Már nem vagyunk világcsúcstartók a hiperinflációban!

Egy mítosszal kevesebb… 75 éve úgy tudjuk, hogy Magyarország vezeti a hiperinflációs világcsúcsot. Az MNB Magyar Nemzeti Levéltárban őrzött korabeli adatait felhasználva a szerző rekonstruálta a hiperinfláció valós mértékét. Ennek alapján sikerült bizonyítania, hogy a 2008 novemberi infláció mértéke Zimbabweban háromszorosan meghaladta az 1946. évi júliusi inflációt. Az eddigi régi számítások több ponton hibásak voltak és nem vettek figyelembe lényeges tényezőket. A magyar fogyasztói árindex mértéke „mindössze” 25-30 milliárd % volt ’46 júliusban, szemben az afrikai 80 milliárd százalékos (Hanke-Kwok, 2009) inflációval.

Az eddigi 46-os inflációs számítások csupán pengőben értelmezték a pénzromlást, ami több szempontból hibás. Az új számítások az alábbi megfontolásokon alapulnak:

  1. Az 1946. július 9-én hivatalosan fizetőeszközzé emelt adópengő inflációja nagyságrendekkel alacsonyabb volt a pengőénél, tehát az inflációs számításoknál azt is figyelembe kell venni.
  2. A Pénzügyminisztérium július második felében egy már forgalomban nem létező fizetőeszköznek, a pengőnek az értékét devalválta közel 1010 mértékben. Nyilvánvalóan ezt nem kell figyelembe venni a pénzromlásnál, hiszen erre se a lakosságnak, se a gazdaság más szereplőinek semmi ráhatása nem volt.
  3. A számítások nem a „fogyasztói árak” növekedését vették figyelembe, ugyanis a pengő július második felében praktikusan már nem létezett. Az áruk ellenértékét gyakorlatban már nem lehetett pengőben kifizetni.
  4. Ha a lakosság kezében ténylegesen megforduló fizetőeszközök romlását próbáljuk meghatározni, akkor figyelembe kell venni, hogy az adópengő-adójegyek június 1-től már a lakosság kezében voltak, és a velük való fizetések egyre inkább kiszorították a pengő mindennapi használatát.
  5. Az adópengő értékromlását (inflációját) a korabeli intézmények hivatalosan nem mérték. A levéltári adatok alapján a korabeli feketepiaci dollár- és aranyárfolyamokból, amit az MNB fontosnak tartott megbízhatóan nyilvántartani, rekonstruálható az adópengő értékvesztése.

Vizsgáljuk meg részletesebben mind az öt pontot.

  1. A Pénzügyminisztérium és az MNB „csatájában” az előbbi nyert: az adópengőt általános fizetőeszközzé nyilvánították július 9-én, amit hiába ellenzett az MNB. Emellett olyan egyre nagyobb adópengő-pengő árfolyamokat állapított meg a minisztérium, hogy a pengő napok alatt eltűnt a forgalomból. Hiába bocsátott ki a jegybank még július 11-én egy újabb, 1020 pengő (100 millió bilpengő) névértékű bankjegyet, három nappal később már egy ilyen pénz a dollár ezredrészét sem érte. Ellenben a pengőt kiszorító adópengő rögtön elkezdett rohamosan inflálódni, egyre többet kértek ebből is a piacokon. Ha reálisan akarjuk számítani a júliusi inflációt, akkor az adópengő inflációját is figyelembe kell venni.
  2. Sőt, július második felére, 16-ától kezdődően csak az adópengőt kell figyelembe venni, mert a pengő eltűnt a forgalomból, teljesen értékét vesztette. Július 15. után is a Pénzügyminisztérium napi 150-200%-kal leértékelte a pengőt az adópengőhöz képest, de mindez „hasraütve”, önkényesen történt, semmilyen gazdasági indok nem képezte alapját. Se a lakosság, se a vállalatok már nem számoltak pengőben, egy teljesen fiktív valuta devalvációja történt. Július 15 és 28 közötti két hétben 150 000-ed részére csökkentették a pengő értékét. (A minisztérium célja nyilvánvalóan az volt, hogy az állammal szembeni követeléseket teljesen lenullázzák.)
  3. Az infláció általános hétköznapi értelemben a fogyasztói árak emelkedésének százalékban kifejezett értékét jelenti. Vagyis a piacokon, boltokban, kereskedőknél és szolgáltatóknál elérhető áruk és szolgáltatások ellenértékének drágulását szükséges ehhez mérni. Csak a pengő értékvesztését számítani ezért többszörösen hibás, hiszen a kereskedelemből fokozatosan kiszorult a pengő, másrészt egye nagyobb részt hódított az adópengő. Egyelőre ne vegyük figyelembe, hogy a kereskedelem számottevő része (becsülten akár 10-20%-a) aranyban és dollárban zajlott, vagyis egy tisztán pengő+adópengő infláció biztosan felülről közelíti a fizetőeszközök értékcsökkenését.
Minisztériumi „hivatalos” pengő inflációAdópengő áremelkedés
1946. július 1. fele1012 %1063 %
1946. július 2. fele2×1016 %40 230 %

 

  1. A kinyomtatott adópengő-adójegyek május legvégén kerültek a lakosság kezébe. Kezdetben még korlátos volt az elfogadásuk, de a hónap közepére kiterjedt a használhatóságuk, június 19-től pedig az állami cégek már adópengőben fizették a béreket. Innentől kezdve nagyon gyorsan, 3 hét alatt az adópengő egyeduralkodóvá vált. Az adópengő részaránya a teljes fizetési forgalomból így egy exponenciális függvénnyel modellezhető, amit figyelembe kell venni a számításoknál.
  2. Az adópengő értékromlását a korabeli statisztikák hivatalosan nem mérték. A naponta közzétett adópengő-pengő átváltások a pengő inflációját jelezték, de az adópengő értékvesztésére csak az arany és dollár feketepiaci árának növekedéséből lehetett következtetni, illetve természetesen az MNB aranyfelvásárlási áraiból. Júliusban a termény- és termékárak szisztematikus naponkénti gyűjtésére már nem volt mód, mert az áruk nagy része már eltűnt a boltokból és a piacokról, a vidékről érkező szállítások is egyre vékonyabban csordogáltak, mindenki tartalékolt a forint bevezetésére. Vagy a napi arany és dollár árfolyamok tekinthetők a becslések legpontosabb alapadatainak, főleg azért, mert az MNB például hivatalosan regisztrálta is ezeket az árakat.

A fenti öt tézis alapján meghatározhatók a pengő és az adópengő inflációs értékek minden munkanapra. Számunkra a május elsejétől érvényes statisztikák az érdekesek, mert akkor júniustól a havi áremelkedések minden napra kiszámíthatók. Ugyanakkor feltételezve minden napra egy pengő-adópengő megoszlást, ezek súlyozott inflációs átlaga kiadja a tényleges áremelkedés mértékét:

Eddigi minisztériumi „hivatalos” egyhavi pengő infláció 1946. júliusban1,05 x 1016 %
Adópengő áremelkedéssel kombinált tényleges fogyasztó áremelkedés egyhavi mértéke 1946. júliusban2,816 x 1010 %

 

Ez azt is jelenti, hogy a hivatalos, csak papíron létezőhöz képest kb. egymilliomoddal alacsonyabb rátájú inflációval számolhatunk.

E cikk hivatkozása: Danyi, Pál (2021): Már nem vagyunk világcsúcstartók az inflációban. Ártörténet.hu, 2021.06.16.

Címkék :

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?