A napóleoni háborúk inflációja 1799-1818

A napóleoni háborúk idején a hétköznapi forgalomban egyre inkább a bankjegyek, azaz bankócédulák kerültek használatba a Habsburg birodalomban, és az ezüst konvenciós forintok fokozatosan tezaurálódtak, eltűntek a mindennapokból. (A nemzetközi kereskedelemben természetesen változatlan az ezüst játszotta a legfontosabb szerepet a kisebb volumenű aranyérmék mellett.)

Az 1811-ig tartó időszakban, de főleg 1805 után rohamosan csökkent a bankjegyek értéke, és noha hivatalosan a bankjegy ugyanannyit ért, mint az ezüstforint, a kereskedők és piaci elszámolások ázsióval (felárral) számították az ezüstöt. Az 1811. március 15-én életbe lépett 80%-os leértékelés 500-as árfolyamot vett alapnak, tehát úgy tekintették, hogy 100 ezüstforint 500 bankócédulát ér. Ennek alapján 1 új papírpénz (váltócédula vagy váltóforint, németül: Wiener Währung) 5 régi bankócédulát ért.

A háborúk befejezése (1815) után is még sokáig, 1818 végéig ingadozó maradt a váltóforint árfolyama és végül beállt a 250-es árfolyamra.

Források:

„100 ezüst forint értéke bankócédulákban” oszlop: 1810 szeptemberig a hivatalos ún. Bécsi skála adatait használtuk, melyet az uralkodói devalvációs pátens (1811.03.15.) függelékében hoztak nyilvánosságra, visszamenőleg elismerve a 12 éve tartó inflációt.

A másik két oszlop adatait, azaz a váltóforintok értékeit (és abból számítva a bevont bankócédulák további, folytonosságot szemléltető inflációját) Szőnyi Gyula: Gabonaárak a XVIII. század vége óta cikkének az „Ezüstázsió 1799-1818-ban” táblázatából (Statisztikai Szemle, 1935. 3. szám, 205.o.) vettük át.

Az 1819-20-as értékeket nem részleteztük, de akkorra az árfolyam beállt a 249-251 közötti értékekre, a korabeli Wiener Zeitung árfolyamadatait alapul véve.

100 ezüst forint értéke bankócédulákban100 ezüst forint értéke bankócédulákban (számított)100 ezüst forint értéke váltóforintban
1799Jan103
1799Feb103
1799Már105
1799Ápr108
1799Máj107
1799Jún107
1799Júl106
1799Aug108
1799Szep110
1799Okt111
1799Nov113
1799Dec113
1800Jan113
1800Feb113
1800Már114
1800Ápr114
1800Máj116
1800Jún115
1800Júl115
1800Aug115
1800Szep115
1800Okt115
1800Nov115
1800Dec118
1801Jan116
1801Feb115
1801Már114
1801Ápr115
1801Máj115
1801Jún115
1801Júl116
1801Aug116
1801Szep116
1801Okt117
1801Nov117
1801Dec117
1802Jan119
1802Feb119
1802Már118
1802Ápr118
1802Máj118
1802Jún119
1802Júl120
1802Aug122
1802Szep125
1802Okt126
1802Nov128
1802Dec128
1803Jan130
1803Feb129
1803Már127
1803Ápr129
1803Máj130
1803Jún113
1803Júl132
1803Aug133
1803Szep132
1803Okt131
1803Nov132
1803Dec133
1804Jan134
1804Feb135
1804Már134
1804Ápr135
1804Máj135
1804Jún134
1804Júl135
1804Aug135
1804Szep134
1804Okt132
1804Nov131
1804Dec132
1805Jan133
1805Feb132
1805Már129
1805Ápr129
1805Máj129
1805Jún130
1805Júl132
1805Aug135
1805Szep136
1805Okt144
1805Nov145
1805Dec149
1806Jan147
1806Feb148
1806Már149
1806Ápr152
1806Máj160
1806Jún163
1806Júl184
1806Aug160
1806Szep170
1806Okt176
1806Nov175
1806Dec184
1807Jan190
1807Feb203
1807Már206
1807Ápr208
1807Máj206
1807Jún203
1807Júl197
1807Aug194
1807Szep201
1807Okt203
1807Nov202
1807Dec203
1808Jan204
1808Feb209
1808Már210
1808Ápr212
1808Máj216
1808Jún238
1808Júl242
1808Aug236
1808Szep233
1808Okt231
1808Nov220
1808Dec222
1809Jan221
1809Feb234
1809Már248
1809Ápr252
1809Máj276
1809Jún333
1809Júl315
1809Aug299
1809Szep310
1809Okt314
1809Nov346
1809Dec405
1810Jan469
1810Feb398
1810Már331
1810Ápr347
1810Máj375
1810Jún395
1810Júl405
1810Aug448
1810Szep490
1810Okt553110.6
1810Nov699139.8
1810Dec961192.2
1811Jan882176.4
1811Feb835167
1811Már819163.8
1811Ápr875175
1811Máj1060212
1811Jún1315263
1811Júl1430286
1811Aug1310262
1811Szep1275255
1811Okt1170234
1811Nov1085217
1811Dec1095219
1812Jan1145229
1812Feb1300260
1812Már1290258
1812Ápr1230246
1812Máj1140228
1812Jún1165233
1812Júl1105221
1812Aug895179
1812Szep780156
1812Okt695139
1812Nov690138
1812Dec685137
1813Jan700140
1813Feb695139
1813Már690138
1813Ápr780156
1813Máj795159
1813Jún755151
1813Júl785157
1813Aug885177
1813Szep875175
1813Okt845169
1813Nov815163
1813Dec920184
1814Jan925185
1814Feb960192
1814Már1110222
1814Ápr1190238
1814Máj1020204
1814Jún1055211
1814Júl1170234
1814Aug1225245
1814Szep1185237
1814Okt1240248
1814Nov1290258
1814Dec1310262
1815Jan1410282
1815Feb1430286
1815Már1540308
1815Ápr2035407
1815Máj1990398
1815Jún2150430
1815Júl1680336
1815Aug1700340
1815Szep1710342
1815Okt1735347
1815Nov1875375
1815Dec1805361
1816Jan1860372
1816Feb1835367
1816Már1660332
1816Ápr1725345
1816Máj1730346
1816Jún1415283
1816Júl1375275
1816Aug1470294
1816Szep1615323
1816Okt1620324
1816Nov1635327
1816Dec1740348
1817Jan1890378
1817Feb1835367
1817Már1915383
1817Ápr1785357
1817Máj1660332
1817Jún1660332
1817Júl1645329
1817Aug1595319
1817Szep1545309
1817Okt1445289
1817Nov1500300
1817Dec1505301
1818Jan1500300
1818Feb1465293
1818Már1390278
1818Ápr1345269
1818Máj1260252
1818Jún1235247
1818Júl1215243
1818Aug1120224
1818Szep1165233
1818Okt1185237
1818Nov1230246
1818Dec1250250
19191250249-251
19201250250-251
Címkék :

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?