1892-1914 Aranystandard paritások

A 19. század utolsó harmadában az országok többsége aranyalapú pénzrendszerre, ún. aranystandardra tért rá, amit még Anglia kísérletezett ki 1821-től kezdődően.  Ennek lényege, hogy az ország által kibocsátott valuta (hazánk esetében a korona) értékét a benne lévő, törvény által meghatározott tiszta aranymennyiség szabja meg. Egy 20 koronás pl. 6,09756 grammnyi tiszta aranyat tartalmaz, 1 koronára tehát ennek huszadrésze jut, ami a koronarendszer alapját adja más valutákhoz, a fonthoz vagy a német márkához képest. Ez a koronaérték elviekben kiterjed a váltópénzekre és a bankjegyekre is, hiszen az állam szavatolja ezek aranyra cserélését.

Az aranystandard óriási előnye, hogy az országok valutáinak egymás közötti váltóárfolyama könnyen számítható az aranytartalmak arányából. Ezt az arányt hívják aranyparitásnak. Ennek köszönhetően a valuták váltóárfolyamai, egészen az első világháború 1914-es kitöréséig szinte állandóak voltak. A napi aktuális árfolyamok persze függtek az aktuálpolitikai és gazdasági eseményektől, de ezek mértéke elég minimális volt. A paritástól legfeljebb 1-1.5% mértékig lengtek ki az árfolyamok, mindaddig, amíg az adott ország képes volt a kibocsátott papírpénzei fedezetéül megfelelő mennyiségű aranyat és ezüstöt tartalékolni. Ez az árstabilitás ugyanakkor korlátozta is a kormányok mozgásterét a monetáris politikájukban.

Az alábbi táblázat az 1892 és 1914 közötti nemzetközi aranyparitásokat foglalja össze. Ezek tehát az elméleti váltószámok 5-6 tizedesre számítva. Tájékoztatás kedvéért az utolsó oszlopban feltüntettük a pengő 1927-es aranyparitásait, hiszen az is hivatalosan aranyalapú valutának számított. (A táblázatban a tizedesvesszőt pont jelöli.)