A napóleoni háborúk inflációja 1799-1818

A napóleoni háborúk idején a hétköznapi forgalomban egyre inkább a bankjegyek, azaz bankócédulák kerültek használatba a Habsburg birodalomban, és az ezüst konvenciós forintok fokozatosan tezaurálódtak, eltűntek a mindennapokból. (A nemzetközi kereskedelemben természetesen változatlan az ezüst játszotta a legfontosabb szerepet a kisebb volumenű aranyérmék mellett.)

Az 1811-ig tartó időszakban, de főleg 1805 után rohamosan csökkent a bankjegyek értéke, és noha hivatalosan a bankjegy ugyanannyit ért, mint az ezüstforint, a kereskedők és piaci elszámolások ázsióval (felárral) számították az ezüstöt. Az 1811. március 15-én életbe lépett 80%-os leértékelés 500-as árfolyamot vett alapnak, tehát úgy tekintették, hogy 100 ezüstforint 500 bankócédulát ér. Ennek alapján 1 új papírpénz (váltócédula vagy váltóforint, németül: Wiener Währung) 5 régi bankócédulát ért.

A háborúk befejezése (1815) után is még sokáig, 1818 végéig ingadozó maradt a váltóforint árfolyama és végül beállt a 250-es árfolyamra.

Források:

„100 ezüst forint értéke bankócédulákban” oszlop: 1810 szeptemberig a hivatalos ún. Bécsi skála adatait használtuk, melyet az uralkodói devalvációs pátens (1811.03.15.) függelékében hoztak nyilvánosságra, visszamenőleg elismerve a 12 éve tartó inflációt.

A másik két oszlop adatait, azaz a váltóforintok értékeit (és abból számítva a bevont bankócédulák további, folytonosságot szemléltető inflációját) Szőnyi Gyula: Gabonaárak a XVIII. század vége óta cikkének az „Ezüstázsió 1799-1818-ban” táblázatából (Statisztikai Szemle, 1935. 3. szám, 205.o.) vettük át.

Az 1819-20-as értékeket nem részleteztük, de akkorra az árfolyam beállt a 249-251 közötti értékekre, a korabeli Wiener Zeitung árfolyamadatait alapul véve.