveg550598,3100 000692,5840152,7140,4105,0
Rum, 60 %l240261,160 000415,5420175,0160,987,5
Cognacolcsóbbl750815,885 000588,670093,385,8102,9
Cognacdrágábbl10401131,3150 0001038,792088,581,376,7
Likõr, triple secolcsóbbl700761,496 000664,862088,681,480,7
Likõr, triple secdrágábbl10001087,8145 0001004,185085,078,173,3
Borovicskal360391,685 000588,6480133,3122,670,6
Barackpálinkal400435,180 000554,0590147,5135,692,2
Szilvóriuml360391,680 000554,0480133,3122,675,0
Sör0,45 lüveg5054,48 00055,452104,095,681,3
14. Gyarmatáruk
Kávé, nyersSantoskg320348,175 000519,4601187,8172,7100,2
Kávé, nyersMoccakg460500,496 000664,8840182,6167,9109,4
Kávé, pörköltkg500543,990 000623,2960192,0176,5133,3
Kakó, hollandBensdorff-félekg700761,455 000380,948068,663,0109,1
Teakg24002610,7200 0001385,0160066,761,3100,0
Rizs I. o.kg7278,316 000110,8140194,4178,8109,4
Rizs II. o.kg4852,29 00062,372150,0137,9100,0

Az adatok forrása: Budapest Székesfőváros Statisztikai és Közigazgatási évkönyvei: 1927. 604. sz. táblázat és 1928. 608. sz. táblázat

Címkék :

Kapcsolódó cikkek

Ez a hozzászólás egy megjegyzést tartalmaz

  1. Danyi Pál
    gyurgyalag

    1915-ből nem voltak árak a lisztekre tésztákra és a pékárukra, mint pl. kenyér, kifli, zsemle ?

Vélemény, hozzászólás?